Tevékenységtérkép
2008.09.12. Péntek
Whasztakúúúva!!!!
Na, kissé kijut nekem a defektekből... A múltkor a tesco-s fekvőrendőrből sikerült kihúznom a rögzítőt, most meg egy jobb hátsó durrdefekt. :(
Az történt ugyanis, hogy tegnap lementem haverhoz maszekolni, a Békéscsabai kirándulásom alatt ugyanis egy riasztót is kellett vennem (köszönöm Kicsim a tippet, nagyon tetszett nekik a riasztó! ), és az került beépítésre tegnap este. Na az is megszopatta az agyam, mert ugye egy negatív vezérlésű kp-zárat összehozni egy riasztóval gyerekjáték, na de nem ezzel a riasztóval!!! A f*szé megy ebből a 2 db vezérlő kábel helyett 6(!) ???? Na hosszas legózás, anyázás után sikerült rájönni a titkára, egyből úgy működik, ahogy kell. Jókor végeztünk, jelzem este 11. Uhh.
Na utána elindultam hazafelé laza 80-as tempóval. Fáradt is voltam már, meg minek siessek. De ez volt a szerencsém. Nádujfalu határában (tőlünk 5 km) egy iszonyatos nagy durranás, autó háta beül, elkezd kacsázni, mindezt kanyarban!!!!!! Szerencsére kisebb nagyobb kilengések után meg tudtam állítani a Kislányt. Kimegyek hátra, megnézni, mi a picsa történt, hát ilyet még nem nagyon láttam!! A jobb hátsó kerekemen a gumi egy golflabda nagyságban a futófelület közepén "kinyílt rózsába"!! Még a drótok is!!! (sajnos erről kép nincsen, pedig akartam, de este sötét volt, ma reggel meg elfelejtettem vinni a gumishoz a telefont, onnan meg már nem került haza a gumi, egyből kihajította :()
Szóval az éjszaka kellős közepén nekiálltam kereket cserélni. Ismét faszányosan nézett ki 3 aluval meg 1db 12-essel. Na igen és majdnem mégjobban megszivattam magam, ugyanis a legutóbbi csomitakarításkor a szerszámost is kivettem, amiben van 4 normális kerékcsavar. Mert a gyári kerékhez nem jó a mozgókúpos csavar, ami az alufelnihez kell, mert túl hosszú és beleér a munkahengerbe... Túrtam vagy 20 percen keresztül a dobozban, mire meglettek. Megkönnyebülve helyeztem őket a helyükre.
Na jó hangulatban indultam el haza, se zene, se nagy gáz, aki látott, gondolta is, hogy valami nincs rendben, mert Grosso bácsi nem így közlekedik..
De valahol meg jó is, hogy ez történt, ugyanis a két hátsó gumi már a kopásjelzőt is eszegette, szóval cserélni kellett volna őket mindenképpen. Csak így hamarabb lettek lecserélve. És poénból felgumiztattam egy lemezfelnit a gumissal egy 165/55-ös gumival, baromi jól nézne ki a peres gumi, NEKEM KELL OLYAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! NYÜÜÜÜFFF!!!!
Na majd ha rámszakad a bank, vagy megnyerem a lottóötöst, vagy meglep vele a Drágám!!! (Ööö, ez nem célzás volt Kicsikém! > )
Jah, és miután normális cipő került a Kiscsaj lábára, elmentünk SOPPINGOLNI, ahogy Petya mondaná és megleptem a Kicsit egy kis dekorkészlettel!
(ne haragudj Édesem, sárgában nem volt, különben Tücsök is kapott volna.. :(:(:(:()