Tevékenységtérkép
2010.01.11. Hétfő
Üdv Néktek!
DeKoPír elsőre picit lelakottnak tűnt, de láttam benne, hogy nem az. Úgy néz ki, kezd igazam lenni
Tegnap este bemutatkoztunk A Kúton is. A csapat is letesztelte, alig lehetett őket kirángatni belőle
Hazafelé előztünk is, óra szerint 110-et már képesek vagyunk menni, aránylag még gyorsul is, tehát nem egy elveszett dolog, csak lusta, főleg, hogy mostanában csak pihent és várta sorsa jobbra fordulását. Ami nem feltétlen az én kezeimbe való kerülés lenne De így sem lesz rossz sorsa
Ma pedig nézelődtem benne, és csinosítgattam is. Felszedtem a kárpitokat, megnéztem az alját, rozsda elenyésző, lyukat nem is találtam. Ennek örömére /remélem nem sértődik majd meg a Kislány/ Reni üléseit belepakoltam, tehát végre nincs a kényelmetlen bőrülőő Elkezdett tetszeni mégjobban, felbuzdítottam magam, és kapott két új első fényszórót, /nem, nem Reniét, ez másik garnitúra volt/ ellenben megkapta hátra is a BIS-lököst, meg a fehér BIS búrákat. Persze utóbbit csak kölcsönbe
Volt gyors féklámpaszerelés is, mivel egyik oldal nem akart működni, köszönöm Páromnak a közreműködést, mostmár az is jó
Volt egy beteg próbálkozás, alápróbáltam a BMW felniket. Na ott mondtam azt, hogy befejeztem, elteszem, kész. Nagyon tetszett úgy, de nem fogja megkapni őket. Így is kapott sokmindent, ami Renié, nem fogom a Kislány cuccaival felruházni DeKoPírt, Ő majd kap másikat, ha minden jól megy.