Tevékenységtérkép

Fűccsé' má' mer' idefagyok

Üdv Néktek!

Tegnapi nap kegyetlen volt.

Hóesés, miegymás, mit lehet ilyenkor csinálni? Autózni!! Lapjával :)

Elő DeKoPír, mentem vele két kört, jó volt, jó volt, de nem akartam ölni, meg hát ugye van erős autó is :)

Beröffentettem a Bömbit, bemelegítettem, irány haver Toyota Hiace kisbuszáért, amin délelőtt cseréltem komplett féket. 1 óra magasságára már készen is lettem, visszavittem neki tarjánba. Ekkor összefutottam Gyuszi cimborámmal, akivel gyorsba eldöntöttük, kéne kicsit autózni. Ő még úgyse ment hóba a bmw-vel, pedig szeretett volna már nem kicsit. Hát akkor összedobtunk egy kis pénzt, tankoltunk, irány a külső pályaudvar. Bohóckodott ő is, én is, de hamar rájöttünk, hogy nem fílinges. Vissza kút, dobtunk még a tanka, majd 2 óra után elindultunk ki a mátrába. :)

Olyat autóztunk, hogy hihetetlen még most is számomra. Fel, le keresztbe az összes kanyarba, minimum 80-as tempóval, volt, ahol már 4. teligázon jöttünk olyan 110-el koppra tekert kormánnyal... Nagyon adta, jóléreztük magunkat!

Estére, mire visszaértünk 2 dolog történt. Az egyik, hogy beesteledett, a másik, hogy az amúgy sem túl fényes fűtés végleg behalt, csak hűvös, vagy nagyon langyos levegőt fújt be. Amit ha feltekertem a fukert, vissza is hűtött hidegre...


No kedvünket ne szegjük, este még Szöszivel is mentünk kicsit autózni, volt ott is jó rész, S-kanyarok mind lapjával, ahogy azt egy bmw-vel illik :) Van még mit tanulnom, de már korántsem érzem magam elveszettnek ezzel a kocsival.

Éjfél tájékára haza is értünk. Jó kis nap volt, rengeteg keresztbe autózás, és egy vagon benzin ment el, de azt mondom most is, hogy megérte az élmény :)

Mai nap pedig úgy döntöttem, elég a cidriből, megnézzük, mi lehet a gyíkja a fűtésnek.

Gondoltam termosztátra, de mivel 1 hónapos, így csak nem lehet... Másik dolog, amit a volt tulaj is emlegetett, hogy esetleg a radiátor szar odabenn. Nahát akkor hogy nézzem meg úgy, hogy nem szedem ki... Jött a megoldás. Ha ugye szar és nem folyik át rajta a víz, akkor ha én leszedem a radiátor két bemenő csövét a tűzfalnál, beledugom az egyikbe a slagot, akkor annak a másikon kifelé ömleni kéne a víznek... :)

Fagyálló le, hűtő ki, mert a kiegyenlítőtartályt is le akartam csekkolni. Na utána a két cső leköt a radiátorról, slag bele, csap megnyit, hajrá! Hát jött a víz szépen a másik oldalról. Hm.. Akkor ez jó lehet, kértem kölcsön egy kompresszort is, átfújattam még levegővel is úgy laza 5 bar-ral :) Ekkor ilyen kis fémdarabkaszerű dolgok jöttek ki belőle, én vízkőre gondoltam.

No ez megvolt, vissza a hűtő, fel fagyállóval, had szóljon, meg légtelenítés.

Noffene, mit ad isten, megjött a fűtés. Nem egyszerű szinten. Jó nem azt mondom, hogy szauna, de szépen jön befelé a meleg.
Mindjárt más. Végre nem fagyunk bele a kocsiba :)

DeKo és Bömbi

Szervusztok!


A mai napom szerelgetéssel telt, mivel a Drágám most otthon pályázati munkát dolgoz ki, így én sem tétlenkedtem.

DEKOPÍR

 

Akadt egy pár munka, DeKoval pl. annyi, hogy a gyújtásállítás ellenére is nehezen indult, HA indult... Kezdett bepöccenteni, hogy tavaly a -20 fokban is küllőre indult, most meg ha már -10 körül van, akkor meg semmi. Önindító forgat, de mégse indul. Max néha akkor pöccent egyet egyet, ha elengedtem a kart. Tehát gondoltam én, a szikra gyenge. Mert amikor már nem indítózok, akkor jön bele az akarat...

