Tegnapi események és egy kis fotózkodás! Kicseréltem a szivatóbowdent, mert a velencei csapatás óta lett vele valami, ugyanis nem lehetett használni. Mintha lehegesztették volna a kis kart!:S Miután kiszedtem és megvizsgáltam a hibás "madzagot", kiderült, hogy a páncél 8 napon túl (se) gyógyuló sérüléseket szenvedett, mert úgy össze-vissza volt nyomorgatva, mint akit egy-két helyen satuba fogtak!:S Na mindegy, mert volt másik, behúztam azt, így már most nem kell úgy indítani a szekeret, hogy motortér nyit, szivatókar kiakaszt, indítóz, beindult, vár, kiskar visszaenged, motortér zár, és csak utána mehet az örömautózás!
Viszont sajnos a karburátorommal vasárnap óta nincs valami rendben. Tegnap abból is 3-ból tettem össze 1-et, és mostmár nagyjából jó is, csak nem tudom, mi a búbánatos francért van neki 1500-as alapjárata, amit már nem lehet lejjebb venni.... a pillangó ütközőcsavarját is már ki is vettem, mert annyira visszatekertem, de meleg motornál 1500. Attól lejjebb nem megy. Szóval még azzal is lesz egy köröm, de majd kedden, mert hétfőre kell az autó. Kedden nagyszervíz, hengerfej-csere, furulyagumicsere, meg minden, ugyanis szó szerint "okádja" az olajat!:(:(:(
Jah, és pár kép a szobában a helyezésekről! A "dicsőségfalam"!
Kommentek
Tibee
Karbiban a pillangótengelyen a szeleoet hogy' raktad be? Összeraktadm pillangót tartó két csavar meglazít, tengely becsukogat, hogy a pillangó beigazodjon, két csavar meghúz sorrendben? Gyanítom, hogy nem zár el rendesen és itt lesz a gebasz. Kocsi meg tuti lett, csak hát nem éppen morci.
KeMa
Basszus, három éve akaork nekiállni egy ilyen saroknak a szobában, ahová a kispókos emlékek kerülnek
Grosso
Tibee #20575: Nyugi, morci lesz, ha lesz erre is egy kicsivel több idõm!
Amúgy úgy csináltam, ahogy leírtad. Beigazít, zárogat, majd a végén leszorít. De valami még most se jó. :( Majd ha gondolod, kijössz és összelegózzuk, elvégre Te vagy a specialista ebben!
KeMa #20576: Én már megcsináltam, nem volt szép az okleveleket az asztalon heverve látni, mint egy darab füzetet, ami a suliból van! Ezeknek sokkal több értéke és jelentõsége van!!!!
tunyi1986
Bakker ilyen gondom nekem is van Velencére menet elhagytuk az alapjára állító csavart. Igaz tökre ki volt tekreve de úgy is volt és van is alapjárat. Ez akkor a pillangó tengely miatt van?(merthogy kopott vagy valami más...) Jól néz ki a dicsõség falad
Grosso
tunyi1986 #20580: Az szép. Gyanús, hogy amiatt van, de Tibee majd jól megmondja! Köszi, szerintem is szép! És reméljük, jövõre gyûlik még hozzá!
Tibee
Norberto Grosso #20579: És azt figyelted, hogy az éle úgy áll-e, ahogy kell? Szóval, amikor elzár, akkor az éle pont síkban legyen a torokkal. Azért a specialista az túlzás, csak már szedtem szét sok karbit.
Grosso
Tibee #20583: Igen, figyeltem arra is. Mert az se mindegy, hogy a pillangón a kis vonalka merre áll, mert ha nem jó irányba, akkor meg majdnem negyedgáznyi rés van a toroknál!! Szóval ez már kezdi meghaladni az én tudásom, ezért kérem a segítségedet! Lécccci!
Lajoska
Norberto Grosso #20579: Kimenjünk kedden?
Grosso
Lajoska #20585: Itthon leszek, ahogy gondoljátok, Reni most úgyse mozdul semerre egy jó darabig. Kosárba van a motorja! Lásd következõ bejegyzést hamarosan!
