2008.12.21. Vasárnap

Üdv.

Renike bedobta a durcát, gyanús volt, hogy laza 500km-enként hiányol magából 1 liter olajat. :S:S:S

Mai napon utánanéztem, hogy vajon ennyire gallyra ment a motorja, hogy így eszi, vagy pedig valahol csúnyán ömlik belőle. Utóbbi lett a nyerő, melyet finoman az is igazolt, hogy a hátulja tele volt olajpettyekkel. Ma szabadnapos voltam, így nekiálltam megkeresni a hibát. A karter úszott az olajban, különösen a turbina alatt. Megijedtem, hogy hengertalp-tömítés mondta be unalmast. De "szerencsére" nem, csak az AC-pumpa tömítése. Na AC-le, tömítéscsere, de sajnos a bakelit is el van repedve, szóval majd azt is cserélnem kell. Egyenlőre mivel itthon nem volt, és vasárnap egy autósbolt se nagyon van nyitva, így bepasztáztam. Úgy néz ki, megfogja.

A másik, kedves kolléganőmtől kaptam egy kis csomagot. Benne egy rakat polski alkatrésszel, tömítéssel. Így akkor már vezérműlánc is cserélve lett, szimmering is.
Mellé még kaptam kipuffogót, gyújtásalkatrészeket, és pár apróságot még. Itt is köszönöm Neki.

És végül, ami meglepett az autómon, hogy majdnem elhagytam az olajteknőcöt. Emiatt ömlött az olaj inkább belőle, ugyanis a csavarok majdnem kiestek a helyükről. Eléggé lazák voltak, meghúztam őket, így már jó lett.

Viszont sajnos hamarosan bele kell nyúlni a motor aljába kicsit, ugyanis az az égtelen kerepelés, ami különösen motorféknél hallatszik, az bizony siklócsapágy. Eddig másra burkolatra gondoltam, de most azok nem voltak fenn, és úgy is kerepelt. A hajtókaroknál lévő csapágyaim csereérettek lettek. De már nem most, már régebben is néztem, már akkor vörösödtek. Szerintem mostanra végleg megadták magukat. A dugattyúcsapszegekkel együtt. Csak akkor azt nem értem, hogyan lehet az, hogy üzemmeleg motornál is még kb. 500-as fordulatnál is van olajnyomásom...
Reggel indítás után... ennél az üzemnél már rájöttem, honnan is szól a harkály cseppet olajos na hát ő sincs a helyzet magaslatán... ennek is hurok volt már csatatér Ezt pedig egy nagyon kedves ismerőstől kaptam :D:D Köszönöm.

Kommentek

Törölt felhasználó

Na itt is vannak érdekes dolgok:(remélem mihamarabb rendbe jön a Kisasszony!!!!

Dave07

Kemény, hogy az AC-nál ennyi olaj el tudott folyni...Az olajteknõt egyszer én is majdnem elhagytam, gyanús volt, hogy miért áll tócsa az autó alatt, aztán ki volt lazulva az összes csavar :S

Grosso

Sissy #27105:
Hát vannak, jah, mostanában nagyon jól ment, nem volt semmi baj vele, éreztem hogy túl szép, hogy igaz legyen... :S

Dave07 #27106:
Onan is jött rendesen, de még mennyire. Kérdezd meg Gabi703-at, hogy nézett ki a BIS, mikor mentünk Velencére, egy kis lyuk volt az AC alján, és már fürdött is az egész motor olajban! ;)
A teknõ csavarjai nagyon lazák voltak, már 1-et el is hagytam, most pótoltam is gyorsan. :D

Tibee

Milyen szép füst. Stop
Milyen jó direktszûrõ. Stop
Milyen tiszta olajhûtõ lemez. Stop.
Milyen szép AC bakelit. Stop.
Milyen fasza lánc. Stop.
Agggyá nekem vezérmûfedelet. Véééégeeeeee!
:D :D :D :D :D :D :D :D

Grosso

Tibee #27108:
Te hülye vagy. Stop
Nagyon is. Stop
Adok. Stop.
Izé. Véége :c)

Tibee

Norberto Grosso #27109:
Tudom. Stop.
Ezt is. Stop.
Jeeeeeeeee. Stop.
Azé'. Vééééégeeeee.
:D :D :D

Törölt felhasználó

Tibee #27108:
Norberto Grosso #27109:
Tibee #27110:
Elgurult a gyógyszeretek???? :D

Laceeee

Mosd le a motort és a motorteret :)
Szerintem a dugattyúcsapszegen kopog a hajtókar.

