Nemigaz, nem is vas, csak lemez és nem is vettem, hanem csinálni hoztam! (ezért most meg fognak kövezni a suzi-tulajok )
Na szóval, annyi a story, hogy újabb maszek, pénz sajna ebből nem lett, mivel a múltkor említett blau fejegységbe lett beleszámítva a mostani ténykedésem. :S
Egy kapcsolótáblát kellett készítenem egy swiftbe, mert a tulajnak egyedi elképzelései támadtak és tetetett az autóba velem DVD-s fejegységet, neont, stroboszkópot, erősítőt, mélyládát, meg egy pár apróságot. (Igen, a múltkor készített kalaptartó is ebben landolt! ) És most ezeknek a kapcsolótábláját csináltam meg. A középkonzol aljában lévő kis mélyedést találtam a legmegfelelőbbnek a helyre és utána csak be kellett oda aplikálni egy kis panel szerűt. Jah, és kimaradt a sorból még egy feszültségfigyelő áramkör, ami ha nagyon leesne az akkuban a ménkű, akkor lekapcsolja az erősítőt, hogy ne nagyon szívja tovább. Ez persze csak álló helyzetben van így, menetközben a töltőfeszültséget jelzi ki. Nekem tetszik, lehet, hogy Renike is kap egy ilyet. Csak előbb legyen jó a tőőőőőtése
KIEGÉSZÍTÉS!
A múltkor mit mondtam? hogy SOHA TÖBBÉ ASTRA SÖTÉTÍTÉS!! Erre mit fóliáztam ma reggel??(szombat) Igen, astrát. De kivételesen szépen hagyta magát, szóval a múltkor vagy én voltam balf*sz, vagy rossz napja volt az üvegeknek!
Kommentek
KeMa
Nagyon pöpec lett!
Lajoska
Hû. Te miért nem váltod ki a vállalkozóit, és nyitsz tuningmûhelyt? Ebbõl simán meg lehetne éldegélni...
Csak egy tipp: A képekrõl inkább fotosoppold le a rendszámot, mert így vonzani fogja az alkalom szülte tolvajokat a gépezet. Ennyi elektronikáért bárki felnyom egy Suzukit, pláne, ha neten látta, milyen szép dolgok vannak benne.
Lajoska #23363: Kevés vagyok én tuningmûhelyhez... Ezek csak barkácsolások, az igazi tuning nem itt kezdõdik és fõleg nem ennyi lóvéból :S:S
De amúgy a rendszám leszedés mindig eszembe van, de addigra más késõ... De legközelebb leszedem
Na el a kezekkel a verdától..
Lajoska
Norberto Grosso #23385: Tudod, alkalom szüli a vérbajt. Akarom mondani, a tolvajt.
Egyébként szerintem Neked is megérné, ha a tulaj jövõ héten megint vinne cuccokat, hogy pakold be > Nem csinálunk ebbõl maffiát?
Grosso
Lajoska #23394: Nyugi, jön vissza hozzám az autó, mert vezérmûszíjcsere, vízpumpacsere, feszítõgörgõcsere. Majd gyertek ki és megegyezünk!
KeMa
Norberto Grosso #23385: ezt a bácsizást nekem ne. jó? kösz.
Lajoska
KeMa #23406: Engem is bácsiz. Igazából nem zavar, egy fokkal jobb, mintha nénizne.
Grosso
KeMa #23406:
Törölt felhasználó
Az nem tyúkbél,hanem Tyûkbél amúgy nagyon komoly lett,gratu hozzá,montam,megveregetném a vállad,de így most veregesd meg Magadnak (és nem kiforgatni senki a szavaimat,a vállát veregesse meg) KeMa #23406: nekem nem mondta még,hogy bácsi az most jó????
Grosso
Sissy #23410: Jóvanna, elírtam néni. >
Köszike amúgy, a legközelebbi ilyen az Tücsökbe készül, olyan lesz, mit a repülõgépanyahajó!
Lajoska
Sissy #23410: Akkor már tyûkbál.
KeMa
Lajoska #23407: Te inkább vagy bácsi, mint én, már bocs
Sissy #23410: ami késik..... Az nem pontos
Grosso
KeMa #23422:
Erre Õ azt mondaná/írná, hogy: "Ami késik, az nem siet!"