Lajoska
Norberto Grosso #20586: Rajtam nem múlik
Sztancsik Viktor
Nagyon tuti lett a dicsõség falad, meg a "kis" Reni is. Csak azt az ablakot igazán felhúzhatnád...
Grosso
Lajoska #20587: Oké, akkor ha gondoljátok, gyertek ki, jó lesz! Ökörködünk megint egy sort!
Sztancsik Viktor #20588: Köszi, de sajna lemerült az akku benne és nem húzza fel az ablakot!>
KeMa
Norberto Grosso #20579: Az oklevél nekem sem hánykódott sokáig. Üveglap mögött felkerült a falra. Viszont a polcot nekem is meg kéne csinálni, nekem is van pár üveg borom, meg a plakettek.. Én még mondjuk tervezek egy olyat, hogy homlokfal, benne lámpák, lökhárító, és az fel a falra
Hepp Ádám
jó kis ötletet adtál. Tetszik a falad, lehet én is valahogy így el is rendezem de én addig nem kezdek hozzá, amíg be nem keretezem az okleveleket. Renike is igen teccetõs lett az új festéssel nekem starline modellem van ami króm lökös+kúpos felni, ellenben az autóm szinû
A bejegyzést meg várom már sok képpel ilusztrálva
GABI703
Aztaaa, azthittem poénból momdod a Reni festést a modellautóra.
Grosso
KeMa #20590: az sem rossz ötlet! és a lökösre felpakolod a borokat!
Hepp Ádám #20593: Na, örülök, ha tetszik! Nem valami übermegahiperzsírkirály, egyszerû és mutatós szerintem. Amúgy ha megnézed az utolsó képet, akkor látod, hogy nekem is van egy krómlökösös, de már nem kúpos! Õ Reni régi ruhájában!
GABI703 #20594: Dehogyis! Ilyesmivel nem szoktam viccelni!
KeMa
Norberto Grosso #20598: Krómlökösre nem fér fel sajna
Grosso
KeMa #20599: Jah, bocsi!
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20589: Hát milyen ampervadász vagy te, hogy ezt az apróságot nem tudod kijavítani?
Grosso
Sztancsik Viktor #20603: öööö, munkanélküli!
Lajoska
Sztancsik Viktor #20603: Pedig már megrendeltük az 1:43-as méretû akksitöltõt, csak még nem küldték a japánok.
Grosso
Lajoska #20612: meg a kis agregátort is hozzá, mert bajos lenne bedugni a 220-ba!
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20606: Bázzee na jóóó... asszem akkor most megyek inkább vissza sültkrumplit csinálni.. Lajoska #20612: Hát de mire ideér a messzi-messzi Japánból, arra nem is gondolsz?
Grosso
Sztancsik Viktor #20621: oké, én is kérek!!!!!!
Amúgy meg a japánok már erre is kitaláltak valamit, hogy mit nem tudom, legfeljebb levetítjük nekik a Mézga-családot! "Nyisd az ablakot, FÉNYPOSTA!!!!!! "
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20624: Gyere el és szívesen adok... Úgyis csinálok egy jópár adaggal. Persze nem mind magamnak lesz, mielött még azt hinnéd.
Ja majd teleportálnak neked mi?
Grosso
Sztancsik Viktor #20633: Naná!
Mi az, higy nem neked? Te kis beles, tudom jól, hogy felfalod az egész vájlinggal! >
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20634: Na gondoltam...
Grosso
Sztancsik Viktor #20638: Miért, mi rosszat mondtam?
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20639: Semmit, de lesheted a sültkrumplidat! Nem kapsz egy szemet sem! Pedig nagyon fincsi ám!
Grosso
Sztancsik Viktor #20640: Akkó zabáljá vazze!
Jóétvágyat amúgy!
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20642: Azt is fogom tenni. Köszi amúgy!
Grosso
Sztancsik Viktor #20643: Nincs mit! De le lehet amúgy állni! Egy spoilered van, azt is tombolán nyerted!!! by:KG
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20644: Büszke is vagyok rá!
