Renike hálistennek nem rosszalkodik, megy szépen, ahogy kell neki. Tegnap este is egy "kisebb" kört mentem vele, aminek nemsokkal kevesebb, mint 300km lett a vége. Laza Mátranovák-Salgótarján-Kisterenye-Eger-Mátranovák-Salgótarján-Mátranovák kör volt. Meg délelőtt is voltam vele még Talgósarjánban. Egri látogatásom alkalmával Chris kollégával is összefutottam, aki megajándékozta a hölgyet egy FIAT feliratos dudagombbal. Itt is köszönöm Neki.
Tegnap délelőtt Gergő barátom autójába is, Suziba is tettünk egy központit, csak már távirányítósat. Volt benne gyárilag, meg riasztó is, de mivel a riasztó tönkrement, így a kp-zár se ment, csak kulcsra. Gergő megunta, szerzett bele távirányítósat és azt tettük bele, kötözgettük át kicsit a rendszert. Az is jó lett, bár a két első ajtóban ki kellett cserélnünk a motorokat is, mert a zárral egybeépített motor nem működött rendesen ezzel a vezérlővel. De mi voltunk az erősebbek.
Renikét ma lemostam és sajnos pár képet mutatok a kasztnimról, ami miatt hamarosan a sírás fog elkapni. És így megyek neki a cudar időknek. Esküszöm, ha találkozok megint a magát kasztnisnak és fényezőnek nevező emberrel, kezét lábát eltöröm....
Kommentek
Tibee
Szép kis túra lehetett. Köszi a fotókat itt is. Szegény Astra. :( Pedig nem lenne csúnya. :(
Grosso
Tibee #26615: Hát nem volt egyszerû! Autóztam eleget. És meglepõen jól fogyasztott!! A 270 km-re 13 litert számoltam! Az szerintem nagyon jó!
Az astra nekem is tetszik, csak a megoldások nem. Mondta a lakatos, hogy az oldalán a kis ív gittel van eltüntetve, meg ilyesmi. Szóval szép, csak buher...
Tibee
Norberto Grosso #26621: Te, az a cirka 4,8-as fogyasztás az nagyon jó! Ha az enyém ennyit fog enni (nem emlékszem már arra, hogy mennyit szeret enni, na meg a szintjelzõm is szar volt ) akkor aztán baromi boldog leszek. Astra meg odabasz, hogy gittbõl van. :S:(
Grosso
Tibee #26625: Örülök is neki egyébként. Én olyan 5-re mondom a fogyasztását, de mégha 5,5-öt enne, akkor se lenne sok. Utazó 80-90 pedig. Azt szereti.
Sajnos abból van, pedig nagyon szép lenne. Messzirõl az is, de közelrõl látszik, hogy eléggé gány, repedezik felfelé, meg stb...
Steveee
Huhh, nemsemmi, hogy mennyit mész! Egyébként kb. mennyi Km-t mentél már Renikével mióta megvan?
Grosso
R. István #26638: Köszi, de azt nem tudnám összeszámolni... :S Hát csak idén ment 40ezret eddig, ezt az bizonyítja, h januárban tettem bele az elegány mûszerfalat 106ezerrel, és most tart 147ezernél... De ebbe sokat dob az alföldre járkálásaim, ami csak odavissza 520. Meg még amit ott is megyek, a múltkor is 4 nap alatt 1100km ment bele, abból mondjuk fele az odavissza út. Meg napi használatban van, a napi 100-120 átlagban megvan, melóba is Vele járok, meg bandázni, meg néha csak úgy a mátrába autózni, fõleg ha csúszik az út
hollo
Jó sokat mísz tezsvírem he!
Plósz Gyula
Egyre jobban fotózol barátom
THONY
Norberto Grosso #26641: durvábbbbb vagy mint én
Laceeee
Nem láttam de mosd le a motort és a váltót Szép legyen pesti talira
Grosso
hollo #26649: Óóó, Há muszáj Tezsvírem, muszáj, moszt ócón tudom elannyi a lopott cuccokot isz, cak el köll vinni a gádszinák. De dõl a dellá, szál nincen góz!
Plósz Gyula #26652: Egyik hülye haverom mondta, hogy is kell jó képeket csinálni, mintha valami kis igaza lett volna!
THONY #26659: Merthogy? Nekem Renike mindig megy, nincs olyan nap, hogy csak a garázsban álljon.
Laceeee #26661: Várd ki a végét a pesti talinak. Sajnos eléggé késõn fogok felérni szerintem, mivel fél 3-ig dolgozok. :( Utána be Renibe, oszt csõgázzal felfelé. Jobb esetben 4-re ott vagyok, szóval kb az étteremhez tudok már csak odaérni sajnos. :S
Buszos Petya
Tényleg jók a képek. Az a cicatuningos Astra viszont kurvagáz szerintem, de a 350Z-nek se áll jól a hókotró.
THONY
Norberto Grosso #26669: én csak 300-akat megyek folyamatossan egy huzamban te meg 500-at!?
KeMa
Azt hittem, intercooler lóg az astra elején, aztán látom, hogy nyúlketrecrács...
