Üdvözlök mindenkit. Remélem eléggé eseménydús lesz ezen bejegyzésem és senki nem fogja úgy gondolni, hogy "elfértvolnaápdétbenis", vagy lényegtelen dolgok vannak benne!
Naszóval, pár dolog történt, mióta le lettem hurrogva és befejeztem a blogolást. Mégpedig először is az, hogy Renikém kezdte elhagyni magát, futómű ügyileg. Mégpedig úgy, hogy megkaptam a választ az örökké laza kerékcsapágy kérdésére. Ugyanis akárhogy állítottam be a csapágyhézagot a bal első keréken, mindig lógott a kerék. Ezt meguntam, így szétszedtem az elejét és nem várt meglepetés fogadott. A csapágy kék-lilára sülve, rágyógyulva tengelyre, és az a része, aminek fixen kéne a kerékagyban lennie, az lógott az agyban kb 2 mm-t minden irányba... mondom nem fasza... az volt a legjobb, hogy a görgős része meg úgy rá volt gyógyulva a tengelycsonkra, hogy a lehúzó is alig tudta leszedni. Ahol is már kezdte kicsit enni a csonkot is, az agy pedig dobós lett, alig lehetett kiműteni belőle a csapágy másik részét. Elő egy másik agy, friss csapágyakkal, zsírral, szépen fel a helyére, szerencsére a tengelycsonk nem kapott nagyot, így még a csapágy aránylag fixen van rajta, de előbb-utóbb szerintem a lelki megnyugvásom érdekében ki fogom cserélni.
Ezután jött egy olyan dolog, amit nem vártam, az eddig sem erősködő fékem végleg megdögleni látszott. :( Így ha már rendbetettem a futómű egyik felét (mindjárt írom a másikat ), akkor már a féket is megcsináltam. Új főfékhenger, a tombolán nyert új fékolajtartállyal beépítésre került. Előtte satuban feltöltöttem a főfékhengert, úgy tettem be. Légteleníteni se kellett sokat, így hamarosan jó fék került Renikére. A másik fele a futóműnek, a szilentek. A jobb első kereknél a felső lengőkarszilent már igencsak halott volt, eléggé terpesztett a kerék is, és erősebb úthibánál már kopogott is. Ez már kb Velence előtt óta cserés volt, de sose volt bátorságom hozzá, hogy leszedjem onnan a felső lengőkart, ugyanis eléggé erősen féltem tőle, hogy tőcsavarostól fog jönni. Eddig ahány bontásra ítélt autót(4db-t) szedtem szét, mindben letörtek. Így eléggé jogos volt a félelmem. Pláne, hogy az a faszkalap, aki kasztnisnak merte nevezni magát, mikor csinálta a kocsimat, az elejét békénhagyta, pedig ugattam neki, hogy a laprugótartót is, meg a futómű bekötési pontjait is nézze meg, javítsa ha kell. Na itt nem tette. De hála istennek, Renike jó kislány, hagyta magát nagyon szépen. Kijött a lengőkar, a szilentnek, illetve ami megmaradt belőle, sem kellett sokat könyörögni, könnyen kijött. Bele az új, fel a helyére, egyből szép csendes lett a futómű, feszes, és szépen áll benne a kerék. Ez csütörtöki esemény volt, de csak ma jutottam el odáig, hogy állítsak összetartást, mivel az új szilent miatt megnőtt az is. Tehát a fék és futómű rendbe lett téve a Kicsikém alatt, és köszönöm szépen Anitának, hogy amíg én szereltem, Ő megírta a bajunkat a blogjában.