Grosso
Sztancsik Viktor #20646: Nekem is jól jönne még egy olyan! De elõbb most a motor legyen rendben!
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20647: Mondjuk Renin is biztos jól mutatna, csak nem az enyém!
Grosso
Sztancsik Viktor #20651: Nyugi, nekem is lesz! És nem a tiéd, bleeee!
Tibee
Eh! Ti ketten nem vagytok noooooormálisak.
Sztancsik Viktor
Tibee #20654: Na, bagoly mondja verébnek... és mi volt az a szappanoperába illõ "epizód"? Vagy arra már nem emlékszik kend?
Grosso
Sztancsik Viktor #20658: Grosso de la ... na hagyjuk is szerintem, mert megint belebonyolódunk!
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Tibee
Karbiban a pillangótengelyen a szeleoet hogy' raktad be? Összeraktadm pillangót tartó két csavar meglazít, tengely becsukogat, hogy a pillangó beigazodjon, két csavar meghúz sorrendben? Gyanítom, hogy nem zár el rendesen és itt lesz a gebasz. Kocsi meg tuti lett, csak hát nem éppen morci.KeMa
Basszus, három éve akaork nekiállni egy ilyen saroknak a szobában, ahová a kispókos emlékek kerülnekGrosso
Tibee #20575:Nyugi, morci lesz, ha lesz erre is egy kicsivel több idõm!
Amúgy úgy csináltam, ahogy leírtad. Beigazít, zárogat, majd a végén leszorít. De valami még most se jó. :(
Majd ha gondolod, kijössz és összelegózzuk, elvégre Te vagy a specialista ebben!
KeMa #20576:
Én már megcsináltam, nem volt szép az okleveleket az asztalon heverve látni, mint egy darab füzetet, ami a suliból van! Ezeknek sokkal több értéke és jelentõsége van!!!!
tunyi1986
Bakker ilyen gondom nekem is van Velencére menet elhagytuk az alapjára állító csavart. Igaz tökre ki volt tekreve de úgy is volt és van is alapjárat. Ez akkor a pillangó tengely miatt van?(merthogy kopott vagy valami más...)Jól néz ki a dicsõség falad
Grosso
tunyi1986 #20580:Az szép. Gyanús, hogy amiatt van, de Tibee majd jól megmondja!
Köszi, szerintem is szép! És reméljük, jövõre gyûlik még hozzá!
Tibee
Norberto Grosso #20579:És azt figyelted, hogy az éle úgy áll-e, ahogy kell? Szóval, amikor elzár, akkor az éle pont síkban legyen a torokkal. Azért a specialista az túlzás, csak már szedtem szét sok karbit.
Grosso
Tibee #20583:Igen, figyeltem arra is. Mert az se mindegy, hogy a pillangón a kis vonalka merre áll, mert ha nem jó irányba, akkor meg majdnem negyedgáznyi rés van a toroknál!! Szóval ez már kezdi meghaladni az én tudásom, ezért kérem a segítségedet! Lécccci!
Lajoska
Norberto Grosso #20579:Kimenjünk kedden?
Grosso
Lajoska #20585:Itthon leszek, ahogy gondoljátok, Reni most úgyse mozdul semerre egy jó darabig. Kosárba van a motorja! Lásd következõ bejegyzést hamarosan!
Lajoska
Norberto Grosso #20586:Rajtam nem múlik
Sztancsik Viktor
Nagyon tuti lett a dicsõség falad, meg a "kis" Reni is. Csak azt az ablakot igazán felhúzhatnád...Grosso
Lajoska #20587:Oké, akkor ha gondoljátok, gyertek ki, jó lesz! Ökörködünk megint egy sort!