Grosso
Buszos Petya #26675: Szerintem szép lenne ez, ha normálisan csinálták volna. Az oldalán az ív gittel van "eltüntetve", a küszöb is gittbõl meg némi üvegszálból van... :S
THONY #26717: Tény, hogy sokat megyek vele. De az 500-as kmek csak akkor mennek bele, mikor az alföldre megy. Naponta csak 100 körül. Holnap reggel is rajt melóba
KeMa #26724: NYÚÓÓÓ Igen, az eleje a gyári lökösre tett mûanyag toldatok tömkelege volt, a hézagok pedig kirácsozva. Mikor leszaggatták az orrát, az is kiesett belõle. Érdemes megnézni a kerekek állását, valahogy nem tartaná az egyenest...
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Tibee
Szép kis túra lehetett. Köszi a fotókat itt is. Szegény Astra. :( Pedig nem lenne csúnya. :(Grosso
Tibee #26615:Hát nem volt egyszerû! Autóztam eleget. És meglepõen jól fogyasztott!! A 270 km-re 13 litert számoltam! Az szerintem nagyon jó!
Az astra nekem is tetszik, csak a megoldások nem. Mondta a lakatos, hogy az oldalán a kis ív gittel van eltüntetve, meg ilyesmi. Szóval szép, csak buher...
Tibee
Norberto Grosso #26621:Te, az a cirka 4,8-as fogyasztás az nagyon jó! Ha az enyém ennyit fog enni (nem emlékszem már arra, hogy mennyit szeret enni, na meg a szintjelzõm is szar volt ) akkor aztán baromi boldog leszek. Astra meg odabasz, hogy gittbõl van. :S:(
Grosso
Tibee #26625:Örülök is neki egyébként. Én olyan 5-re mondom a fogyasztását, de mégha 5,5-öt enne, akkor se lenne sok. Utazó 80-90 pedig. Azt szereti.
Sajnos abból van, pedig nagyon szép lenne. Messzirõl az is, de közelrõl látszik, hogy eléggé gány, repedezik felfelé, meg stb...
Steveee
Huhh, nemsemmi, hogy mennyit mész! Egyébként kb. mennyi Km-t mentél már Renikével mióta megvan?Grosso
R. István #26638:Köszi, de azt nem tudnám összeszámolni... :S
Hát csak idén ment 40ezret eddig, ezt az bizonyítja, h januárban tettem bele az elegány mûszerfalat 106ezerrel, és most tart 147ezernél... De ebbe sokat dob az alföldre járkálásaim, ami csak odavissza 520. Meg még amit ott is megyek, a múltkor is 4 nap alatt 1100km ment bele, abból mondjuk fele az odavissza út. Meg napi használatban van, a napi 100-120 átlagban megvan, melóba is Vele járok, meg bandázni, meg néha csak úgy a mátrába autózni, fõleg ha csúszik az út
hollo
Jó sokat mísz tezsvírem he!Plósz Gyula
Egyre jobban fotózol barátomTHONY
Norberto Grosso #26641:durvábbbbb vagy mint én
Laceeee
Nem láttam de mosd le a motort és a váltótSzép legyen pesti talira
Grosso
hollo #26649:Óóó, Há muszáj Tezsvírem, muszáj, moszt ócón tudom elannyi a lopott cuccokot isz, cak el köll vinni a gádszinák. De dõl a dellá, szál nincen góz!
Plósz Gyula #26652:
Egyik hülye haverom mondta, hogy is kell jó képeket csinálni, mintha valami kis igaza lett volna!
THONY #26659:
Merthogy? Nekem Renike mindig megy, nincs olyan nap, hogy csak a garázsban álljon.
Laceeee #26661:
Várd ki a végét a pesti talinak. Sajnos eléggé késõn fogok felérni szerintem, mivel fél 3-ig dolgozok. :( Utána be Renibe, oszt csõgázzal felfelé. Jobb esetben 4-re ott vagyok, szóval kb az étteremhez tudok már csak odaérni sajnos. :S
Buszos Petya
Tényleg jók a képek. Az a cicatuningos Astra viszont kurvagáz szerintem, de a 350Z-nek se áll jól a hókotró.THONY
Norberto Grosso #26669:én csak 300-akat megyek folyamatossan egy huzamban te meg 500-at!?
KeMa
Azt hittem, intercooler lóg az astra elején, aztán látom, hogy nyúlketrecrács...Grosso
Buszos Petya #26675:Szerintem szép lenne ez, ha normálisan csinálták volna. Az oldalán az ív gittel van "eltüntetve", a küszöb is gittbõl meg némi üvegszálból van... :S
THONY #26717:
Tény, hogy sokat megyek vele. De az 500-as kmek csak akkor mennek bele, mikor az alföldre megy. Naponta csak 100 körül. Holnap reggel is rajt melóba
KeMa #26724:
NYÚÓÓÓ Igen, az eleje a gyári lökösre tett mûanyag toldatok tömkelege volt, a hézagok pedig kirácsozva. Mikor leszaggatták az orrát, az is kiesett belõle. Érdemes megnézni a kerekek állását, valahogy nem tartaná az egyenest...
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!