Salgórally-n jártam, szép Bogarat láttam! Szép volt nagyon, gondoltam le is kapom!
Tehát a hétvégén megvolt a Salgórally is, természetesen mé' ne, utolsó pillanatban tudtunk kimenni a vasárnap reggeli 2 futamra, a harmadikról el kellett jönnünk sajnos, mivel délutános voltam SHIT! Képet nem nagyon csináltam, inkább próbáltam élvezni a versenyt. Melóbamenet annyira nem volt nagy az élvezet, egyrészt mivel dolgozni mentem be, utolsó napomra, másrészt nagyon vigyázni kellett a sok önjelölt, felspanolt rallypilótára a közutakon! Vasárnap este 10 órakor befejeződött a Tesco-s pályafutásom, este be is mondtam a hangosba 10-kor: Nincs több szorkettő! Köszönöm! Az OV csak röhögött, mennyire kész vagyok már. (oszt ugyan micsiná', rúgjon ki! ) Ma délelőtt visszamentem, leszámoltam, majd irány a vállalkozómhoz, megírtuk az új szerződésemet. Holnap reggel 6 óra, munka. Végre helyben, és vasas meló, tehát több köze van a szakmámhoz, mint a kereskedelemnek
Tehát megvan az új munka, öjömbódottá! VISZONT! Öröm is, meg nem is. Először írom a nem is-t: Tipokát eltettem a garázsba, majdan kivettem belőle az akkut, visszatettem Renibe, és rácsuktam a garázsajtót. Az olajcsere is túlszaladt a km-eken, egész pontosan csekély 780km-el. Szóval egyenlőre pihen. Öröm is: Ez azt jelenti, hogy Reni újra aktív használatba került, ugyanis Vele gazdaságosabb lejárni a faluba dolgozni. Meg Őt jobban meg is nézik
Neki az olajcsere megvolt 3000km-el ezelőtt, és mivel innentől nem sokat fogok Novákon kívülre rohangálni, Reni lesz az aktív autó. Ha meg menni kell tarjánba, vagy messzebb, azt is kibírja, elvégre Tipoka érkezése előtt Ő volt az egyetlen.
Ezek mennek, meg a bárányfelhők
Jah, Tipokára hoztam gumikat. Ez még magában nem nagy hír, csak véletlenül bennük maradtak a felnik is 185/55 R15, ET28, 4x98, 6coll Tudjátok, egy hétköznapra, egy ünnepnapra Ahol jómegy
BONUSTRACK Utolsó két kép. Ez már fáj...
Kommentek
Törölt felhasználó
Rencsibaba vissza tér jesszus,az a fingós:Snagyon gáz
KeMa
Vazzer, az a twingo poén Be nem ülnék olyanba, amin ilyen szemöldök van, de így kívülrõl tök poén
Lajoska
Feltörtél, mint a talajvíz. A Twingoban nem az a gáz, hogy szempillái vannak, hanem az, ahogyan parkol.
Buszos Petya
Szép a felni (bezzeg a fityóról meg eladtad az alut, vazze), szép a bogár, teszkó suxx, a primerát szerelés helyett felgyújtani kellett volna. Röviden ennyit tudnék hozzáfûzni.
Lajoska #33720: Hehh, látom neked is az tûnt fel elsõre. Lenne viszonylag biztos tippem, hogy hogy néz ki a tulaj. Nem, biztos nem szõke nõ...
Lajoska
Buszos Petya #33728: /1: Renit szerintem lassan elfelejthetjük, belõle autó már úgysem. Grossonál dõl a lé, ezután Tipora ez, Tipora az, a kisautóra pedig egy pakk dísztárcsát nem képes szerezni. > > >
/2: A Twingot én is láttam már errefelé, de nem mertem lefotózni. Majd egyszer jól megnézem a tulajt.
Plósz Gyula
Lajoska #33734: adok már csóri gyereknek egy garnitura disztárcsát
Törölt felhasználó
Plósz Gyula #33735:
Szerintem a gyári felni sokkal sokkal szebb, mint egy dísztárcsa.