Sztancsik Viktor #20588:
Köszi, de sajna lemerült az akku benne és nem húzza fel az ablakot!>
KeMa
Norberto Grosso #20579: Az oklevél nekem sem hánykódott sokáig. Üveglap mögött felkerült a falra. Viszont a polcot nekem is meg kéne csinálni, nekem is van pár üveg borom, meg a plakettek.. Én még mondjuk tervezek egy olyat, hogy homlokfal, benne lámpák, lökhárító, és az fel a falraHepp Ádám
jó kis ötletet adtál. Tetszik a falad, lehet én is valahogy így el is rendezem de én addig nem kezdek hozzá, amíg be nem keretezem az okleveleket. Renike is igen teccetõs lett az új festéssel nekem starline modellem van ami króm lökös+kúpos felni, ellenben az autóm szinûA bejegyzést meg várom már sok képpel ilusztrálva
GABI703
Aztaaa, azthittem poénból momdod a Reni festést a modellautóra.Grosso
KeMa #20590:az sem rossz ötlet! és a lökösre felpakolod a borokat!
Hepp Ádám #20593:
Na, örülök, ha tetszik! Nem valami übermegahiperzsírkirály, egyszerû és mutatós szerintem.
Amúgy ha megnézed az utolsó képet, akkor látod, hogy nekem is van egy krómlökösös, de már nem kúpos! Õ Reni régi ruhájában!
GABI703 #20594:
Dehogyis! Ilyesmivel nem szoktam viccelni!
KeMa
Norberto Grosso #20598: Krómlökösre nem fér fel sajnaGrosso
KeMa #20599:Jah, bocsi!
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20589:Hát milyen ampervadász vagy te, hogy ezt az apróságot nem tudod kijavítani?
Grosso
Sztancsik Viktor #20603:öööö, munkanélküli!
Lajoska
Sztancsik Viktor #20603:Pedig már megrendeltük az 1:43-as méretû akksitöltõt, csak még nem küldték a japánok.
Grosso
Lajoska #20612:meg a kis agregátort is hozzá, mert bajos lenne bedugni a 220-ba!
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20606:Bázzee na jóóó... asszem akkor most megyek inkább vissza sültkrumplit csinálni..
Lajoska #20612:
Hát de mire ideér a messzi-messzi Japánból, arra nem is gondolsz?
Grosso
Sztancsik Viktor #20621:oké, én is kérek!!!!!!
Amúgy meg a japánok már erre is kitaláltak valamit, hogy mit nem tudom, legfeljebb levetítjük nekik a Mézga-családot!
"Nyisd az ablakot, FÉNYPOSTA!!!!!! "
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20624:Gyere el és szívesen adok... Úgyis csinálok egy jópár adaggal. Persze nem mind magamnak lesz, mielött még azt hinnéd.
Ja majd teleportálnak neked mi?
Grosso
Sztancsik Viktor #20633:Naná!
Mi az, higy nem neked?
Te kis beles, tudom jól, hogy felfalod az egész vájlinggal! >
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20634:Na gondoltam...
Grosso
Sztancsik Viktor #20638:Miért, mi rosszat mondtam?
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20639:Semmit, de lesheted a sültkrumplidat! Nem kapsz egy szemet sem! Pedig nagyon fincsi ám!
Grosso
Sztancsik Viktor #20640:Akkó zabáljá vazze!
Jóétvágyat amúgy!
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20642:Azt is fogom tenni.
Köszi amúgy!
Grosso
Sztancsik Viktor #20643:Nincs mit!
De le lehet amúgy állni!
Egy spoilered van, azt is tombolán nyerted!!! by:KG
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20644:Büszke is vagyok rá!
Grosso
Sztancsik Viktor #20646:Nekem is jól jönne még egy olyan! De elõbb most a motor legyen rendben!
Sztancsik Viktor
Norberto Grosso #20647:Mondjuk Renin is biztos jól mutatna, csak nem az enyém!
Grosso
Sztancsik Viktor #20651:Nyugi, nekem is lesz! És nem a tiéd, bleeee!
Tibee
Eh! Ti ketten nem vagytok noooooormálisak.Sztancsik Viktor
Tibee #20654:Na, bagoly mondja verébnek... és mi volt az a szappanoperába illõ "epizód"? Vagy arra már nem emlékszik kend?
Grosso
Sztancsik Viktor #20658:Grosso de la ... na hagyjuk is szerintem, mert megint belebonyolódunk!
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!