Tevékenységtérkép
2009.10.24. Szombat - Uptade Miskolc
Vége van már a nyárnak, hűvös szelek járnak!
Nyárigumi már nem tapad, csúszós út meg akad!
Nem olyan jó, mint amit Gyulusék szoktak költeni, dehát na.
Naszóval meglettek végre a téligumijaim, Gergő cimborám (Geree85) pedig fel is gumizta nekem őket, köszönöm szépen. Ma lecseréltem őket, mert egy két kereszt már besikeredett a hűvösebb időkben, pedig nem is akartam
És a legnagyobb örömöm, SZŐRŐS GUMIK vannak a kocsimon!!! Ilyen még soha nem volt, Reni se látott soha vadiúj gumikat, Tipoka se. Eddig. Mostmár jöhet a hó!
155/70, R13-as, Vredestein Snowtrack gumikat kapott az autó a gyári lemezkerekeire. Jah, meg egy dísztárcsagarnitúrát, mert gusztustalan fekete kerekekkel.
Most meg megyek Gyulámhoz Miskolciába, mert van ott pár dolog Renihez
Update
Meglátogattuk Gyuszit Miskolciába, mivel ugye megbeszélgettük nemrég, hogy van pár kasztnieleme , ami nekem kellhet. Szokásos Tesco parkolóban való találkozás, majd el is kunyeráltam gyorsan Andikát egy karikára, tök jó volt megint polskizni Sőt, mikor indultunk haza, akkor én vittem Andikát, Gyuszi meg Tipokát. Aszondja tetszik Neki
Köszönjük szépen a cuccokat, ami végülis eljött, az két küszöb, egy jobb hátsó oldalfal, egy hengerfej és fékbetétgarnitúra.
Mostmár csak két hátsó belső sárvédő kell, meg laprugótartóhídba a merevítés a tőcsavarokkal és már gurul is Reni lakatoshoz.
Csak már ott tartanánk...