Plósz Gyula
Polski #33736: szerintem is mûanyag kerékkupakkokal és tökéletes
Steveee
18. kép milyen jó lett Tetszik
Polski #33736: Plósz Gyula #33737: Szerintem meg ilyennel nézne ki jól: http://img.index.hu/cikkepek/totalcar/blogok/belsoseg/2007_03_22_spinner.jpg > Amúgy igazatok van!
Buszos Petya
Plósz Gyula #33735: Összedobunk neki egy garnitúra teszkós tárcsára? Úgyis szereti a srác a teszkót...
Steveee
Buszos Petya #33747: Ázzzz
Ilyen kell rá http://img.index.hu/cikkepek/totalcar/blogok/belsoseg/2007_03_22_spinner.jpg
Plósz Gyula
Buszos Petya #33747: perzse ,utána meg lefujjuk rozsaszinre gyorsbilincsel meg felfogatjuk
Lajoska
...és Grosso bácsi blogja már fel is jött a nyolcadik helyre.
Plósz Gyula
Lajoska #33755: ezért egy sör mindenkinek meg egy fél
Lajoska
Most olvasom, az a duma nagyon adja: "nagyon vigyázni kellett a sok önjelölt, felspanolt rallypilótára a közutakon"...
Plósz Gyula #33756: Velencén behajtjuk, aztán felhajtjuk
Plósz Gyula
Lajoska #33759: ez kemény ,eddig nem is figyeltem
Grosso
Sissy #33702: Olyasmi!
KeMa #33717: Szted mekkorát néztem rajta? Visszakanyarodtam, gondoltam, pár képet mindenképp megér!
Lajoska #33720: Többen ezt szúrták ki legelsõnek, nem a szempillcsiket
Buszos Petya #33728: Figyu Tesvírem, A felni ingyé vót, a gumikért fizettem csak
Lajoska #33734: 1/ezt most fejezd be lécci, jó? köszi 2/nyúl vagy! (izé, Nyuszy meg fog ölni :S)
Plósz Gyula #33735: Ideje má'
Polski #33736: Fekete középpel és szép krómperemmel szerintem is
R. István #33745: Ütõs volt, na de mivel a meló összejött, lesz ettõl még szebb is!
Buszos Petya #33747: Nem vagy Te egy kicsit kabbeafaszom?
R. István #33749: Nemkéne...
Plósz Gyula #33754: Helló Kitty-t kérek a közepébe!!!!!!
Lajoska #33755: A népszerûség, hát na
Lajoska #33759: Várjál kicsit Velencével... nem biztos, hogy tudok menni... :(:(
Plósz Gyula #33760: De kajak így volt. Sok ökör taposta, aszitte véercébe' ül...
Lajoska
Grosso #33763: /sokadik: No Velence? Ilyet ne csinálj. Ki fogja akkor Benõt tologatni éjszaka?
Egyébként lehet,m hogy én sem Benõvel megyek, hanem betársulok Tibee-hez, de ez még a jövõ zenéje.
/kicsit elõrébb: /1: Nem jó. /2: Disznónak és féregnek már neveztek, madárnak már néztek, patkány már voltam... de a nyúl új.
Grosso
Lajoska #33764: 1/ pedig 99%, hogy nem tudok menni. Nagyon sajnálom, de nagyon úgy fest a dolog. Megnyugodhatsz, nem fogom tologatni éjszaka.
Lajoska
Grosso #33767: (gonosz mód) Miért, a Tipo-találkozó is akkor lesz? (gonosz mód off)
Grosso
Lajoska #33768: Nem bazmeg, hanem mert a rend derék õrei a nyakamba basztak egy 100ezres feljelentést. azért.
(bocs, csak nincs túl jókedvem...)
Lajoska
Grosso #33769: Bocs, ezt nem tudtam kihagyni. Hallottam az esetrõl... :( De süsdmeg (hogy ne legyen annyii szóismétlés), az hogy van, hogy Te mindig mínuszban vagy, ennek ellenére veszel egy rakás felnit, amit ráadásul nem is tudsz kihasználni, mert a Tipon már van?