Elővettem ma a kocsit, kíváncsiságból az az ötletem támadt, hogy a gyújtás nem kap elég naftát. Gyors ötlet, generátor B+ ról vittem egy vezetéket a trafó 15-ös pontjára, közvetlen gyújtást adva. Nocsak, mi történt? Egy felet fordíttt kb. és be is undult, szép erősen járt, le se akart fulladni, mint ahogy szokott, hogy vagy kétszer leáll, mire harmadjára már szépen jár... Elő a multimétert és méregettem.

Ha a rendes kábelen mértem feszültséget, amit a gyujtáskapcsoló lát el, ott mindössze 11 V volt... Ha direktbe adtam neki, akkor meg 12,4. Mindjárt más. Szoktak ilyenkor valami ellenálláskábelt emlegetni a polskisok ugye, na most fingom nincs, hogy ebben van-e, '86-os kábelköteg. Mindenesetre úgy néz ki, így könnyebben indul. Behúztam egy vezetéket a trafótól az utastérbe, a magnó alatti kapcsolósorra. A középső kapcsoló kapta a megtisztelő feladatot, hogy kulcs, minden nélkül csak a gyújtásnak adjon áramot közvetlen az akksitól. Reggel kiderül, hatásos lett-e. Szerintem igen.

BÖMBI

 

Régóta kopogott már a hátsó futómű, tudtam is az okát, a lengéscsillapító felső szilentje a tornyokban eléggé ki volt máű, kb. másfél centit járt üresbe, ez kopogott. Már így vettem, csak azóta lusta voltam megcsinálni. Ma a napsütéses időben kedvem támadt hozzá, úgyis ráértem. Nem volt egyszerű leszedni a rárohadt csavarokat, de megoldottam, hogy senkit nem kellett flex-el távozásra bírni.
Jobb hátul nincs kézifékem. Illetve van, csak nem fog. Megnéztem ezt is, ha már leszedtem a kereket. A fékpofák szépek, vastagok, az utánállító be van rohadva és a kézifékkötél is el van törve, legalábbis a páncélja. Műszakira kelleni fog mindkettő asszem.
Aztán kicsit alánéztem a kocsinak a múltkori patkázós eset nyomait meglesni, hát az olajteknőcön még látszik pár hűtőbordán, hogy egy kicsit soványabbak lettek :)

Ellenben kiderült az is, hogy vagy a kocsi volt ABS-es, amit kétlek, vagy csak a jobb első futómű került bele ABS-es kocsiból, ugyanis találtam egy fogazott részt a kerékagynál... :D Szerintem nem az övé :D

Utána kicsit szétkaptam az orrát, ugyanis eléggé szarul áltak rajta az élek, a motorháztető előrébb lógott vagy másfél centit. Még mikor anno összecsukták és javították, akkor basztak rá, gondolom én, fél óra kis játék után már szépen állt minden, csak épp nem akart lecsukódni... Flex, CO, 5-ös gömbvas a barátom, megoldották a bajomat. Lejjebb kellett hozni a kampót, ami beakad a zárba, mert azzal, hogy hátrébbvittem a motorháztetőt, cseppet nem oda esett már a zár, ahova kellett volna. / itt nem készült kép, mert cseppet idegbajos voltam, hogy 1 óra szenvedés után se csukódik le... :) /
Na de az eredmény lenn látható, így is látszik, hogy sérült volt a kocsi, de egy fokkal jobb.

Jah, és hogy mi lelte az angel trafóját, passzolom, pihent kb 1 hónapot a garászban és életre kelt. Ismét négykörlámpás angel van, műkszik szépen. Kérdés, meddig.

Jah, hamarosan vezérléscsere, mert mióta nálam van, azóta ez nem történt meg.. tudom, szégyellem is magam... De közel 40 rúgó a cucc hozzá...

És kelleni fog egy főtengelyszimmering is...

Grosso @ . 31 fotó . 1 komment

Nemsokvalami :)

Naszóval. Történések voltak, vannak, sok említésre méltó nemigazán.

A bmw túlesett a tűzkeresztségen. Még a hónap elején volt egy kis malőr, aminek a nyomát lenn láthatjátok. Istenem, nem adta ki, szerencse, hogy 5 ilyen alufelnim van :)

De nagy baja nem lett, még aznap lábra lett téve újra, azóta is használom.

