E30 - mesés olajnyomás

Üdv.



A bömbölő pihent, mióta DeKo leműszakizott, addig viszont állandóan ment. Volt baja is szegénykémnek, ugyanis úgy november elejétől elkezdte azt játszani, hogy ha meghajtottam olyan 120-130-al, akkor alapjáraton nem volt olajnyomás...

Ha csak olyan 90-100-as utazót mentem, akkor volt. Hmm... Későbbiekben ez rosszabbodott, már nem kellett hajtanom se, üzemmeleg motornál már azonnal világított alapjáraton. Nem jó jel, hajtókaros motor szokta ezt csinálni... ajvéé
Ellenben semmilyen rendellenes hang nem volt, ment, mint a barom, tehát kicsit értetlenül álltam előtte, olajcserék is megvoltak időben...

Vasárnap küszöböt cseréltem egy Seat-on, ment műszakira, este fáradt voltam már, de idegesített a dolog, főleg, hogy nem is én használom/használnám a kocsit, hanem Gyuszi barátom, hisz az Ő fordjának a futóműve szétdőlt... /az másik bejegyzés lesz/

Este Gyuszival levittük a garázsba a Bözsit, felálltunk aknára, hogy mi majd jól megnézzük, mi a baja. M40-es motor lévén okosak voltak BMW-ék, ugyanis két olajteknőc van a kocsin. Van egy nagy, ami végigér az egész motoron, amit ha le kellene venni, bajban lennék, ugyanis nem fér ki a bölcsőtől, tehát vagy a futóművet veszem le, vagy a motort emelem ki. Ökrök... Mondanám, ha nem csinálták volna azt, hogy erre a nagy karterra megy elöl egy kisebb, ami lenyúlik, abban van a szívókosár és a leeresztő csavar. Na ez már jobb, hisz 12 csavar után már le is jön. Levettük. Amit ott találtam, az kiverte a biztosítékot...


Gyuszi mondta, nézzük meg, nem retkes-e a szívókosár, egy Toyota Dyna járt ugyanezekkel a tünetekkel és az volt a baja.

Megnéztük. Tele volt olajsárral, szilikondarabokkal, gondolom a tömítésnél kerülhetett bele, meg volt benne 4db 20mm hosszú 6-os csavar...

Miapicsa??? Esik szét a motorom?? Részben jah. Úgy kellett kivésni a kosárból a 4 csavart. Nem is csoda, hogy nem kapott rendesen olajat szegény motor.  Meglett a helyük is, ugyanis a kis karter fedésében a nagy karter ugyanúgy fel van csavarozva a blokkhoz. Illetve volt... Visszatettük a csavarokat, meghúztuk a kartert, kipucoltuk a szívókosarat.  Minden vissza a helyére, friss olaj, olajszűrő. Na akkor próba.

Már a hangja is más lett, eltűnt az a kis hydrotőkés klattyogásom is, meleg motornál is van alapjáraton olajnyomás. Sőt. Adtam szegénynek, megzavartam a 21-esen 180-al vagy kétszer, lám van olajnyomás alapjáraton is. Reméljük most már így is marad.

Mennénk mán... mennénk mán... :)

Kommentek

piciHuBo

Hasonlóval már én is találkoztam. Az úgy jelentkezett, hogy kanyarba világított az olajlámpa, de még utána is vagy 20másodpercig. Pedig rendesen fel volt töltve olajjal. Ilyen gondok voltak ott is.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!