Tehát az van, hogy szereltünk ezerrel! Ennek előzménye az volt, hogy én már két nappal ezelőtt voltam Dávidnál, akkor is szereltünk, csak sajna a vége nem lett jó, mert a motor kopogott és melegen nem volt olajnyomás! (igen, ezt kérdeztem az oldalon ) Tehát ugye a motorszám miatt az alutömböt kicseréltük és átköltöztettük a többi cuccot! Csak ugye nem sült el jól! Ma volt a második felvonás, de ide már elhívtam Tibee-t meg Lajoskát is, egyrészt a jó társaság miatt, másrészt meg a több szem többet lát alapon, hátha ők észrevesznek valamit, amit mi nem, hogy mi lehet a baj. Én, mivel főtengelyre gyanakodtam, vittem is egyet a csapágyakkal együtt! Na ezt kicseréltük. Milyen izgalmas úgy kivenni a főtengelyt, hogy nem vesszük ki a dugattyút meg a hengereket, hanem alulról forgatni ki! Nem kellett így új szelepfedél tömítés, hf-tömítés, stb...
Ezután összepakoltuk, kivittük a kocsiba, és már indítottuk is! Voiláááá. Szépen jár, indul, jön, megy, nyomja az olajat! (persze ahova kell) Tehát jó lett! Végre!
Ezután hirtelen felindulásból kimentünk a kert végében lévő, mármár félig elbontott polákhoz, és mindenki a kimittalálövé alapon keresgéltünk! Én két patentot kaptam a hátsó lámpáimhoz, Tibee meg kormányművet! Lajoska meg egy sallert majdnem, mert ugye akkor kell beülni a kocsiba, mikor a másik (én!) kuplungot állít alatta, és jó érzés, mikor az arcomba megy a turbinaház!
Ezután volt még egy szélvédőcsere, meg flex és gittelés ezerrel! Mert Dávid még a télen oldalára borította a kocsit, és ennek a maradványit próbáltuk eltüntetni több-kevesebb sikerrel!
Hazafelé a "hogyan menjünk a legérdekesebben" című rovat volt, én vittem Benőt, Tibee meg Renit Lajoskával a jobb 1-en. Nyomtunk kis versenyt hazáig!
Na az ilyen napokért érdemes élni, eszméletlen jól éreztük magunkat! Polski, Szabadság, SZERETEM
Kommentek
Lajoska
Igen,m kicsit késõn kapcsoltam, hogy hátramész "kuplungot állítani". Nem esett le, hogy azt alulról kell. :( Élmény volt Benõt kívülrõl látni. Most még jobban beleszerettem. ):
Lajoska
A 3. kép címe lehetne: "Hány polskis kell egy villanykörte becsavarásához?"
Tibee
Szintúgy 3. kép: Ugye az a tömítése, meg ugye az a fém izé?
Grosso
Lajoska #16316: Segáz, csak kissé megvágta az arcom...
Lajoska #16318: Tibee #16319: Igen, de nem fogta senki az asztalt... Jah, a fém izét betetted? Tudod, ami ne odavaló, mert kettévágja az egeret a beszívott vasutas!
norberto
Tibee mit keres hullát? > >
norberto
Tibeee tegnap nagy volt a rádióba igaz?
norberto
norberto #16323: ja bocs Tib!!
KeMa
"Én két patentot kaptam a hátsó lámpáimhoz, Tibee meg kormánymûvet, Lajoska meg egy sallert.."""
bááááz
Grosso
KeMa #16327:
KG
Jó móka lehetett. Gratula a probléma megoldásához.
Grosso
KG #16338: Az volt, hidd el! Nem voltunk egyszerûek Köszönjük szépen a stáb nevében
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Lajoska
Igen,m kicsit késõn kapcsoltam, hogy hátramész "kuplungot állítani". Nem esett le, hogy azt alulról kell. :(Élmény volt Benõt kívülrõl látni. Most még jobban beleszerettem. ):
Lajoska
A 3. kép címe lehetne: "Hány polskis kell egy villanykörte becsavarásához?"Tibee
Szintúgy 3. kép: Ugye az a tömítése, meg ugye az a fém izé?Grosso
Lajoska #16316:Segáz, csak kissé megvágta az arcom...
Lajoska #16318:
Tibee #16319:
Igen, de nem fogta senki az asztalt...
Jah, a fém izét betetted? Tudod, ami ne odavaló, mert kettévágja az egeret a beszívott vasutas!
norberto
Tibee mit keres hullát? > >norberto
Tibeee tegnap nagy volt a rádióba igaz?norberto
norberto #16323:ja bocs Tib!!
KeMa
"Én két patentot kaptam a hátsó lámpáimhoz, Tibee meg kormánymûvet, Lajoska meg egy sallert.."""bááááz
Grosso
KeMa #16327:KG
Jó móka lehetett.Gratula a probléma megoldásához.
Grosso
KG #16338:Az volt, hidd el! Nem voltunk egyszerûek
Köszönjük szépen a stáb nevében
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!