Üdv Mindenkinek! Sok esemény nem történt, hacsak nem egy kis maszek. Kezdődött egy Ford Focussal, amin lengőkarszilenteket, komplett fékeket és kipuffot kellett cserélni. Majd közben egy Daewoo Matizt, azon ködlámpaszerelés, műszerfalban az óracsoport világítását kellett rendbetenni. Meg zenét kellett csinálni bele, kalaptartót is szétmarcangoltam Kedden meg hoztak egy Mitsubishi Lancer-t, kuplungcserére, kipuffogó hegesztésre és a két hátsó sárvédőív is eléggé rohadt, tehát azt is ki kell cserélnem. Bár közöltem a csávóval, hogy életemben nem kasztniztam még, de aszonta, CO-od van, ügyes gyerek vagy, nem milliós autó, melóba járós, szóval ess neki. Ezt a feladatot majd egy kedves cimborámmal fogom közösen megcsinálni, aki karosszériázott már. Majd jól eltanulom! Kuplungcsere megvolt, izgalmas akna és egyéb segédeszközök nélkül gyakorlatilag a földön megcsinálni. De szeretem a kihívásokat Mindenesetre egy délelőtt alatt megvolt a művelet, azóta már jár az autó Jah, és mivel mostanában ezzel a kocsival és egy Ford Focussal járkáltam, DeKo-n így elég sok retek volt már, szóval Őt is lemostam, és beletettem a Vicától kapott szőnyeggarnitúrát is. Ezúton is köszönöm Neki
Címkék - (1) ********* (1) 1 (1) 126-os (1) 130km/h (1) 150ezernemsoká (1) 165/70r13 (1) 1es (2) 3henger (1) 520i (1) 60, (1) áááúúúú, (1) ablak (1) ablakköz (1) ablakok (1) ablaksín (1) ablaktörlő (1) ablaktörlő, (1) ablaktörlőőőőőőőőőőőő (1) addvisszaaaaaaaaaaaaaaa (2) afaszombelevágommána (1) agárd (1) ajándék (1) ajtó (1) ajtó, (1) akkusaru (1) alapjárat (1) alfa (1) alfőd (1) alföld (2) állat (1) álmatlanság (1) alubak (1) alufelni (2) alukerekek (1) americca (1) angel (2) anya (1) astra (1) astraműcaki (1) astraülés (1) átírás (1) audi (1) autókiállítás (1) aztaaaaa (1) aztapicsaaaa (1) babetta (1) bajuszkapcsoló (1) bajvan (1) bakker, (1) balaton (1) balcsi (1) bandázás (1) banzaj (1) békéscsaba (1) belsőkilincs (1) benő (2) betontőke (1) bilincs (1) biro73 (1) biroautónézés (1) bis (1) bmw (3) bmw 318i e30 (7) bmw e36 coupé (1) bogár (1) bömbi (2) bontás (1) bontó (1) bontott (1) bora (1) bowden (1) buher, (1) buli (1) buzikusvezetékszakadás (1) caddy (1) cafatok (1) carisma (1) cd-rom (1) cherry (1) civic (1) clintitta, (1) clio (2) co (1) csapágyak (1) csapó2 (1) csatt (1) csavar (4) csavarszakadás (1) csiszolás, (1) csomag, (1) csomagtartó (1) csomifedél (1) csomifedélmegint (1) csomtető, (1) csoportkép (1) csoportkerék (1) csoportkerékhalál (1) csorvás (8) csorvás, (1) daewoo (1) dark (1) debrecen (1) defekt (1) defekt, (1) defekto (1) deko (9) dekopír (3) dekorkészlet (1) dgspolák (1) dicsfal (1) dinamókommutátor (1) diódahíd (1) dísztárcsa, (1) dkp (1) dpk (1) driftdriftdrift (1) dugattyú (1) durrdefekt (1) dvd (2) dvdkábel (1) e-gyuszi (1) e-gyuszi, (1) édesem (1) eger (2) egerrally (1) eleje (1) elitnegyed (1) elment (1) elrérafelnimm (1) eltört (1) eresztvény (1) éve (1) excenteres (1) ez (1) fagyálló (1) fanta (1) favágás (1) fázásos (1) fehér (1) fejegység (1) fekete (1) feketecsomifedél (1) fékjavítás (1) felicia (1) feljáró (1) felni (2) felnicsere (1) felniiiiiiiiiiii (1) felnik (1) felnipróba (1) féltengelycsukló (1) féltengőcsukló (1) felujitas (1) fényképelés (1) ferdefogazás (1) fesszab (2) festés (3) feszfigyelés (1) feszítő (1) fetekemorci (1) fiat (1) fiat 126p/650 e renike - dark angel (4) fiat tipo 1.4 ie (2) fiat tipo 1.4 ie - white devil (3) fiesta (1) focus (1) fólia (2) foncsor (1) ford (1) forgalmi, (1) formann (1) füst (1) fűtés (3) fűtéscsap (3) fűtéscsapmámegint (1) futómű (2) gané, (1) ganézás (1) garázs, (2) gázbowden (1) generál (2) generátor (7) gerzsikenézősdi (1) gittelés (1) glancolás (1) golf, (2) golfegyes (1) gömbfej (1) gömbfejcsere (1) gombnyomás (1) gumik (1) gumik, (1) gumizás (1) gyerkőc (1) gyöngyös (1) gyorsulás, (1) gyújtés (1) gyuszi (1) háccsókerékcsapágy (1) hangcucc (2) hangcumo (1) hangerőmérés (1) határoló (1) haver, (1) haverok (1) hegesztés (2) hegesztés, (1) hengerfej, (1) hengerfejlazulás (1) hideg (2) hollandia (1) hólyagok (1) hőőőha (1) horog (2) horpadás, (1) húnagyonsokminden (1) huston-huston-gond-van! (1) hűtő (3) hűtőmaszk (2) húúú (1) húúúnagyonsokminden (1) hydrotőke (1) ibiza (1) ilyíesmik (1) index (1) indexbúra (1) ittaképnesztek, (1) izéhozé (1) izzócsere (1) játék (1) javítás, (1) jíííháááá (1) kábelezés, (1) kábelszakadás (1) kadett (1) kalapálás (1) kamion, (1) kamionos (1) kapcsoló (1) kapcsolótábla (1) karbi (2) karbi, (2) karbipucolás (1) karosszéria (1) kárpit (1) kárpitozás (1) kárpitozás, (1) kasznielem (1) kasznizás (1) kasztnimunka (2) kasztnizás (1) kátyú (3) kema (1) kémfotó (1) kercseg (1) kerékcsere (4) keresztbe (1) kézifékkötél (1) kgst (1) kidörgő (1) kigyulladt (1) kinyilt, (1) kipuff (10) kipuff-bilincs (1) kipuff, (2) kipuffhegesztés (1) kirándulás (3) km-spirál (1) ködlámpa (2) konzol (1) konzol, (1) kormánykapcsoló (1) kormánymű (2) kormányműcsere (1) kormolás (1) közgyűlés (1) kp-zár (2) krómvég, (1) kuka (1) kulcsos (1) külső (2) külsőpu (1) kuplung (4) kuplungcsere (1) küszöb (2) küszöbjavítás (1) kút (2) kutya (1) lábtérneon (1) lada (2) lada, (2) lakás (1) lakatolás (1) lakatos (1) lámpa (1) lancer (1) lányos (1) laprugó (1) ledeslámpa (1) lemez (1) lengéscsillapító (1) lengőkar (1) lerogdosott (1) leszakadt (1) levegőszűrő (2) leverődések, (1) loctite (1) lóg (1) lökhárító (1) lökös (5) luxus (1) majdnem (1) majdnemötezer (1) majsa (1) map-sensor (1) mastercar (1) maszekok (1) matrica (1) matt (1) megintpolskizom (1) megizéhosé (1) meló (2) menesztő (1) menet (1) mexhézag (1) mikrotali, (1) minden (1) mini (2) minitali (2) misee (2) miskolc (2) miskolciak (1) mitsu (2) mitsutali (1) mondeo (1) morci (1) morcosítás (1) mosás (5) mosás, (1) most (1) motor (3) motor, (1) motorbontás (1) motorbontás, (1) motorcucc (1) motorcuccos (1) motorozás (3) motorszám, (1) motorszétszedés, (1) motortartórugó (1) motortértakarítás (1) műcaki (1) műcerfall (1) műszaki (6) műszerfal (1) nagymotor (1) nagyszervíz (1) nálam (1) nap (1) napok (1) nexia (2) nissan (3) nívó (1) nostress (1) nyaralás (1) nyársalás (1) nyíregyháza (1) nyócötven (1) nyúlvány (1) öjöm-bódottá (1) öjömbódottá (1) olaj (1) olajcsere (4) olajfolyás (1) olajnyomás (1) olajömlés, (1) olajszórás (1) öngyútó (2) opel (3) opelka (1) ople (1) orion (1) orr (1) összekötö (1) összerak (1) őz (1) panda (1) panel (2) pannónia (1) parád (1) pásztó, (1) pásztó2 (1) patka (1) pééééééz (1) pénz, (1) pes (1) pes lámpa (1) péz (1) pezsó (1) pezsóóó (1) pitty-pitty (1) plasztika (1) pócki, (1) pók, (1) polák (1) polák, (1) polákovics (1) polírozás (1) polo (2) polos (1) polski (4) polski fiat 126fsm - dekopír (3) polski fiat 126p/650 e (14) polskitakarítás (1) pótmotor (1) pöttyök, (1) pu. (1) punto (1) r6 (1) rajtszám (1) rally (1) rally, (1) reccs (3) reggel, (1) rehab (1) renault (1) rendszámvillany (1) reni (5) reniautózás (1) renike (11) reniujraaktív (1) repedés (1) retek (1) reteszelő (1) riasztó (1) rinyasztó (1) risti (1) rohadás (1) rohadások (2) róka (1) rongálás (1) round1 (1) rozsdás-motorháztető (1) rugó, (1) sárvédőív (1) seggreültünk (1) semmiextra (1) semmmmi (1) setétítés (1) shit, (1) silencio (1) sissy (1) skoda (2) skodálatos (1) sokminden (3) sokmindenn (1) sötétítés (2) spoiler (1) sportcipő (2) suli (1) suzi (3) suzi, (1) suzka (1) suzuki (4) suzuki, (1) swift (1) szabadság (1) szabadság-veretem (1) szarahelyzet (1) szeged (1) szelephézag (3) szellemház (1) szélvédőcsík (1) szerelés (1) szerelés, (1) szervíz (1) szilágyibrancs (1) szilent (2) szívás (3) szivató, (1) szlalom (2) szlalomverseny (1) szociautótalálkozó (1) szőnyeg (1) sztácskiésháccs (1) szülinap (1) takarítás (1) találkozó (1) találkozók (1) tali (1) tánkicsikéktmegégettnemde (1) taposó (2) tárcsafék (1) táv (1) téligumi (2) téligumma (1) télikerék (1) termosztát (1) termosztátház (1) tesco-kút (1) tető (1) tetőkárpit (1) tibee, (1) tipikus (1) tipo (7) tipogarage (1) tipokagaragéban (1) tolatólámpa (1) toldat (2) töltés (1) tömítések, (1) tömődés (1) tompított (1) tőőőőtés (1) törés (2) törötthimbasor (1) tőtés (1) toyota (1) trabi (1) tücsök (1) tükör (3) uccso (1) ülések (1) üléshuzat (1) ültetés (1) unix-kamion (1) utastér (1) utastérvillany (1) v (1) vadaspark (1) váltó (4) váltó, (1) váltócsere (3) váltószerelés (1) váltózás (1) vandalizmus (1) városicsapatás (1) vas (1) vas, (1) vég (1) velence (2) velenceeeeeeeeeeeeeeeee (1) verseny (1) veteránpolskiztam (1) vezérléscsere (1) vezérműszíjcsere (1) vezerműtengely (1) vezszíjcsere (1) videjó (1) viktor (1) villabnyablak (1) villany (1) villany, (1) villanyablak (1) villanybaj (1) villanyrelé (1) vitara (1) víz (1) vízesés (1) vizsga (2) vw-szalon (1) wasserpumpe (1) xenon (1) zala (1) zene (1) zeneeeee (1) zeneeeeee (1) ződkari (1) zsernyák, (1) zsibuli, (1) zsiguli (1) zsííííír (1)
Kommentek
tunyi1986
õõ a lancer balos lengéscsillapítója folyikPlósz Gyula
nem semmi vagy haver.komolyan irigyellek ,hogy ezt te birod tödõvel...Lajoska
Látom, tele vagy szabadidõvel, állandóan unatkozol...Plósz Gyula #50850:
Nekem benznesnek tûnik, nem tödönek. Nézd meg, a tizenharmadik képen van néhány gyertykábel.
Karki
Milyen motor van ebbe a Mitsuba?Minden olyan ismerõs, de kicsit más. A szelepfedél nem olyan, mint a miénken.
Grosso
tunyi1986 #50849:Tudom, már felközöltem a tulajjal
Plósz Gyula #50850:
Még bírom, bár érzem, hogy kezd sok lenni... és ezzel más is így van, csak még türelmes velem...
Lajoska #50852:
Hajjajj, van belõle sok...
Karki #50855:
1.3-as 12 szelepes. GLi felszereltséges autó. Szervokormányon kívül semmi nincs benne
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!