Jelezték többen, hogy elfelejtettem kiegészíteni a motormosásos bejegyzést Reni motorterének takarításával. Nos igen, ez elmaradt, de itt az ok, hogy miért is. Szabadnapos vagyok 3 nap, ki is használtam. Reni váltójából régóta elköltözött az 1-es, és ezt nem tűrhettem tovább, hisz mégha használható is maradt az autó, nem állapot a kettőbőlindulás, mert odavágok a kuplungnak is. Tehát a motorpucolás azért maradt el, mert úgy gondoltam, könnyebb úgy takarítani a motorteret, ha üres
Ma délelőtt kivettem a motort, váltót, és letakarítottam a motorteret. A szereléssel odáig jutottam, hogy kicseréltem a váltóban a csoportkereket, megint ő volt a ludas. Reniben akkora erő van, hogy az egyenes fogazásból ő lazán csinált ferdefogazást :S
Nem nagyon láttam még előtte ilyesmit, olyat igen, hogy a fele eltünt, vagy pár fog hiányzott, na de olyat, hogy mind megvan, kissé kopottak is, és "kanyar" legyen bennük? hmm...
No mindegy, ez van, szereztem egy használt, kissé kopott, de még használható csoportkereket és kicseréltem. Sajnos délután el kellett szaladnom itthonról, így félbemaradt a munka, de holnap befejezem. Váltóra fedél kell, diffi meg a kuplungház, majd feltölt friss olajjal, be a kocsiba, majd a motor is egy takarítás után mehet a helyére. És ha ez kész van, "teszt" gyanánt Renivel megyek dolgozni csütörtökön.
Tipokát pedig alakítottuk tegnap, bementem, kötöttem rá az én nevemre biztosítást, ugyanis 10-e után, ha jön a fizu, megtörténik az átírás, ami érvényes biztosítás nélkül nem megy. Ha már benn voltam, elszaladtam Gyuszi barátomhoz, ahol hamar csápra került a gép. A feltett kipuffogónak akkor volt hangja csak, ha nagyon, de nagyon tapostam szegényt :S Gyuszi megoldotta, volt neki egy másik végdob, ami az ő régi szitroenbéikszén üvöltött! Mondom na ezen nem fog, de próba cseresznye! Az eredmény olyan lett, amilyet pont akartam. Szép diszkrét, morgós hang, ha akarom nagyon morog, ha csak óvatosan megyek vele, nem morog. Ez jó, mert 100-nál meg tudom azt csinálni, hogy szinte gyári hanggal menjen, tehát hosszabb úton se fogok megbolondulni ...ettől jobban
UPDATE: Nos, sajnos a telefonom lemerültsége miatt képek nem készültek, de tegnap(szerda), délután 3 óra magasságában feltámadt az angyal, azaz összeraktam. Van benne 1-es is végre, megy, mint a meszes, jó volt tegnap "randalírozni" vele kicsit. Még finombeállítások (gázpedál, kuplung, szivató) kellenek, de meg lesznek oldva
No.2: Reni motortere lemaradt a képeknél, meg az összerakott gépezet is. Tehát akkor az adósságom: (jah, és legumiztattam a felniket, ugyanis lehet, hogy ma már el is viszik őket :(:()
Kommentek
Lajoska
A hangját majd jól leteszteljük "tudodhova" menet. Vagy Pest felé. Renirõl meg e ne add a felniket, mert nagyon meg fog sértõdni, és eltünteti a töbi fokozatot is. Nem leég, hogy másik "csajjal" jársz, még a cipõjét is elveszed... ezek után ne csodáld, ha otthagy.
Lajoska
( figyeled a heJesírásomat? Sör! )
Grosso
Lajoska #31531: Lajoska #31543: Akartam is mondani, hogy érdekes a kiejtésed
Szóval. Jólvan, majd jól hallgasd meg! Reni remélem nem tünteti el a többi fokozatot, amúgy a felnik helyett 13-as lemezfelnik kerülnek fel, szintén hófehéren. Egyenlõre ilyen lesz. De késõbb, ha rendbejövök anyagilag, kap újra alukat, és ki tudja, lehet hogy sokkal szebbeket
Sztancsik Viktor
Vasztakurvaaa! Gyönyörû az a csoportkerék. :(:(
Tipókának nem akarsz nevet adni?
