Tevékenységtérkép
2008.03.09. Vasárnap
Újfent üdv minden kedves olvasómnak!
Ma megint nem csináltam semmit, egész pontosan:
Kiganéztam a garázst, mert már katasztrófa volt, hogy egy olyan garázsba, ahol régebben egy 320-as Bömcsi állt, ott most célozgatni kell egy polákkal, hogy beférjen, ha meg ez megvolt, akkor imádkozni, hogy ne basszam oda az ajtót semminek, ha szállok ki!
Szóval nekiestem, találtam egy rakás rossz alkatrészt is, ezeket egyből pénzszerzési forrásként összegyűjtöttem, s leadtam vasba, eredmény: 12000HUF
A többi limlomot zsákokba tettem, s elvittem a kijelölt konténerhez. 4 nagy zsák, és egy tetőkárpit 4-be hajtva! Jelzem, ekkor az autóban nem volt anyósülés, mivel nem volt kedvem többet fordulni!
A maradék cuccot, ami még használható, azt meg szépen elraktam, rend és béke lett a garázsban úgy, hogy Reni mostmár akár keresztbe is állhatna!
Ezután mentem le telepre, és befejeztem a Suzukit, meg a Renaultot, dizájnos kivilágítás lett mindkettőben! Vár még rájuk sötétítés is, csak azt majd akkor, ha lesz kb 2 nap szabad, mert az nem kis meló lesz! Jah, meg Reninek társa akadt egy időre, van nálam még egy pók, egy fehér, majd holnap kép is lesz!
Szóval ennyire nem csináltam semmit.