Lajoska
KeMa #23422: Meglátásom szerint a bácsit kedves idõsebb emberekre mondják. Rám a "vén f@sz" jobban illik.
Törölt felhasználó
KeMa #23422: a még szép lenne,ha engem is lebácsizna Norberto Grosso #23412: repülõgépanyahajó????? hehe botkormány már van benne (a bizti öv bekapcsolója )
Grosso
Sissy #23458: Adjon isten öreganyám! >
Na majd meglátod, mit terveztem abba a kis ördögbe!
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #23475: Hajaj,már elõre félek szóval lenyanyázól????? na szép
Plósz Gyula
Sissy #23477: Én tudnék szebbet is mondani
Grosso
Sissy #23477: Dehogy nyanyázlak, csak tisztelem a hölgy korát...
Plósz Gyula #23502: Szerintem ne, mert elég az, hogy ha ezek után csak hozzám nem szól, nehogy Rád is berágjon...
Plósz Gyula
Norberto Grosso #23506: áhh nemakartam mondani csak felvilágositottam h tudnék mondani de megtartom amgamnak
Grosso
Plósz Gyula #23508: Ööö, lehet jobban teszed
Plósz Gyula
Norberto Grosso #23510: Mért???Nem félek senkitõl Egyszer egy nagydarab kopasz spanom at kérdeztem: -te ne fázol haver? -Én ????senkitõl bazdmeg!!! (ha vkinek nemjött át akkor sorry)
Grosso
Plósz Gyula #23511: Ez fight...
Most miért, tõlem meg azt kérdezik, hogy: -Mondták már, hogy nagyon hülye vagy? -Mondták már páran, Isten nyugosztalja õket...
Plósz Gyula
Norberto Grosso #23514: Az sem rossz PÖCÖRÛ
Grosso
Plósz Gyula #23517: Na finoman dobálózni a becézésékkel bácsi!
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #23514: Plósz Gyula #23511: Mondták már,hogy hülyék vagytok???? Plósz Gyula #23502: mondok én neked mindjárt valamit!!! Norberto Grosso #23506: Csak tiszteled????hisz én még fiatal vagyok
Grosso
Sissy #23592: ööö, mint írtam, igen... sok helyen volt a kaszás... >
Fiatal?? No nem baj, legalább õszintén sikít.... >
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #23596: na szép,mondhatom szép
Grosso
Sissy #23598: Ohh, köszönöm Szivem, tudom hogy szép vagyok! Jah és mondhatod is... >
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #23599: Na az egó az eget veri....
Grosso
Sissy #23600: Nem, ezt mindet a szerénység mondatja velem, meg Te... pffff
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #23603: Méghogy én????nem én mondtam Neked,hogy mond ezt,szóval én nem mondathatom Veled,szerény meg nem igazán vagy a leírtak alapján na akkor hogy is van ez????
Grosso
Sissy #23605: Na erre most nem tudok mit írni, elvesztettem a fonalad...
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
KeMa
Nagyon pöpec lett!Lajoska
Hû. Te miért nem váltod ki a vállalkozóit, és nyitsz tuningmûhelyt? Ebbõl simán meg lehetne éldegélni...Csak egy tipp: A képekrõl inkább fotosoppold le a rendszámot, mert így vonzani fogja az alkalom szülte tolvajokat a gépezet. Ennyi elektronikáért bárki felnyom egy Suzukit, pláne, ha neten látta, milyen szép dolgok vannak benne.
Jut eszembe: rendelésre tudnék szerezni DVD-s, kihajtható képernyõs fejegységet, mélyládát, óccón. >
Grosso
KeMa #23360:Köszi bácsi, nekem is tetszett, titta bütte vótam magamra!
Lajoska #23363:
Kevés vagyok én tuningmûhelyhez... Ezek csak barkácsolások, az igazi tuning nem itt kezdõdik és fõleg nem ennyi lóvéból :S:S
De amúgy a rendszám leszedés mindig eszembe van, de addigra más késõ...
De legközelebb leszedem
Na el a kezekkel a verdától..
Lajoska
Norberto Grosso #23385:Tudod, alkalom szüli a vérbajt. Akarom mondani, a tolvajt.
Egyébként szerintem Neked is megérné, ha a tulaj jövõ héten megint vinne cuccokat, hogy pakold be > Nem csinálunk ebbõl maffiát?