A mostani hétvégém is unalmasan telt, hoztk hozzám egy polákot, egy '90-es példányt, hogy váltóbaja van, és a motor engedi az olajat. Nézzek meg rajta mindent, csináljak meg mindent rajta. Először is megnéztem a váltót, mi lehet vele, mentem vele egy kört. Érdekes volt, mit ne mondjak. Csak 3-ban volt hajlandó csendben lenn, 1,2,4,R-ben eléggé súrlódós, csörgős hangja volt gázra, motorfékre egyaránt. Ki a motor, a váltó és szétborít. A váltóban valószínűleg a 3-nak szált el a szinkronja, vagy valami alkotoója, mert ha 3-ban volt, feszült, és csend volt, de ha üresben, vagy más sebességben, akkor csörgött, súrolt, minden baja volt. Mivel váltószerelésben nem vagyok még Laceeee-szinten, így úgy döntöttem, az én régi váltómat kapja meg az autó, ami szintén nem hibátlan, csoportkerékcserés. De mivel azt egyszerűbb volt cserélni, mint ennek a 3-asát szétdönteni, így úgy döntöttem, ez a verzió marad. Volt jó csoportkerekem, kicseréltem, összetettem, diffihézagot lőttem rá, fel olajjal és kész. A motor rutinmunka volt, szétdöntöttem azt is, tömítéscserék, olajcsere, meg centritakarítás. Na itt meglepődtem. A szűrő szerintem az autó megléte óta nem volt takarítva, vagy 2 centi vastag trutyi volt benne. Kitakarítottam, kapott új vezérműfedél szimmeringet. A másik, ami meglepett, hogy a hegereknek semmi válla, semmi karmolás, szépen kiégett kipuff szelepek, semmi durva elváltozás. Ritka ilyen szép motort látni, el is fogott kissé az irigység tudván, hogy Reniben milyen... Aztán összeraktam ezt is, gyújtásállítás, szelephézagállítás, bele az új olaj és kész is. Be a váltó, motor és próbakör. A váltó nagyon jó lett, szépen vesz mindent, jól hallom, hogy nem hallom Nem recseg, és nem dobál ki semmit. Szóval szerintem jó lett, és most pedig pihenek, mert leszakad a derekam, meg a hátam. És agyalok, hogy honnan kéne még 10 rongyot szerezni a csevegőben említett büntetésem befizetésére... :(
Remélem tartalmas volt, az ifjú vándor megpihen, ennyit mára, a többit legközelebb, aludjatok jól, jóéjszakát gyerekek.
Kommentek
Lajoska
Hát, pedig ez elfért volna update-ben is. > Azt azért beláthatod, hogy ha az elsõ tízben még látszik a legutóbbi bejegyzésed, akkor totál hülyeség "nézzétek, milyen cuki videó" bejegyzést kreálni... ne kezdjük újra. Többek között ezért nincs új bejegyzésem egy hónapja.
Grosso
Lajoska #25428: Csak érdekes, mert rajtam kívül csak Gabent szóltad meg, holott másnak is látszott még az elõzõ bejegyzése... na mindegy, hagyjuk, nem is idegelem magam. És az, hogy hogyan blogolok, és mit írok, rám tartozik. ennyi. A Te bejegyzésed meg a Te dolgod.
Lajoska
Norberto Grosso #25429: Akkor sértõdj meg, és spammelj tovább
Barizs László
Úgy látom nem unatkozol te se?!Szép a fékolaj tartály!
Grosso
Barizs László #25433: Akad mindig valami, jah. Köszi szépen!
Egér
Norberto Grosso #25429: Lajoska #25430: Szerintem utáljátok egymást. Sokkal jobb mintha cimborák lennétek...
Grosso
Egér #25435: Nekem semmi bajom Lajoskával, csak a saját blogomba had írjak már azt, amit én akarok, fõleg, hogy még a kocsimhoz is kapcsolódott, mégha egy "cuki videóról" is van szó! Szerintem
Sztancsik Viktor
Mesi mocija is benne van azok között a "Ritka ilyen szép motor" kategóriájába. Persze ezt csak két hete tudtam meg kb én is. És csak a hengerfejre értem, mert amúgy azért menstruálgat szegényke, bár ugye most már legalább egy nagy "lyukat" befoltoztunk Tibee-vel
Plósz Gyula
A fasz rossz végén álltál
Tibee
http://vicclap.hu/link/4445/
Grosso
Plósz Gyula #25443: Sajnos, és elég nehéz dolgom volt, 1 magam voltam 9-re... :S:S
Tibee #25444: Na hogy ezek mi a ferde f*szért nem tudták ezt csinálni ahelyett, hogy engem csesztettek volna?!?! Amúgy ez teljesen jogos videó, tükrözi az agyi szintjüket...