Grosso
Lajoska #33770: Mindegy. No akkor, a magyarázat: A számlám most is eléggé minuszban van, ha rájön az elsõ Bombardieres fizetésem, talán akkor lesz plusz párezernél. Nem titok, A-hitelbõl élek, mert nincs más. Maszek csurran cseppen, abból is van egy kicsi pénzem. A felni: Kérlek alásan, a felnik csak nálam vannak, mivel a gumik kellenek róla. A srác nem tudta legumizni, így majd megoldom én, ezért vannak nálam. (ezen résznél volt a sok szmájli a bejegyzésben...) És a gumik árának is csak a fele van kifizetve, a többi majd fizetéskor. A tipon pedig sajnos már eléggé cserések a gumik, emiatt muszáj volt vennem. Ekkor még nem volt kilátásban a Bombardier, és mivel napirenden használós autó volt, inkább úgy döntöttem, megveszem a gumikat rá, mégha két részletben is, minthogy a zsernyákok megbasszák a seggem, mert kopásjelzõt eszik a gumik. Úgyhogy egy alufelnigarnitúra lesz hozzá azokkal a gumikkal, amik most a feketéken vannak. Azok meg mennek vissza Petihez. Ennyi. És mindemellett igen, minuszban vagyok, de erõsen. Nem véletlen járok Renivel dolgozni, de lehet, Õt is leteszem és biciklizni fogok. A muszáj nagy úr...
Lajoska
Grosso #33773: Értem én, csak szívatós kedvem van Nyertem a puttón
Peace&respect!
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Törölt felhasználó
Rencsibaba vissza tér jesszus,az a fingós:Snagyon gázKeMa
Vazzer, az a twingo poén Be nem ülnék olyanba, amin ilyen szemöldök van, de így kívülrõl tök poénLajoska
Feltörtél, mint a talajvíz.A Twingoban nem az a gáz, hogy szempillái vannak, hanem az, ahogyan parkol.
Buszos Petya
Szép a felni (bezzeg a fityóról meg eladtad az alut, vazze), szép a bogár, teszkó suxx, a primerát szerelés helyett felgyújtani kellett volna. Röviden ennyit tudnék hozzáfûzni.Lajoska #33720: Hehh, látom neked is az tûnt fel elsõre. Lenne viszonylag biztos tippem, hogy hogy néz ki a tulaj. Nem, biztos nem szõke nõ...
Lajoska
Buszos Petya #33728:/1: Renit szerintem lassan elfelejthetjük, belõle autó már úgysem.
Grossonál dõl a lé, ezután Tipora ez, Tipora az, a kisautóra pedig egy pakk dísztárcsát nem képes szerezni. > > >
/2: A Twingot én is láttam már errefelé, de nem mertem lefotózni. Majd egyszer jól megnézem a tulajt.
Plósz Gyula
Lajoska #33734:adok már csóri gyereknek egy garnitura disztárcsát
Törölt felhasználó
Plósz Gyula #33735:Szerintem a gyári felni sokkal sokkal szebb, mint egy dísztárcsa.
Plósz Gyula
Polski #33736:szerintem is mûanyag kerékkupakkokal és tökéletes
Steveee
18. kép milyen jó lett TetszikPolski #33736:
Plósz Gyula #33737:
Szerintem meg ilyennel nézne ki jól: http://img.index.hu/cikkepek/totalcar/blogok/belsoseg/2007_03_22_spinner.jpg > Amúgy igazatok van!
Buszos Petya
Plósz Gyula #33735: Összedobunk neki egy garnitúra teszkós tárcsára? Úgyis szereti a srác a teszkót...Steveee
Buszos Petya #33747:Ázzzz
Ilyen kell rá http://img.index.hu/cikkepek/totalcar/blogok/belsoseg/2007_03_22_spinner.jpg
Plósz Gyula
Buszos Petya #33747:perzse ,utána meg lefujjuk rozsaszinre gyorsbilincsel meg felfogatjuk
Lajoska
...és Grosso bácsi blogja már fel is jött a nyolcadik helyre.Plósz Gyula
Lajoska #33755:ezért egy sör mindenkinek meg egy fél
Lajoska
Most olvasom, az a duma nagyon adja: "nagyon vigyázni kellett a sok önjelölt, felspanolt rallypilótára a közutakon"...Plósz Gyula #33756:
Velencén behajtjuk, aztán felhajtjuk
Plósz Gyula
Lajoska #33759:ez kemény ,eddig nem is figyeltem
Grosso
Sissy #33702:Olyasmi!