Lajoska
Grosso #31547: Oké, elismerem, volt egy kis Hubi is. Benõ névnapja volt, az ünnepelt meg is akart kínálni Evo Neoval, csak azt nem szeretem annyira.
Grosso
Sztancsik Viktor #31552: Nekem annyira nem tetszik... Remélem a mostani bírni fogja, esküszöm, egyesbe csak 3ezerig megy csak, onnan már zu 2-be. Remélem kibírja a hátralévõ 10évet
Tipokának nem nagyon találtam eddig normálisat, volt egy tipp, ami jónak is nézett ki, Timi, de nem áll a számra... Lehet, hogy Õ a "Névtelen Fehér Ördög" lesz
Lajoska #31575: Akkor ennyi erõvel az én születésnapomra is koccinthatnánk...
Sztancsik Viktor
Grosso #31580: Hát ha a Timi nem áll a szádra, akkor legyen Tibi. Azt a nevet úgy is sûrû(bbe)n emlegeted.
Lajoska
Grosso #31580: /3: Az még kicsit korai, nem?
Sztancsik Viktor #31583: Vagy Hubi, úgyis H-val kezdõdik a renCám.
Törölt felhasználó
szegénynek nem adtál még nevet????????hiba! látom Rencsi is kezelésbe lett véve
Buszos Petya
Akkor nem Andi lesz ezek szerint? Fontold meg az alábbi névajánlatokat is: - Szvetozár - Tankréd - Esvány - Zotmund
Grosso
Sztancsik Viktor #31583: NEM! Férfinevet soha nem adok a kocsimnak! Az sztem eléggé érdekes lenne
Lajoska #31584: Mé'? Bolondok napja az én napom
Sissy #31585: Nem, lehet, hogy nem is lesz neki... A névtelen ördög Muszáj, nem volt már állapot, hogy õt hanyagolom a Tipo miatt
Buszos Petya #31594: Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, mégse nevezem el ex-rõl a kocsit. A Tankréd nem is rossz, elvégre akkora, mint egy tank a polák után
Lajoska
Grosso #31600: /1: Misi, Baltazár, Benõ... csak Te vagy ilyen különc.
Plósz Gyula
Buszos Petya #31594: meg is basznám érte
Buszos Petya
Grosso #31600: Végülis ja, nem biztos hogy az jól adja magát, de alapvetõen tényleg inkább nõi név kell a kocsinak. A következõ kocsimnak már nõi neve lesz.
A listáról egyébként lefelejtettem azt, hogy Zsán-Klód, szép név az is.
Plósz Gyula #31614: A szóban forgó Andit, Grossót, vagy a Tipót?
Lajoska
Buszos Petya #31619: /utolsó: Ebben a sorrendben.
Grosso
Plósz Gyula #31614: Hülyee!
Buszos Petya #31619: 1/ahogy mondod! 2/és a Van Damme? 3/NA!!! Nem akarok úgy fingani egy hétig, hogy: Phááá
Lajoska #31621: Na! Óvatosan azokkal a szavakkal!
Lajoska
Grosso #31625: /2/2: Nem, Damme jelenleg nincs, rendelni tudunk. (Obi van, Kenobi nincs.)
Grosso
Lajoska #31629: Onedin Kenedi? Na olyanról még nem hallottam
Köszönöm, de most ne rendelje meg kérem, mert nem kérem
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Lajoska
A hangját majd jól leteszteljük "tudodhova" menet. Vagy Pest felé. Renirõl meg e ne add a felniket, mert nagyon meg fog sértõdni, és eltünteti a töbi fokozatot is. Nem leég, hogy másik "csajjal" jársz, még a cipõjét is elveszed... ezek után ne csodáld, ha otthagy.Lajoska
( figyeled a heJesírásomat? Sör! )Grosso
Lajoska #31531:Lajoska #31543:
Akartam is mondani, hogy érdekes a kiejtésed
Szóval. Jólvan, majd jól hallgasd meg!