Tibee
Norberto Grosso #25447: /2 Igazából szerintem most épp a testi éppségüket kockáztatták a gyerekekért. Tudod, ha Õk benne ülnek és a hinta leszakad, vagy valami hihetetlen mágneses energia hirtelen úgy bepörgeti hintát, hogy Jászszenttraktoroson landol, vagy beleirányítanak egy Boeing 747-est, akkor nem a gyerekek sérülnek, hanem a rend "éber" õrei.
Buszos Petya
Elfértvolnaápdétbenis!
Grosso
Tibee #25449: Bakker, akkor én ismertem õket félre, mily önfeláldozóak, jajj istenem... Te, de ilyenkor teszem fel a Palik féle kérdést, ami a boingokról jutott eszembe: ilyenkor HOVA TÜNT BIN LADEN, HOVA TÜNT BIN LADEN?????????????? Jah, vagy Iszapszentgilisztáson állnak bele a földbe, még én mentem volna SK ásóval!!! Betakartam volna õket!
Buszos Petya #25452: Nem vagy Te egy kicsit kabbeafaszom? >
Plósz Gyula
Norberto Grosso #25447: De azért látom ment segítség nélkül is Norberto Grosso #25455: 2:szerintem tök igaza van
Grosso
Plósz Gyula #25456: Na akkor cseréljünk helyet, én leszek a rendõr, Te meg én >
Dave07
Tök jó szerelõablak
CsuTee
Volt ám trutyi benne
Grosso
Dave07 #25460: Köszi. Valahogy egyszerûbb volt így kormányholtjátékoz állítani, mint levenni az egészet. Meg könnyebb a fõfékhengert is mókolni Remélem ezek után azt már nem kell bántani!
CsuTee #25463: Szerinted? Mióta megvan a kocsi, szerinte azóta nem volt takarítva, meg ami a szelepfedél alatt volt, na az se volt semmi.
Törölt felhasználó
Ugyan már,ez csak természetes,nincs mit köszönnöd nem unatkoztál a napokban az tuti
Grosso
Sissy #25487: Én akkor is megköszönöm, majd meghálálom, ha nagy leszek Hát nem, mindig van valami. A következõ Tücsök lesz
Plósz Gyula
Norberto Grosso #25493: Amit megbüntetnek? >
Grosso
Plósz Gyula #25495: Hülyeeeeeeeee! NEM! Aminek a motorja rendbe lesz téve
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #25493: na addig várhatunk amíg nagy leszel oda is eljutunk majd eccer,hogy Tücsökre is sor kerûl majd remélem
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Lajoska
Hát, pedig ez elfért volna update-ben is. >Azt azért beláthatod, hogy ha az elsõ tízben még látszik a legutóbbi bejegyzésed, akkor totál hülyeség "nézzétek, milyen cuki videó" bejegyzést kreálni... ne kezdjük újra. Többek között ezért nincs új bejegyzésem egy hónapja.
Grosso
Lajoska #25428:Csak érdekes, mert rajtam kívül csak Gabent szóltad meg, holott másnak is látszott még az elõzõ bejegyzése... na mindegy, hagyjuk, nem is idegelem magam. És az, hogy hogyan blogolok, és mit írok, rám tartozik. ennyi. A Te bejegyzésed meg a Te dolgod.
Lajoska
Norberto Grosso #25429:Akkor sértõdj meg, és spammelj tovább
Barizs László
Úgy látom nem unatkozol te se?!Szép a fékolaj tartály!Grosso
Barizs László #25433:Akad mindig valami, jah. Köszi szépen!
