Mostanában DeKoPír pihenőállásban van, lassan egy hete. Ennek csupán annyi az oka, hogy nem tudok vele kimenni az utcára. Sajnos a nagy hó és mostani esőzések miatt olyan sártenger van, hogy mihelyt kihoznám a garázsból, elsüllyedne. Egyébként mindeddig hibamentesen üzemel, rója a kilométereket. Viszont ráérősebb időmben ki fogom cserélni a kuplungját, mert kezd nagyon meghalni. De ha már itt vagyok, lehet beteszem kicsit Reni motorját, ugyanis jó ez a motor is, de lusta és kicsit többet is eszik. Örömautózunk majd vele
A fekte csomagtérfedél pedig azért került fel, mert a sajátja kicsit rozsdás, van is rajta egy kis lyuk. Azt hamarosan befoltozzuk, lefestjük, és akkor majd visszakerül. Bár nekem így is tetszik
Jacko pedig a sár miatt kiszorult az utcára :( Mert ha beállok vele, akkor onnan majd csak nyáron mozdulna meg... Őt is próbálom szépíteni, épp most készítek hozzá egy /végre!!!/ fehér hűtőmaszkot, hogy újra a régi kinézete legyen. Mert bár többeknek tetszik így, nekem annyira nem. Meg hiányzik a szélvédőcsíkom is, tehát az is pótlásra kerül, ha jobb idők lesznek! És hamarosan olajcsere, megint beleszaladt egy 10 ezredes kilométer
Update: Este jó volt a mátra, kimentem autózni, Parádsasvár után full hó az út, tetszett Na de a kiegészítés DeKo miatt lett
Ugyanis alkottam Ami szembe is tűnik, az a morcosítás, egyenlőre csak így, hogy csak a lámpán, de később ő is kap visszafelé nyíló csomagtartófedelet morcival Mer' az jó A másik, ami számomra lényegesebb az az, hogy rájöttem, mi a fenéért olyan lusta ez a motor és mi a kopogó hang benne. Nos a lustaságot szerintem az okozta, hogy a 4 szelepből 3 kitámasztott... Állítottam hézagot nekik, meg akkor már a negyediknek is. Közben meg jól meglepődtem, milyen tiszta belülről a motor... Mármint a szelepfedél alatt... Mintha egy pár hónapos motor lenne, nagyon tetszetős volt Aztán állítottam gyújtást is, 7 fok körül van, nem kellett neki egész 10. Egyből harapósabb lett, és mellé még KeMa-stílusban indul Mondjuk én a kulcsot pöckölgetem, nem a kart
Azt hittem a kopogó hangra, hogy a nagy szelephézag miatt lehet, de mint ugye kiderült, szelephézag nem is volt, nem hogy kopogni tudjon. Hogy mi kopogott? Az olajbeöntősapka.... kissé lóg már a tengelye és pont annyi játéka van, hogy szép kopogó hangot ad. Levettem róla, egyből csend lett, mondom ez már így jobb lesz.
Aztán ezen felbuzdulva, azonnal lecseréltem rajta a légszűrőházat További teljesítmény növekedés reményében Nos itt jött a másik meglepetés, gondoltam én majd tiszta retek lesz a turbina meg a háza, vagy valami olajsár, vagy izé... oszt semmi, tiszta az is. Ez egy jó motor úgyérzem A hatása a fúrt légszűrőháznak ugyanaz lett, mint anno Reni esetében. Magasabb alapjárat, kisebb gázra jobban pörgő motor, és aszfalton 2-ba is megkapar a gép A garázsomalja lassan tigrismintás lesz Várjuk a jóidőt, akkor leteszteljük az úton is, mit tud, de mindesetre biztos, hogy jobban fog menni a gépállat
Kommentek
Tibee
Tegnap nekem is sikerült elakadni az udvarban.
Plósz Gyula
nálunk is gáz van a sárral,mostanság:S
Lajoska
És még azt hittem, Somosnál nincs rosszabb. Az utcánk ehhez képest autópálya.
Dagonya rulez, mondtam én, hogy UAZt vegyél
Sztancsik Viktor
Aztapicsa! Hogy sikerült így elásni? Tibee #41674: Plósz Gyula #41677: Ismerõs szitu. Valamelyik nap én is akaratlanul is keresztbe közlekedtem az udvarban Mesivel. Csak figyelni kellett nagyon, mert jobb oldalt egy kb 10 cm magas betonszegély, bal oldalt meg a szomszéd háza.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Tibee
Tegnap nekem is sikerült elakadni az udvarban.Plósz Gyula
nálunk is gáz van a sárral,mostanság:SLajoska
És még azt hittem, Somosnál nincs rosszabb. Az utcánk ehhez képest autópálya.Dagonya rulez, mondtam én, hogy UAZt vegyél
Sztancsik Viktor
Aztapicsa! Hogy sikerült így elásni?Tibee #41674:
Plósz Gyula #41677:
Ismerõs szitu. Valamelyik nap én is akaratlanul is keresztbe közlekedtem az udvarban Mesivel. Csak figyelni kellett nagyon, mert jobb oldalt egy kb 10 cm magas betonszegély, bal oldalt meg a szomszéd háza.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!