Tevékenységtérkép
2009.08.11. Kedd - UPDATE
Üdv!
Reni pihen. Elég hosszú ideig fogja ezt tenni, egészen tavaszig. Ellenben addig lassan majd épülget, szépülget, most viszont egyenlőre bontódik szét. Hétvégén még megmutattuk magunkat a LóErők napján itt Novákon, ahol beneveztem hangerőmérésre. 114,7 dB. Örömmel értesítettek, hogy pont bukott volna műszakin Ami vicces, ugyanis aznap járt le
Úgyhogy a Kicsike most pihenőágon. Meghoztam Rá a felniket. Mai utam Tatabányára vezetett. Útközben meg összefutottam Pisteey001 kollégával Pesten. (köszcsike az üccsit )
Utamon elkísért Tibee kolléga is, Lajoskát nem engedték el melóból, így Ő nem tartott velünk. Ellenben Pisti igen, tehát 3-an mentünk végülis.
Tatabányán már könnyű volt a dolgunk, megtaláltuk ügyesen a fickót, ellenben Tatabányát már kevésbé...
Keringtünk rendesen, mire nem "alfalut vagy várost" találtunk, hanem az igazit
A csákó megmutatta azt az autót is, amiről le lettek véve a felnik. Bánom, hogy nem fényképeztem le. Full tuning négyütemű trabi. 2 személyes, hátulja full zene. Nagyon penge gép volt.
Hazafelé jól elautókáztunk, "Ismerd meg Pestet" mozgalom volt, hála Tibee-nek
Mentünk, kajáztuk, majd Pistit hazavittük, kis duma, búcsúzás, és jöttünk hazafelé.
Az autóval meg vagyok elégedve, így, 13-as kerekekkel is egész jól fogyasztott. 7000HUF-ból megjártam 450km-et, merthogy annyit mentünk ma a sok kóválygással.
Igen, jól olvastátok, 13-as kerekekkel. Sajnos az alukat vagy nagyon megütöttem, vagy nemtudom, de már 90-nél úgy rázza a kormányt, hogy még a műszerfal is beleremeg. A héten beviszem őket, nézzék meg és csinálják meg!
Jó nap volt, egész nap autóztunk
UPDATE
Felpróbáltam egyik oldalra 2 felnit. Nagyon jíííííííhááááááááá, mert egyrészt szépen felfekszik az agyra, tehát mókolni sem kell és még a kis tüskék is ott vannak, ahol kell!!
(az alufelniken nagyobb sugarú körben voltak elhelyezve a furatok, ezen pont úgy van, mint a polákon )
Tipoka volt gumisnál, illetve az alufelnijei. Kicentíroztattam a két első kereket, a hátsókat nem kellett. A két elsőben viszont baromi sok volt!!!
De ezt is megoldottuk, mostmár tűrhető. Görgőzés elkellene, de így sem vészes, azt mondta a gumis.