Fényképezkedtünk kicsit Szöszimmel, autóztunk, már egész szépen megy a lapjával autózás a nagy testvérrel is :)

DeKo- is szépen megy, bár mostanában nem foglalkoztam vele, mert melóba akartam menni és nem indult. Felmérgelt, azóta bmw-vel jártam/jártunk.

Tegnap beindult, vele voltam tarjánban. De lusta is volt, meg nem ment úgy, ahogy kellett volna. Ma ránéztem, hát egy gyújtásállítás elkelt, ugyanis FHP után gyújtott kb. 5 fokkal... Na belőttem ilyen 7-8 fok körülre, hogy csörögni se csörögjön, most szebben indul és erősebbnek is érzem :)

Nos aztán lesz két alufelnim, amit Apósom fog megcsinálni nekem. Mindkettő a bömbié, az egyik a nyári garnitúrából van, azt még az előző tulaj rendezte le, a másik a télikerék garnitúrából van, na azt én rendeztem le. De javíthatóak.

Grosso @ . 11 fotó . 5 komment

Matricázás

Na üdv.

Sok hozzáfűznivaló nincsen, élünk vígan, boldogan, az autók is szépülnek, lásd alul :D

Úgy összességében :)

Naszóval!

A Bömbivel elmaradtam a fejezetekkel, úgy a 4-nél. Szóval azóta az 5. lett volna az, hogy lealvázvédtük a gépet, a 6. pedig az, hogy igazából úgy néz ki, egyelőre az összes gyerekbetegségét kinőtte az autó, sőt, egyre jobban bánok vele. Szépen tudunk már nagyjából akár keresztben is autózni, de ha ügyes vagyok és nem vandálkodom, akkor még 7,5-ös fogyasztást is tud prodkálni ez a zabagép :)
/Sikerült már persze 13 litert is megetetnem vele :D /

Működik az időmérő óra a műszerfalon is, a CD lejátszó se felejti már el a dolgait gyújtás nélkül és bekerültek a műanyag dobbetétek a sárvédőkhöz, hogy ha lehet, legközelebb ne nagyon rohadjon már szét a betapadó sár miatt.

Kapott egy szélvédőcsíkot is, ahogy a polskis klubunkat "reklámozom" kicsit DeKo-val, úgy az egyik BMW-s csapat is megérdemelte, hogy felkerüljön a szélvédőre :)

Ma pedig a Drágámmal kiszedtük a lámpákat és megtakarítottuk őket, ugyanis elég harmatos fényük volt már, a projektoroknak különösen. Ujjnyi vastag retket szedtünk ki belőlük, reméljük, most jobb lesz. Mellé egy rossz hír, úgy néz ki, a szép angel lámpánk egyik fele meghalt. A trafója feladta a harcot. De féloldalas nem lehet, így próbáltam menteni a menthetőt, így a két reflektorban lévők maradtak meg 1 trafóról. /4 karika volt ugye 2 trafóról/
Alul látható az eredmény, csúnyább, mint volt, de legalább nem félszemű. :)

DeKo is kicsit megmakacsolta magát. Múlt hétvégi események egyike volt, hogy ki kellett venni a motort. Ugyanis 20 km alatt 1 liter olajat hagytam el belőle. De megtaláltam, a kocsi seggén és a hátsó szélvédőn... Hátsó főtengelyszimmerong aszonta szevasz.
Kivettük a motort és kicseréltük a szimmeringet, Szöszim itt is segített, köszi Neki itt is!! ;)

Volt egy "alig lukas" Suzukim, és végre Lajoska autót is vissza tudtam adni a tulajdonosnak, tegnap este bevittük neki.

A Mini-t is újra megkaptam, ugyanis nem igazán akart beindulni. Ezt egy pár óra alatt orvosoltam, de a nagyobbik baj az volt, hogy fék sem volt rajta sok. A hátulja eszméletlen levegős volt, egyenlőre működik, kicsit pumpálósan, kelleni fog bele két hátsó munkás.

Huhh, asszem ennyi, ha még van valami, majd leírom :D

2011.12.23. Péntek

Asszem ez megér egy bejegyzést. K.rva komoly kisautó, elég trabantos fílingje van, főleg vezetni... CD lejátszót kellett beletennem.

Mellesleg DeKo-t letéliesítettem. Nagyon csúnya, de ha esetleg baj van, akkor ezeket a lökösöket nem sajnálom, ráadásul ezekben vas is van, tehát remélhetőleg véd is valamit..