Egér
Norberto Grosso #25429:Lajoska #25430:
Szerintem utáljátok egymást. Sokkal jobb mintha cimborák lennétek...
Grosso
Egér #25435:Nekem semmi bajom Lajoskával, csak a saját blogomba had írjak már azt, amit én akarok, fõleg, hogy még a kocsimhoz is kapcsolódott, mégha egy "cuki videóról" is van szó! Szerintem
Sztancsik Viktor
Mesi mocija is benne van azok között a "Ritka ilyen szép motor" kategóriájába. Persze ezt csak két hete tudtam meg kb én is. És csak a hengerfejre értem, mert amúgy azért menstruálgat szegényke, bár ugye most már legalább egy nagy "lyukat" befoltoztunk Tibee-velPlósz Gyula
A fasz rossz végén álltálTibee
http://vicclap.hu/link/4445/Grosso
Plósz Gyula #25443:Sajnos, és elég nehéz dolgom volt, 1 magam voltam 9-re... :S:S
Tibee #25444:
Na hogy ezek mi a ferde f*szért nem tudták ezt csinálni ahelyett, hogy engem csesztettek volna?!?!
Amúgy ez teljesen jogos videó, tükrözi az agyi szintjüket...
Tibee
Norberto Grosso #25447:/2 Igazából szerintem most épp a testi éppségüket kockáztatták a gyerekekért. Tudod, ha Õk benne ülnek és a hinta leszakad, vagy valami hihetetlen mágneses energia hirtelen úgy bepörgeti hintát, hogy Jászszenttraktoroson landol, vagy beleirányítanak egy Boeing 747-est, akkor nem a gyerekek sérülnek, hanem a rend "éber" õrei.
Buszos Petya
Elfértvolnaápdétbenis!Grosso
Tibee #25449:Bakker, akkor én ismertem õket félre, mily önfeláldozóak, jajj istenem... Te, de ilyenkor teszem fel a Palik féle kérdést, ami a boingokról jutott eszembe: ilyenkor HOVA TÜNT BIN LADEN, HOVA TÜNT BIN LADEN??????????????
Jah, vagy Iszapszentgilisztáson állnak bele a földbe, még én mentem volna SK ásóval!!! Betakartam volna õket!
Buszos Petya #25452:
Nem vagy Te egy kicsit kabbeafaszom? >
Plósz Gyula
Norberto Grosso #25447:De azért látom ment segítség nélkül is
Norberto Grosso #25455:
2:szerintem tök igaza van
Grosso
Plósz Gyula #25456:Na akkor cseréljünk helyet, én leszek a rendõr, Te meg én >
Dave07
Tök jó szerelõablakCsuTee
Volt ám trutyi benneGrosso
Dave07 #25460:Köszi. Valahogy egyszerûbb volt így kormányholtjátékoz állítani, mint levenni az egészet. Meg könnyebb a fõfékhengert is mókolni Remélem ezek után azt már nem kell bántani!
CsuTee #25463:
Szerinted? Mióta megvan a kocsi, szerinte azóta nem volt takarítva, meg ami a szelepfedél alatt volt, na az se volt semmi.
Törölt felhasználó
Ugyan már,ez csak természetes,nincs mit köszönnödnem unatkoztál a napokban az tuti
Grosso
Sissy #25487:Én akkor is megköszönöm, majd meghálálom, ha nagy leszek
Hát nem, mindig van valami. A következõ Tücsök lesz
Plósz Gyula
Norberto Grosso #25493:Amit megbüntetnek? >
Grosso
Plósz Gyula #25495:Hülyeeeeeeeee! NEM!
Aminek a motorja rendbe lesz téve
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #25493:na addig várhatunk amíg nagy leszel
oda is eljutunk majd eccer,hogy Tücsökre is sor kerûl majd remélem
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!