DeKoPír elsőre picit lelakottnak tűnt, de láttam benne, hogy nem az. Úgy néz ki, kezd igazam lenni
Tegnap este bemutatkoztunk A Kúton is. A csapat is letesztelte, alig lehetett őket kirángatni belőle
Hazafelé előztünk is, óra szerint 110-et már képesek vagyunk menni, aránylag még gyorsul is, tehát nem egy elveszett dolog, csak lusta, főleg, hogy mostanában csak pihent és várta sorsa jobbra fordulását. Ami nem feltétlen az én kezeimbe való kerülés lenne De így sem lesz rossz sorsa
Ma pedig nézelődtem benne, és csinosítgattam is. Felszedtem a kárpitokat, megnéztem az alját, rozsda elenyésző, lyukat nem is találtam. Ennek örömére /remélem nem sértődik majd meg a Kislány/ Reni üléseit belepakoltam, tehát végre nincs a kényelmetlen bőrülőő Elkezdett tetszeni mégjobban, felbuzdítottam magam, és kapott két új első fényszórót, /nem, nem Reniét, ez másik garnitúra volt/ ellenben megkapta hátra is a BIS-lököst, meg a fehér BIS búrákat. Persze utóbbit csak kölcsönbe
Volt gyors féklámpaszerelés is, mivel egyik oldal nem akart működni, köszönöm Páromnak a közreműködést, mostmár az is jó
Volt egy beteg próbálkozás, alápróbáltam a BMW felniket. Na ott mondtam azt, hogy befejeztem, elteszem, kész. Nagyon tetszett úgy, de nem fogja megkapni őket. Így is kapott sokmindent, ami Renié, nem fogom a Kislány cuccaival felruházni DeKoPírt, Ő majd kap másikat, ha minden jól megy.
Kommentek
Horváth András
A Schwalbe is a tiéd? Az mekkora nagykirály gép!
Amúgy az új jövevény is nagyon pofás lett! Küszöböket le kéne nyalni fehérre, és tökéletes. Milyen gumik vannak a BMW felniken? Szépen mutatnak. Aztán azt is mutasd már, hogyan halad Renike.
Grosso
Horváth András #40602:
A Schwalbe csak nálam van, én használom, de Zolikáé, a Mitsubichi-s barátomé.
A küszöböket elõbb meg kell csinálni rajta, sajnos mindkettõ kuka, meg egy bal elsõ sárvédõ kell, mert rügyezik. :(
165/55 Goodyear Eagle Touring nyárigumi
Renirõl nincs kép Illetve van, de nem mutiból Róla majd csak akkor, ha egyben lesz már
Lajoska
Horváth András #40602: A Schwalbikat én is imádom, olyanon tanulgattam motorozni kb. 16-17 éve. Egyszer még lesz olyanom, csk elõször legyen már kész Benõ.
Grosso #40604: Na, megvan, mit felejtettem el odaadni. Az ablaktörlõkart, pedig ott figyel a mûhelypadon.
viandr
Gratula DeKoPírhoz! Nagyon faszányosan néz ki ezekkel a gurulókkal!
Grosso
Lajoska #40605: 2/ Nabaszki, most mi lesz Nem baj, amúgy cserélni kell az egész szerkezetet is motorostól, mert el is van törve, meg a motor se egy hirtelen fajta...
viandr #40607: Köszi szépen, de alig volt rajta 10 percet, csak a képek kedvéért
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Horváth András
A Schwalbe is a tiéd? Az mekkora nagykirály gép!Amúgy az új jövevény is nagyon pofás lett! Küszöböket le kéne nyalni fehérre, és tökéletes.
Milyen gumik vannak a BMW felniken? Szépen mutatnak.
Aztán azt is mutasd már, hogyan halad Renike.
Grosso
Horváth András #40602:A Schwalbe csak nálam van, én használom, de Zolikáé, a Mitsubichi-s barátomé.
A küszöböket elõbb meg kell csinálni rajta, sajnos mindkettõ kuka, meg egy bal elsõ sárvédõ kell, mert rügyezik. :(
165/55 Goodyear Eagle Touring nyárigumi
Renirõl nincs kép Illetve van, de nem mutiból Róla majd csak akkor, ha egyben lesz már
Lajoska
Horváth András #40602:A Schwalbikat én is imádom, olyanon tanulgattam motorozni kb. 16-17 éve.
Egyszer még lesz olyanom, csk elõször legyen már kész Benõ.
Grosso #40604:
Na, megvan, mit felejtettem el odaadni. Az ablaktörlõkart, pedig ott figyel a mûhelypadon.
viandr
Gratula DeKoPírhoz!Nagyon faszányosan néz ki ezekkel a gurulókkal!
Grosso
Lajoska #40605:2/ Nabaszki, most mi lesz Nem baj, amúgy cserélni kell az egész szerkezetet is motorostól, mert el is van törve, meg a motor se egy hirtelen fajta...
viandr #40607:
Köszi szépen, de alig volt rajta 10 percet, csak a képek kedvéért
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!