Csak az a baj, hogy ez nem játék, hanem a valóság, amire most rácáfolok. Van ugye a mondás, hogy "Opel, sose kop el", na ez így nem igaz. Ez kopott. Nem kicsit.
Tesóm autóját ugye elhoztam múlt héten, mert motorgenerált kell intézni rajta, ugyanis eléggé gyenge volt már, sokat evett, benzinből is, meg olajból is, és nem kicsit kerepelős hangja volt. Ma lekerült a hengerfej, minden sallanggal együtt, majd később a motor is kiugrott a helyéről.
Ami nagyon csúnya, az a vezérműtengely és két himba, amik a gyújtáselosztó mellett lévő hengernél szolgáltak. A vezérműtengelyről a kipuffszelepnél a bütyök teljesen elkopott, a szívónál is kapott. Az alattuk lévő himbákon is szép bemarás van. Első körben hydrotőkésnek gondoltam, maga a hang nem csapott be, csak épp nem a tőke okozta. Tehát ez a henger nem is dolgozott rendesen. Mag a blokk is igényel törődést, ugyanis ha nem lenne meggyűrűzve, lelátnék a karterba. Körben végig kb. 1-1,5 mm-es hézag van a dugattyúk mellett. Hengereknek pici válla van, annak lehet, hogy csak egy kis polír kell. De persze ha csináljuk, akkor már normálisan
Hengerfej jó állapotnak örvend, ott csak szelep becsiszolás lesz szerintem, meg mindenhova kap a motor új tömítéseket. Hétfőn, azaz holnap viszem be Gyuszi cimborámhoz, aki majd átnézi és ha kell, fúr farag köszörül, a főtengelyt, mivel új hajtókarcsapágyakat is kap.
Akkor íme a képek:
Kommentek
obrotka gyula
Futott km?
Hótoló és cukorkás lámpa vs. olajcsere: 1:0
Lajoska
Nem csalódtam Benned! Ami arra az udvarra bekerül, az apró darabokra megy szét.
Azt tudod, hogy még adósunk vagy egy babás képpel? Olyat kérek, amin kék kezeslábasban tologat egy mûanyag tûzoltóautót.
obrotka gyula #45516: Ezzel némileg egyetértek, bár a másik véglet sem túl jó, nézd meg a Skodámat: Úgy néz ki, hogy egy igényesebb hajléktalan aludni sem mászna bele, de a világ végére is elvinne.
Lajoska
ui.: Ti sem vagytok falusiak, csak lavórból isszátok a kólát (8-as kép)
Marczin Róbert
obrotka gyula #45516: És ugye nem egy ilyen van. Fõleg hogy vannak sokkal rosszabbak. :(:(:(:(
Lajoska #45517: Ezek szerint ti betegesen vonzódtok egymáshoz a helyi hajléktalannal, ha az autódba nem szívesen mászna be hálni, de szívesen elvinne a világ végére... Lajoska! Egyre inkább azt kell mondjam, hogy ezek szerint te tudhatsz valamit. >
viandr
Mennyibõl lenne egy ilyen Fasztra gyûrûzése? Amúgy hány km. van benne? obrotka gyula #45516:
Grosso
obrotka gyula #45516: Óra szerint 173ezer, de szerintem több egy 100ezressel...
Lajoska #45517: Lajoska #45518: Igen, de ezt össze is kéne majd raknom hétvégén Oké, holnap felöltöztetem úgy Törpét AznemazTe, csinátam szörpöt
Marczin Róbert #45519: Noigen, ez még "istenes", láttam már csúnyábbat én is. Itt nagyot még csak a veztengely kapott...
viandr #45535: 173ezervalamennyi km van benne, a felújítás mindennel együtt, baráti áron egy 100-as alatt lesz.
Lajoska
Grosso #45537: Az óra nem volt még benne cserélve? Mert szinte minden más igen. A aviban most van 120 ezer km, de ha akarom, 70000, ha akarom, csak 40 az.
Elõtte azért kérd ki az õ véleményét is, ha nem szeretne tûzoltóautót tologatni, ne erõltesd rá, majd a fotosopp segít.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
obrotka gyula
Futott km?Hótoló és cukorkás lámpa vs. olajcsere: 1:0
Lajoska
Nem csalódtam Benned! Ami arra az udvarra bekerül, az apró darabokra megy szét.Azt tudod, hogy még adósunk vagy egy babás képpel? Olyat kérek, amin kék kezeslábasban tologat egy mûanyag tûzoltóautót.
obrotka gyula #45516:
Ezzel némileg egyetértek, bár a másik véglet sem túl jó, nézd meg a Skodámat: Úgy néz ki, hogy egy igényesebb hajléktalan aludni sem mászna bele, de a világ végére is elvinne.
Lajoska
ui.: Ti sem vagytok falusiak, csak lavórból isszátok a kólát (8-as kép)Marczin Róbert
obrotka gyula #45516:És ugye nem egy ilyen van. Fõleg hogy vannak sokkal rosszabbak. :(:(:(:(
Lajoska #45517:
Ezek szerint ti betegesen vonzódtok egymáshoz a helyi hajléktalannal, ha az autódba nem szívesen mászna be hálni, de szívesen elvinne a világ végére... Lajoska! Egyre inkább azt kell mondjam, hogy ezek szerint te tudhatsz valamit. >
viandr
Mennyibõl lenne egy ilyen Fasztra gyûrûzése?Amúgy hány km. van benne?
obrotka gyula #45516:
Grosso
obrotka gyula #45516:Óra szerint 173ezer, de szerintem több egy 100ezressel...
Lajoska #45517:
Lajoska #45518:
Igen, de ezt össze is kéne majd raknom hétvégén
Oké, holnap felöltöztetem úgy Törpét
AznemazTe, csinátam szörpöt
Marczin Róbert #45519:
Noigen, ez még "istenes", láttam már csúnyábbat én is.
Itt nagyot még csak a veztengely kapott...
viandr #45535:
173ezervalamennyi km van benne, a felújítás mindennel együtt, baráti áron egy 100-as alatt lesz.
Lajoska
Grosso #45537:Az óra nem volt még benne cserélve? Mert szinte minden más igen.
A aviban most van 120 ezer km, de ha akarom, 70000, ha akarom, csak 40 az.
Elõtte azért kérd ki az õ véleményét is, ha nem szeretne tûzoltóautót tologatni, ne erõltesd rá, majd a fotosopp segít.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!