Reni remélem nem tünteti el a többi fokozatot, amúgy a felnik helyett 13-as lemezfelnik kerülnek fel, szintén hófehéren. Egyenlõre ilyen lesz. De késõbb, ha rendbejövök anyagilag, kap újra alukat, és ki tudja, lehet hogy sokkal szebbeket
Sztancsik Viktor
Vasztakurvaaa! Gyönyörû az a csoportkerék. :(:(Tipókának nem akarsz nevet adni?
Lajoska
Grosso #31547:Oké, elismerem, volt egy kis Hubi is.
Benõ névnapja volt, az ünnepelt meg is akart kínálni Evo Neoval, csak azt nem szeretem annyira.
Grosso
Sztancsik Viktor #31552:Nekem annyira nem tetszik...
Remélem a mostani bírni fogja, esküszöm, egyesbe csak 3ezerig megy csak, onnan már zu 2-be. Remélem kibírja a hátralévõ 10évet
Tipokának nem nagyon találtam eddig normálisat, volt egy tipp, ami jónak is nézett ki, Timi, de nem áll a számra...
Lehet, hogy Õ a "Névtelen Fehér Ördög" lesz
Lajoska #31575:
Akkor ennyi erõvel az én születésnapomra is koccinthatnánk...
Sztancsik Viktor
Grosso #31580:Hát ha a Timi nem áll a szádra, akkor legyen Tibi.
Azt a nevet úgy is sûrû(bbe)n emlegeted.
Lajoska
Grosso #31580:/3: Az még kicsit korai, nem?
Sztancsik Viktor #31583:
Vagy Hubi, úgyis H-val kezdõdik a renCám.
Törölt felhasználó
szegénynek nem adtál még nevet????????hiba! látom Rencsi is kezelésbe lett véveBuszos Petya
Akkor nem Andi lesz ezek szerint? Fontold meg az alábbi névajánlatokat is:- Szvetozár
- Tankréd
- Esvány
- Zotmund
Grosso
Sztancsik Viktor #31583:NEM! Férfinevet soha nem adok a kocsimnak! Az sztem eléggé érdekes lenne
Lajoska #31584:
Mé'? Bolondok napja az én napom
Sissy #31585:
Nem, lehet, hogy nem is lesz neki... A névtelen ördög
Muszáj, nem volt már állapot, hogy õt hanyagolom a Tipo miatt
Buszos Petya #31594:
Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, mégse nevezem el ex-rõl a kocsit. A Tankréd nem is rossz, elvégre akkora, mint egy tank a polák után
Lajoska
Grosso #31600:/1: Misi, Baltazár, Benõ... csak Te vagy ilyen különc.
Plósz Gyula
Buszos Petya #31594:meg is basznám érte
Buszos Petya
Grosso #31600: Végülis ja, nem biztos hogy az jól adja magát, de alapvetõen tényleg inkább nõi név kell a kocsinak. A következõ kocsimnak már nõi neve lesz.A listáról egyébként lefelejtettem azt, hogy Zsán-Klód, szép név az is.
Plósz Gyula #31614: A szóban forgó Andit, Grossót, vagy a Tipót?
Lajoska
Buszos Petya #31619:/utolsó: Ebben a sorrendben.
Grosso
Plósz Gyula #31614:Hülyee!
Buszos Petya #31619:
1/ahogy mondod!
2/és a Van Damme?
3/NA!!!
Nem akarok úgy fingani egy hétig, hogy: Phááá
Lajoska #31621:
Na! Óvatosan azokkal a szavakkal!
Lajoska
Grosso #31625:/2/2: Nem, Damme jelenleg nincs, rendelni tudunk.
(Obi van, Kenobi nincs.)
Grosso
Lajoska #31629:Onedin Kenedi? Na olyanról még nem hallottam
Köszönöm, de most ne rendelje meg kérem, mert nem kérem
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!