KeMa #33717:
Szted mekkorát néztem rajta? Visszakanyarodtam, gondoltam, pár képet mindenképp megér!
Lajoska #33720:
Többen ezt szúrták ki legelsõnek, nem a szempillcsiket
Buszos Petya #33728:
Figyu Tesvírem, A felni ingyé vót, a gumikért fizettem csak
Lajoska #33734:
1/ezt most fejezd be lécci, jó? köszi
2/nyúl vagy! (izé, Nyuszy meg fog ölni :S)
Plósz Gyula #33735:
Ideje má'
Polski #33736:
Fekete középpel és szép krómperemmel szerintem is
R. István #33745:
Ütõs volt, na de mivel a meló összejött, lesz ettõl még szebb is!
Buszos Petya #33747:
Nem vagy Te egy kicsit kabbeafaszom?
R. István #33749:
Nemkéne...
Plósz Gyula #33754:
Helló Kitty-t kérek a közepébe!!!!!!
Lajoska #33755:
A népszerûség, hát na
Lajoska #33759:
Várjál kicsit Velencével... nem biztos, hogy tudok menni... :(:(
Plósz Gyula #33760:
De kajak így volt. Sok ökör taposta, aszitte véercébe' ül...
Lajoska
Grosso #33763:/sokadik:
No Velence? Ilyet ne csinálj. Ki fogja akkor Benõt tologatni éjszaka?
Egyébként lehet,m hogy én sem Benõvel megyek, hanem betársulok Tibee-hez, de ez még a jövõ zenéje.
/kicsit elõrébb:
/1: Nem jó.
/2: Disznónak és féregnek már neveztek, madárnak már néztek, patkány már voltam... de a nyúl új.
Grosso
Lajoska #33764:1/ pedig 99%, hogy nem tudok menni. Nagyon sajnálom, de nagyon úgy fest a dolog. Megnyugodhatsz, nem fogom tologatni éjszaka.
Lajoska
Grosso #33767:(gonosz mód)
Miért, a Tipo-találkozó is akkor lesz?
(gonosz mód off)
Grosso
Lajoska #33768:Nem bazmeg, hanem mert a rend derék õrei a nyakamba basztak egy 100ezres feljelentést. azért.
(bocs, csak nincs túl jókedvem...)
Lajoska
Grosso #33769:Bocs, ezt nem tudtam kihagyni.
Hallottam az esetrõl... :(
De süsdmeg (hogy ne legyen annyii szóismétlés), az hogy van, hogy Te mindig mínuszban vagy, ennek ellenére veszel egy rakás felnit, amit ráadásul nem is tudsz kihasználni, mert a Tipon már van?
Grosso
Lajoska #33770:Mindegy.
No akkor, a magyarázat:
A számlám most is eléggé minuszban van, ha rájön az elsõ Bombardieres fizetésem, talán akkor lesz plusz párezernél. Nem titok, A-hitelbõl élek, mert nincs más. Maszek csurran cseppen, abból is van egy kicsi pénzem.
A felni:
Kérlek alásan, a felnik csak nálam vannak, mivel a gumik kellenek róla. A srác nem tudta legumizni, így majd megoldom én, ezért vannak nálam. (ezen résznél volt a sok szmájli a bejegyzésben...) És a gumik árának is csak a fele van kifizetve, a többi majd fizetéskor. A tipon pedig sajnos már eléggé cserések a gumik, emiatt muszáj volt vennem. Ekkor még nem volt kilátásban a Bombardier, és mivel napirenden használós autó volt, inkább úgy döntöttem, megveszem a gumikat rá, mégha két részletben is, minthogy a zsernyákok megbasszák a seggem, mert kopásjelzõt eszik a gumik. Úgyhogy egy alufelnigarnitúra lesz hozzá azokkal a gumikkal, amik most a feketéken vannak. Azok meg mennek vissza Petihez. Ennyi.
És mindemellett igen, minuszban vagyok, de erõsen. Nem véletlen járok Renivel dolgozni, de lehet, Õt is leteszem és biciklizni fogok. A muszáj nagy úr...
Lajoska
Grosso #33773:Értem én, csak szívatós kedvem van
Nyertem a puttón
Peace&respect!
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!