Grosso
Lajoska #23394:Nyugi, jön vissza hozzám az autó, mert vezérmûszíjcsere, vízpumpacsere, feszítõgörgõcsere. Majd gyertek ki és megegyezünk!
KeMa
Norberto Grosso #23385: ezt a bácsizást nekem ne. jó? kösz.Lajoska
KeMa #23406:Engem is bácsiz. Igazából nem zavar, egy fokkal jobb, mintha nénizne.
Grosso
KeMa #23406:Törölt felhasználó
Az nem tyúkbél,hanem Tyûkbél amúgy nagyon komoly lett,gratu hozzá,montam,megveregetném a vállad,de így most veregesd meg Magadnak (és nem kiforgatni senki a szavaimat,a vállát veregesse meg)KeMa #23406:
nekem nem mondta még,hogy bácsi az most jó????
Grosso
Sissy #23410:Jóvanna, elírtam néni. >
Köszike amúgy, a legközelebbi ilyen az Tücsökbe készül, olyan lesz, mit a repülõgépanyahajó!
Lajoska
Sissy #23410:Akkor már tyûkbál.
KeMa
Lajoska #23407: Te inkább vagy bácsi, mint én, már bocsSissy #23410: ami késik..... Az nem pontos
Grosso
KeMa #23422:Erre Õ azt mondaná/írná, hogy:
"Ami késik, az nem siet!"
Lajoska
KeMa #23422:Meglátásom szerint a bácsit kedves idõsebb emberekre mondják. Rám a "vén f@sz" jobban illik.
Törölt felhasználó
KeMa #23422:a még szép lenne,ha engem is lebácsizna
Norberto Grosso #23412:
repülõgépanyahajó????? hehe botkormány már van benne (a bizti öv bekapcsolója )
Grosso
Sissy #23458:Adjon isten öreganyám! >
Na majd meglátod, mit terveztem abba a kis ördögbe!
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #23475:Hajaj,már elõre félek szóval lenyanyázól????? na szép
Plósz Gyula
Sissy #23477:Én tudnék szebbet is mondani
Grosso
Sissy #23477:Dehogy nyanyázlak, csak tisztelem a hölgy korát...
Plósz Gyula #23502:
Szerintem ne, mert elég az, hogy ha ezek után csak hozzám nem szól, nehogy Rád is berágjon...
Plósz Gyula
Norberto Grosso #23506:áhh nemakartam mondani csak felvilágositottam h tudnék mondani de megtartom amgamnak
Grosso
Plósz Gyula #23508:Ööö, lehet jobban teszed
Plósz Gyula
Norberto Grosso #23510:Mért???Nem félek senkitõl
Egyszer egy nagydarab kopasz spanom at kérdeztem:
-te ne fázol haver?
-Én ????senkitõl bazdmeg!!!
(ha vkinek nemjött át akkor sorry)
Grosso
Plósz Gyula #23511:Ez fight...
Most miért, tõlem meg azt kérdezik, hogy:
-Mondták már, hogy nagyon hülye vagy?
-Mondták már páran, Isten nyugosztalja õket...
Plósz Gyula
Norberto Grosso #23514:Az sem rossz PÖCÖRÛ
Grosso
Plósz Gyula #23517:Na finoman dobálózni a becézésékkel bácsi!
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #23514:Plósz Gyula #23511:
Mondták már,hogy hülyék vagytok????
Plósz Gyula #23502:
mondok én neked mindjárt valamit!!!
Norberto Grosso #23506:
Csak tiszteled????hisz én még fiatal vagyok
Grosso
Sissy #23592:ööö, mint írtam, igen... sok helyen volt a kaszás... >
Fiatal?? No nem baj, legalább õszintén sikít.... >
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #23596:na szép,mondhatom szép
Grosso
Sissy #23598:Ohh, köszönöm Szivem, tudom hogy szép vagyok! Jah és mondhatod is... >
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #23599:Na az egó az eget veri....
Grosso
Sissy #23600:Nem, ezt mindet a szerénység mondatja velem, meg Te...
pffff
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #23603:Méghogy én????nem én mondtam Neked,hogy mond ezt,szóval én nem mondathatom Veled,szerény meg nem igazán vagy a leírtak alapján na akkor hogy is van ez????
Grosso
Sissy #23605:Na erre most nem tudok mit írni, elvesztettem a fonalad...
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!