Tibee

Laceeee #27115:
Ugyan ezt mondtam én is.
Sissy #27114:
El, de nem próbáltam meg utána menni. :D :D

Grosso

Laceeee #27115:
Hamarosan úgyis szét kell dönteni a motort, ki lesz véve, akkor megkapja, és csak Neked, egy külön képet fogok eljuttatni róla! ;)

Tibee #27117:
1/mármint a csapszeget :c)
2/persze, mert olyan részeg, meg be van szívva, hogy fel se tud már kelni, nem is csoda, ha ilyen hülyeségeket ír... > ;) :c)

GABI703

Norberto Grosso #27107:
2/ Huuhh vazze ne is emlitsed, nem volt semmi.  :/ :D :D

Grosso

GABI703 #27119:
Tök buli volt, a motor leállt, tiszta olaj volt, áthúztalak két keresztezõdésen, félreálltunk, megnéztük. Amiatt állt le, mert az ékszíjad foszlani kezdett, és egy leszakadó darab beleakadt a gyújtáselosztó kábelébe, amit leszakított onnan. Így megállt. Ezt orvosolva, mikor beindult, egybõl kiderült, honnan jön az olaj, már pumpálta is kifelé az AC-d alján lévõ kis lyukon. Bele egy facsavar ideiglenesen, és már mentünk is tovább ;) :c)

Buszos Petya

És az a durva, hogy még így is megy. Még egy Toyota is rég behalt volna, ha csak feleennyi kehéje van. :D :D
Én a helyedben tennék bele egy másik motort ideiglenesen, a papíros blokkot meg atomjaira szedném és felújítanám fullra.

Grosso

Buszos Petya #27128:
Naigen. Hamarosan szétbontom a lelkét, de dirib-darabokra, fõtengelycsapágyak, szimmeringek, hengerek, gyûrûk, tömítések, minden, amit ki kell benne cserélni. Végre szeretnék egy hibátlan motort bele. Azt szépen bejáratni és utána remélhetõleg úgy használni, hogy ne 2,5 évet bírjon ki és kb 110ezer km-et. Mert ez most ennyit bírt. :S Mondjuk várható volt, ahogy én használom...

Tibee

Buszos Petya #27128:
A Toyotának még ennyi se kell. :D :D :D :D :D :D

Buszos Petya

Norberto Grosso #27129:
25ezerrel elégedett lennél? Az se 110ezer km... :c) :c)

Tibee #27131: Jaja, már attól behalna, hogy nincs benne hûtõvíz. Egy póknál ez meg mindennapos. ;) :D :D :D

Tibee

Buszos Petya #27133:
/2 Háááát, én nem pont erre gondoltam, de igazad van. :D Én a körforgalomnál álló szürke Toyotákra céloztam, amik ilyen körülmények között nem indulnak. Én meg gondoltam segítek neki a Kispókkal. :P :D :D :D :D

Sztancsik Viktor

Tibee #27134:
Biztos nem látta azt a reklámot amiben azt hajtogatták, hogy "olyan nincs, hogy egy Toyota nem indul" :D :D

KeMa

Sztancsik Viktor #27138: Az csak a korollára igaz :D

Lajoska

Tibee #27134:
Jajj.
Igen, mert Te különc vagy. Miért nem tudsz Te is szépen, rendesen, Opellel ütközni, ahogy a többiek?

Grosso

Tibee #27131:
Olyan nincs, hogy egy Toyota nem indul... > ;) :D

Buszos Petya #27133:
Izééé :D :D Hát én azt szeretném, ha többet bírna... :D :D

Tibee #27134:
Sztancsik Viktor #27138:
Tibee megadta a kezdõlökést a bátortalan autónak... :D :D :D

Lajoska #27150:
Õ megnézi, mit tör össze, aki megteheti, tudod ;)

Tibee

Norberto Grosso #27156:
/uccsó Bazeg! :D :D :D :D :D :D :D

Lajoska

Norberto Grosso #27156:
uttsó: Nézhette volna kicsit messzebbrõl is. > ;)

Mindegy, hamarosan túllesz rajta, lesz egy új autója. :)

Tibee

Lajoska #27158:
Hááát, nem tudom, hogy akkor mi lett volna, ha sikerül megállni. Szerintem ezzel a "kis" incidenssel sokat tanultam. Sokat a Kispolskiról, mert kívül belül megismertem, és szerintem sokat a vezetési stílusilag is, mert hogy ezek után sokkal jobban figyelek az útra, az is biztos. Bele se merek gondolni, hogy akkor mi lett volna, ha nem töröm meg a kocsi elejét, de megkapja azt a felújítást, amit most, és után csukom meg...

Lajoska

Tibee #27159:
Ez a jó hozzáállás! Ha nem töröd meg, mikor ment volna lakatoshoz, és mikor kezdtél volna el kasztnielemek után kutatni?
Semmi sem történik ok nélkül, valaki odafönn nagyon kézben tartja a dolgokat.

Tibee

Lajoska #27161:
Háát, ha nincs az a Toyota, akkor szerintem most mûszaki elõtt ingencsak gondba lettem volna, szinte minden téren.

Buszos Petya

Lajoska #27150: Jogos. Az igazi jó arcok csakis Opellel ütköznek. :D :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!