Újfent üdv minden kedves olvasómnak! Ma megint nem csináltam semmit, egész pontosan: Kiganéztam a garázst, mert már katasztrófa volt, hogy egy olyan garázsba, ahol régebben egy 320-as Bömcsi állt, ott most célozgatni kell egy polákkal, hogy beférjen, ha meg ez megvolt, akkor imádkozni, hogy ne basszam oda az ajtót semminek, ha szállok ki! Szóval nekiestem, találtam egy rakás rossz alkatrészt is, ezeket egyből pénzszerzési forrásként összegyűjtöttem, s leadtam vasba, eredmény: 12000HUF A többi limlomot zsákokba tettem, s elvittem a kijelölt konténerhez. 4 nagy zsák, és egy tetőkárpit 4-be hajtva! Jelzem, ekkor az autóban nem volt anyósülés, mivel nem volt kedvem többet fordulni! A maradék cuccot, ami még használható, azt meg szépen elraktam, rend és béke lett a garázsban úgy, hogy Reni mostmár akár keresztbe is állhatna! Ezután mentem le telepre, és befejeztem a Suzukit, meg a Renaultot, dizájnos kivilágítás lett mindkettőben! Vár még rájuk sötétítés is, csak azt majd akkor, ha lesz kb 2 nap szabad, mert az nem kis meló lesz! Jah, meg Reninek társa akadt egy időre, van nálam még egy pók, egy fehér, majd holnap kép is lesz! Szóval ennyire nem csináltam semmit. Grosso @ 2008.03.09. . Korábban: 2008.03.07. Péntek . Később: 2008.03.10. Hétfő . Címkék: gané, , garázs, , pénz, , renault , suzuki, , vas, . Fiat 126p/650 E Renike - Dark Angel . 8 komment
Címkék - (1) ********* (1) 1 (1) 126-os (1) 130km/h (1) 150ezernemsoká (1) 165/70r13 (1) 1es (2) 3henger (1) 520i (1) 60, (1) áááúúúú, (1) ablak (1) ablakköz (1) ablakok (1) ablaksín (1) ablaktörlő (1) ablaktörlő, (1) ablaktörlőőőőőőőőőőőő (1) addvisszaaaaaaaaaaaaaaa (2) afaszombelevágommána (1) agárd (1) ajándék (1) ajtó (1) ajtó, (1) akkusaru (1) alapjárat (1) alfa (1) alfőd (1) alföld (2) állat (1) álmatlanság (1) alubak (1) alufelni (2) alukerekek (1) americca (1) angel (2) anya (1) astra (1) astraműcaki (1) astraülés (1) átírás (1) audi (1) autókiállítás (1) aztaaaaa (1) aztapicsaaaa (1) babetta (1) bajuszkapcsoló (1) bajvan (1) bakker, (1) balaton (1) balcsi (1) bandázás (1) banzaj (1) békéscsaba (1) belsőkilincs (1) benő (2) betontőke (1) bilincs (1) biro73 (1) biroautónézés (1) bis (1) bmw (3) bmw 318i e30 (7) bmw e36 coupé (1) bogár (1) bömbi (2) bontás (1) bontó (1) bontott (1) bora (1) bowden (1) buher, (1) buli (1) buzikusvezetékszakadás (1) caddy (1) cafatok (1) carisma (1) cd-rom (1) cherry (1) civic (1) clintitta, (1) clio (2) co (1) csapágyak (1) csapó2 (1) csatt (1) csavar (4) csavarszakadás (1) csiszolás, (1) csomag, (1) csomagtartó (1) csomifedél (1) csomifedélmegint (1) csomtető, (1) csoportkép (1) csoportkerék (1) csoportkerékhalál (1) csorvás (8) csorvás, (1) daewoo (1) dark (1) debrecen (1) defekt (1) defekt, (1) defekto (1) deko (9) dekopír (3) dekorkészlet (1) dgspolák (1) dicsfal (1) dinamókommutátor (1) diódahíd (1) dísztárcsa, (1) dkp (1) dpk (1) driftdriftdrift (1) dugattyú (1) durrdefekt (1) dvd (2) dvdkábel (1) e-gyuszi (1) e-gyuszi, (1) édesem (1) eger (2) egerrally (1) eleje (1) elitnegyed (1) elment (1) elrérafelnimm (1) eltört (1) eresztvény (1) éve (1) excenteres (1) ez (1) fagyálló (1) fanta (1) favágás (1) fázásos (1) fehér (1) fejegység (1) fekete (1) feketecsomifedél (1) fékjavítás (1) felicia (1) feljáró (1) felni (2) felnicsere (1) felniiiiiiiiiiii (1) felnik (1) felnipróba (1) féltengelycsukló (1) féltengőcsukló (1) felujitas (1) fényképelés (1) ferdefogazás (1) fesszab (2) festés (3) feszfigyelés (1) feszítő (1) fetekemorci (1) fiat (1) fiat 126p/650 e renike - dark angel (4) fiat tipo 1.4 ie (2) fiat tipo 1.4 ie - white devil (3) fiesta (1) focus (1) fólia (2) foncsor (1) ford (1) forgalmi, (1) formann (1) füst (1) fűtés (3) fűtéscsap (3) fűtéscsapmámegint (1) futómű (2) gané, (1) ganézás (1) garázs, (2) gázbowden (1) generál (2) generátor (7) gerzsikenézősdi (1) gittelés (1) glancolás (1) golf, (2) golfegyes (1) gömbfej (1) gömbfejcsere (1) gombnyomás (1) gumik (1) gumik, (1) gumizás (1) gyerkőc (1) gyöngyös (1) gyorsulás, (1) gyújtés (1) gyuszi (1) háccsókerékcsapágy (1) hangcucc (2) hangcumo (1) hangerőmérés (1) határoló (1) haver, (1) haverok (1) hegesztés (2) hegesztés, (1) hengerfej, (1) hengerfejlazulás (1) hideg (2) hollandia (1) hólyagok (1) hőőőha (1) horog (2) horpadás, (1) húnagyonsokminden (1) huston-huston-gond-van! (1) hűtő (3) hűtőmaszk (2) húúú (1) húúúnagyonsokminden (1) hydrotőke (1) ibiza (1) ilyíesmik (1) index (1) indexbúra (1) ittaképnesztek, (1) izéhozé (1) izzócsere (1) játék (1) javítás, (1) jíííháááá (1) kábelezés, (1) kábelszakadás (1) kadett (1) kalapálás (1) kamion, (1) kamionos (1) kapcsoló (1) kapcsolótábla (1) karbi (2) karbi, (2) karbipucolás (1) karosszéria (1) kárpit (1) kárpitozás (1) kárpitozás, (1) kasznielem (1) kasznizás (1) kasztnimunka (2) kasztnizás (1) kátyú (3) kema (1) kémfotó (1) kercseg (1) kerékcsere (4) keresztbe (1) kézifékkötél (1) kgst (1) kidörgő (1) kigyulladt (1) kinyilt, (1) kipuff (10) kipuff-bilincs (1) kipuff, (2) kipuffhegesztés (1) kirándulás (3) km-spirál (1) ködlámpa (2) konzol (1) konzol, (1) kormánykapcsoló (1) kormánymű (2) kormányműcsere (1) kormolás (1) közgyűlés (1) kp-zár (2) krómvég, (1) kuka (1) kulcsos (1) külső (2) külsőpu (1) kuplung (4) kuplungcsere (1) küszöb (2) küszöbjavítás (1) kút (2) kutya (1) lábtérneon (1) lada (2) lada, (2) lakás (1) lakatolás (1) lakatos (1) lámpa (1) lancer (1) lányos (1) laprugó (1) ledeslámpa (1) lemez (1) lengéscsillapító (1) lengőkar (1) lerogdosott (1) leszakadt (1) levegőszűrő (2) leverődések, (1) loctite (1) lóg (1) lökhárító (1) lökös (5) luxus (1) majdnem (1) majdnemötezer (1) majsa (1) map-sensor (1) mastercar (1) maszekok (1) matrica (1) matt (1) megintpolskizom (1) megizéhosé (1) meló (2) menesztő (1) menet (1) mexhézag (1) mikrotali, (1) minden (1) mini (2) minitali (2) misee (2) miskolc (2) miskolciak (1) mitsu (2) mitsutali (1) mondeo (1) morci (1) morcosítás (1) mosás (5) mosás, (1) most (1) motor (3) motor, (1) motorbontás (1) motorbontás, (1) motorcucc (1) motorcuccos (1) motorozás (3) motorszám, (1) motorszétszedés, (1) motortartórugó (1) motortértakarítás (1) műcaki (1) műcerfall (1) műszaki (6) műszerfal (1) nagymotor (1) nagyszervíz (1) nálam (1) nap (1) napok (1) nexia (2) nissan (3) nívó (1) nostress (1) nyaralás (1) nyársalás (1) nyíregyháza (1) nyócötven (1) nyúlvány (1) öjöm-bódottá (1) öjömbódottá (1) olaj (1) olajcsere (4) olajfolyás (1) olajnyomás (1) olajömlés, (1) olajszórás (1) öngyútó (2) opel (3) opelka (1) ople (1) orion (1) orr (1) összekötö (1) összerak (1) őz (1) panda (1) panel (2) pannónia (1) parád (1) pásztó, (1) pásztó2 (1) patka (1) pééééééz (1) pénz, (1) pes (1) pes lámpa (1) péz (1) pezsó (1) pezsóóó (1) pitty-pitty (1) plasztika (1) pócki, (1) pók, (1) polák (1) polák, (1) polákovics (1) polírozás (1) polo (2) polos (1) polski (4) polski fiat 126fsm - dekopír (3) polski fiat 126p/650 e (14) polskitakarítás (1) pótmotor (1) pöttyök, (1) pu. (1) punto (1) r6 (1) rajtszám (1) rally (1) rally, (1) reccs (3) reggel, (1) rehab (1) renault (1) rendszámvillany (1) reni (5) reniautózás (1) renike (11) reniujraaktív (1) repedés (1) retek (1) reteszelő (1) riasztó (1) rinyasztó (1) risti (1) rohadás (1) rohadások (2) róka (1) rongálás (1) round1 (1) rozsdás-motorháztető (1) rugó, (1) sárvédőív (1) seggreültünk (1) semmiextra (1) semmmmi (1) setétítés (1) shit, (1) silencio (1) sissy (1) skoda (2) skodálatos (1) sokminden (3) sokmindenn (1) sötétítés (2) spoiler (1) sportcipő (2) suli (1) suzi (3) suzi, (1) suzka (1) suzuki (4) suzuki, (1) swift (1) szabadság (1) szabadság-veretem (1) szarahelyzet (1) szeged (1) szelephézag (3) szellemház (1) szélvédőcsík (1) szerelés (1) szerelés, (1) szervíz (1) szilágyibrancs (1) szilent (2) szívás (3) szivató, (1) szlalom (2) szlalomverseny (1) szociautótalálkozó (1) szőnyeg (1) sztácskiésháccs (1) szülinap (1) takarítás (1) találkozó (1) találkozók (1) tali (1) tánkicsikéktmegégettnemde (1) taposó (2) tárcsafék (1) táv (1) téligumi (2) téligumma (1) télikerék (1) termosztát (1) termosztátház (1) tesco-kút (1) tető (1) tetőkárpit (1) tibee, (1) tipikus (1) tipo (7) tipogarage (1) tipokagaragéban (1) tolatólámpa (1) toldat (2) töltés (1) tömítések, (1) tömődés (1) tompított (1) tőőőőtés (1) törés (2) törötthimbasor (1) tőtés (1) toyota (1) trabi (1) tücsök (1) tükör (3) uccso (1) ülések (1) üléshuzat (1) ültetés (1) unix-kamion (1) utastér (1) utastérvillany (1) v (1) vadaspark (1) váltó (4) váltó, (1) váltócsere (3) váltószerelés (1) váltózás (1) vandalizmus (1) városicsapatás (1) vas (1) vas, (1) vég (1) velence (2) velenceeeeeeeeeeeeeeeee (1) verseny (1) veteránpolskiztam (1) vezérléscsere (1) vezérműszíjcsere (1) vezerműtengely (1) vezszíjcsere (1) videjó (1) viktor (1) villabnyablak (1) villany (1) villany, (1) villanyablak (1) villanybaj (1) villanyrelé (1) vitara (1) víz (1) vízesés (1) vizsga (2) vw-szalon (1) wasserpumpe (1) xenon (1) zala (1) zene (1) zeneeeee (1) zeneeeeee (1) ződkari (1) zsernyák, (1) zsibuli, (1) zsiguli (1) zsííííír (1)
Kommentek
Buszos Petya
Kár, hogy már nincs meg a Cápa. Szép autó.Grosso
Buszos Petya #15515:Én is sajnálom, de ha meglenne, akkor most valószínû, hogy nem polákoznék.
Tényleg jó autó, szép is, meg jó is, én nagyon szerettem, kedvenc volt. Sajna azóta már nem így néz ki, hanem eredetien, két kölámpával sötétkéken, mert a mostani gazdája aszitte befér még egy kamion elõtt! :S:S:S
Hát nem, B-oszloptól már egy másik autó eleje van. De még mindíg megy, és már 29 éves!
Lajoska
Látom, Te is végigunatkoztad a napot.Buszos Petya
Norberto Grosso #15517: Elég csúnya történet. Mondjuk a gyári kerek fényszórók jobban állnak neki, mint az aftermarket kockák sztem.Grosso
Buszos Petya #15521:Hát az. Ízlések és pofozkodok..
Nekem nagyon tettszett így, körrel se rossz, de akkor 4-el, nem 2 vel
Lajoska
Két szögletes a legjobb.Fõleg, ha nem bömös van "mögötte", hanem kispók.
Grosso
Lajoska #15533:Sztancsik Viktor
Banyeg! Lassan már milliomos leszel...Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!