Jah, Laller, alapozóval már egy fokkal pofásabb a skodri :D
Ellenben a vízcsepegéshez még nem tudtam szerezni alkatrészt, de vadászom!!!

Grosso @ . 26 fotó . 4 komment

2011.12.21. Szerda - Lajoska Blog

:)

Naszóval azért ez a cím, mert Lajoska autójáról szól. Történt az eset, hogy a műszakija kezdett erősen fogyni, a kasztnival együtt, meg még jó pár dolog nem stimmelt a géppel. Így bukna műszakin sofort jelleggel.

Megbeszéltük, kihozta, én meg elkezdtem megcsinálni az autót, jelenleg 95%-os a gép, már csak egy dolog maradt rajta, amit reményeim szerint holnap befejezek.

Ami meg lett csinálva:
- futóműben jobb elöl egy féltengely gumiharang csere, talpas gömbfej csere
- bal elöl talpas gömbfej csere
- van már tolatólámpa, ködlámpa hátul és az irányjelző is kifogástalanul működik
- műszerfal kiborítva, az összes "édesség" /csokikkal volt összetoldozgatva/ lecserélve "szakszerű" kábelezésre zsugorcsöves szigeteléssel
- bal oldali köszöb végénél és a sárvédőnél kis rohadás, kivágva, kihegesztve, tömítőzve, alapozva
- kézifék működik rendeltetésszerű használatban :)

Ami még maradt az egy cső kicserélése a motornál és utána már a víz sem fog folyni belőle, maximum benne :)

Laller készülj, hétvégén viheted haza!! :D

U.I.: Belépés csak Deákigazolvánnyal :D :D :D :D :D :D
Grosso @ . 32 fotó . 5 komment

2011.12.12. Hétfő - némi kiegészítés...

Összesítő blog, úgy mindenről :)

Legfrissebb esemény volt ugye a szombati Club126 Közgyűlés.
Ahova idén nem egyedül jutottam fel, Párom elkísért. /ezekután reméljük az összes találkozóra is :D /
Volt ugye beszélgetés, libegőzés, kilátózás, nagyon jól éreztük magunkat, tetszett.
Ami egy kicsit beárnyékolta a jó hangulatomat az az, hogy konkrétan Hatvan magasságában, még odafelé szétszakadt a kipuffogó tőben az autón. Nem volt kellemes félig elzárt fűtéssel /mert kicsit bejött a kipuffogógáz is/ meg torokhanggal autózni még plusszban az egész banzájon. Erő se sok maradt az autóban, ez meglátszott a fogyasztásán is. A hétvégi össztáv nekünk 270 km volt, erre lazán bevett 20 liter benzint a kisautó... két személlyel... ez sok a megszokott 5 literes fogyasztáshoz képest...

Mindezt a kis apróságot félretéve nagyon jó volt, köszönjük szépen Mindenkinek! :)

Mai nap orvosoltam a kipuff problémát, mint kiderült, ismét a dobot tartó bilincs tört el, ezáltal tudott rezegni a dob és a leggyengébb engedett, a csonknál fenn a cső.
Visszahegesztettem, kis merevítéssel, reméljük már tart. Ami pozitív, hogy a motor nem okádja az olajat, picit szivárog csak fenn a szelepfedélnél, de az elenyésző mennyiség. Pedig szoktam hajtani rendesen :)
A bilincset is meghegesztettem, sőt, a motortérzár bowdenét is megcsináltam, mert alig lehetett kinyitni a motorháztetőt rajta :D

Naszóval a Bömbi is végre elkészült, legalábbis karosszéria tekintetében, készen lett az alvázvédelem, mostmár jöhet a tél.
Vasárnap ennek örömére kirándultunk egyet családostól! Képek alul.

Ma kicseréltem benne a termosztátot, úgy néz ki ez volt a baja a motor nem melegedésének és a fűtés gyengeségének. Már most alakul, de egy teljes légtelenítés még kell neki.

Na asszem egyelőre ennyivel tudok szolgálni, reméljük mostmár nem kell saját autóval foglalkozzak egy jó darabig :)

ÉSPEDIG:

Ma napon a fasza tarjáni kátyús utakon hazavágtuk a laprugómat. Nagyot szólt, csúnyán nézett ki, de hazahozott. Azóta találtam itthon egy laprugót, a sérült lapot kicseréltem, összeraktam, lábon van.

Azért csak a sérült lapot, mert nem akartam az ültetés miatt bántani, mert akkor most skodálatosan állna a gép :)