Vettem vasat! Nemigaz, szokás szerint nem az enyém, csak baj van vele. Van benne ugye olyan szerekezet, miben dróton dzsavel a petró. Na ezzel vóna annyi baj, hogy alapból leszívja valami benne az akksit. Elég hamar. Tehát megálsz, motortér nyit, saru le, bezár és otthagyod. Nagyjából így. A legrosszabb ebben az volt, hogy egy előző kontár munkáját kellett rendbetennem, aki ráadásul a szar munkájáért még 30 ropit is legombolt a csávókáról. Eredeti baj: nem az igazi a töltés. Kontárunk megoldása: másik generátor, riasztó ki (kábelekelvagdosvaosztcső), meg egyéb pár vezeték elvágása. Eredmény: töltésvisszajelzés nincs, 15V-os töltés, leszívott akku.
Az alapvető baj az, hogy nem is a saját generátora van rajta, illetve nem rávaló, mert eleve nem egy síkban vannak a tárcsák, a generátor kilóg félcentire, azaz a szíj is ferdén fut rajta. Nem fasza,na de a hab a tortára, hogy a generátor diódahidas. Meg úgy lazán 2,5-3 Amperrel cumizza lefelé szépen az akkut.
Jövőhétre beszerzem hozzá a jó generátort, kp-zárat, riasztót, és visszajön a nagyszervízre. Addig sarulekapósan üzemel tovább.
Péntek délelőtt be kellett szaladnom tarjániába, kémkedtem kicsit. Hiányzott Renikém, elgurultam arra, megnézni, mizujs vele. Tényleg jóláll neki ez a sportcipő! (nem, nem célzás, h rajtamarad ) Elintéztem a dolgaim, vettem fehér LED-et, csinálok Tipokába fehér helyzetjelzőt, ne csak Renibe legyen
Meg megcsináltam feketére az ajtóoszlopokat. Szerintem sokkal jobb így. Délután még fűtéscsapot teszek bele, mert a múltkor Tibeeék előtt megadta magát. A bontóból ugye "jutányos áron" jutottam egyhez, beletesszük azt. Hátha többet bír a használt gyári, mint a friss utángyártott.
Kééépek:
Kommentek
bexxter
Egy olajbeöntõ sapi nem kerül sokba, azt se ártana venni a nexiára
bexxter
Hja, gumik zsírjók, nekem a pókon volt ilyen Mondjuk az 185/60 R14 vót... és Yokohama 839 volt a neve
Grosso
bexxter #34204: Nem az enyém, tehát leszarom
bexxter #34205: Végülis akkor tényleg ugyanilyen...
bexxter
Grosso #34207: No de ha már nálad van "nagyjavítás"-on akkor ezt meg lehet említeni, hogy bizony az a sapka ott nem jó.. Ebbõl is látja a kedves ügyfél, hogy milyen gondos kezekre bízta a gépet. Vagy csak én gondolkodom így? Én örülök, amikor egy szaki azt felhív, hogy hahó itt még van egy kis gond meg ott meg ezaz, megcsinálhatom? vagy hoz alkatrészt, vagy egyéb? Azt nem szeretem ha megcsinálja és felszámolja, de ha tájékoztat, az nagyon korrekt. Kevés az ilyen. Nagyon kevés.
Épp ezért akármi is van nálam szerelni, én mindig körbenézem, fõleg, ha olyan valakié aki nem ért hozzá csak vezet.
Grosso
bexxter #34208: Én most felsoroltam neki a hibákat (sapi is benne volt ), lengéscsillapítók elöl, mert el vannak durranva, fék nagyon bent fog, elektromos ablakot is csinálni kell, stb... Tud róla
Lajoska
Úgy jó az élet, ha zajlik. Utolsó pár kép: naná, hogy megvan. Látszik Rajtad, hogy mennyire félted, épp ezért még több respect, hogy felajánlottad. (ha most azt írnám, hogy hálám üldözni fog, elbujdosnál, így nem írom.)
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
bexxter
Egy olajbeöntõ sapi nem kerül sokba, azt se ártana venni a nexiárabexxter
Hja, gumik zsírjók, nekem a pókon volt ilyenMondjuk az 185/60 R14 vót... és Yokohama 839 volt a neve
Grosso
bexxter #34204:Nem az enyém, tehát leszarom
bexxter #34205:
Végülis akkor tényleg ugyanilyen...
bexxter
Grosso #34207:No de ha már nálad van "nagyjavítás"-on akkor ezt meg lehet említeni, hogy bizony az a sapka ott nem jó.. Ebbõl is látja a kedves ügyfél, hogy milyen gondos kezekre bízta a gépet. Vagy csak én gondolkodom így?
Én örülök, amikor egy szaki azt felhív, hogy hahó itt még van egy kis gond meg ott meg ezaz, megcsinálhatom? vagy hoz alkatrészt, vagy egyéb?
Azt nem szeretem ha megcsinálja és felszámolja, de ha tájékoztat, az nagyon korrekt. Kevés az ilyen. Nagyon kevés.
Épp ezért akármi is van nálam szerelni, én mindig körbenézem, fõleg, ha olyan valakié aki nem ért hozzá csak vezet.
Grosso
bexxter #34208:Én most felsoroltam neki a hibákat (sapi is benne volt ), lengéscsillapítók elöl, mert el vannak durranva, fék nagyon bent fog, elektromos ablakot is csinálni kell, stb...
Tud róla
Lajoska
Úgy jó az élet, ha zajlik.Utolsó pár kép: naná, hogy megvan.
Látszik Rajtad, hogy mennyire félted, épp ezért még több respect, hogy felajánlottad. (ha most azt írnám, hogy hálám üldözni fog, elbujdosnál, így nem írom.)
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!