Minap reggelről egy hirtelen ötletem támadt, és elugrottam Miskolcra, meglátogattam Gyuszit. (persze mert régen láttam, meg jófej gyerek, és pusztán csak mert mellékesen ígért pár cuccot a kocsihoz, de ez tényleg lényegtelen is, hisz alapvetően nem emiatt mentem )
Az úton semmi baj nem volt, eredetileg a Balcsira akartam menni, csak meggondoltam magam, nem sokkal előtte
Tesco parkolós tali, aztán irány a városba, rögtön egy minitali jött össze. Meglátogattuk Kürtösi Tibit. Jó volt, Gyuszi egyik haverjánál egy épülő polákot láthattam és már meg is született a terv a sárvédőszélesítésemre, nekem nagyon tetszik és Renin is ilyen lesz. Ott állt az udvarban egy gyönyörű gép, lásd alul a képen.
Aztán Gyusziéknál alkatrészbörze, bepakolás, fincsi lecsó-zabálás, majd indultam haza. Előtte "vandálkodtunk" még kicsit egy pályaudvar placcán, hát igen, néha nem adta ki Hazafelén katasztrófa volt az út, vizes, havas, árokbacsúszottautós, balesetes, stb... szerencsére kimaradtam minden buliból és épségben hazaértünk a kislánnyal. Akivel elégedett vagyok nagyon, ugyanis a laza 237km-es távra mindössze 13 litert kért, amiben a városi csapatások is benne vannak
Nagyon szépen köszönöm mégegyszer a cuccokat Gyulám!
Kommentek
Lajoska
Ez a tábla átverés, már én is láttam. Rá van írva, hogy a balaton, de jobbra mutat. Korábban kell felkelnie, hogy engem átverjen. A 237 km-t hány km-en sikerült teljesíteni? Köztudottan ilyen idõben 20 km-en is tudsz 37 km-t autózni
A Seaton ritka gusztustalan a szárny. Nekem egy fûnyíró jutott róla az eszembe.
Tibee
Mi ez Reninek? Laza 237 km csak úgy spontán. Szép az a T2-es, és ez a szélesítés nekem is tetszik azon a Pókon, nem mintha nem láttam volna már régebben. Ja, és itt is köszi mindkettõtöknek a cuclikat.
Grosso
Tibee #29553: Reninek szinte semmi. Megszokhatta már Néha csak úgy beülök és megyek valamerre, mert autózhatnékom támad, na olyankor is beleszalad gyakran 100, 150 km Az a szélesítés nekem is meg lesz csinálva, ha kasztniztatom Palival. A T2-es is durva, de ha minden összejön a csávónak, akkor majd a polákot nézd meg Szivesen.
Lajoska #29552: De sehol nem láttam még a Balázst se, kész átverés az egész:( <- jó, ez szar volt Most nem tér el számottevõen a km-adat. Én nem sokat mentem keresztbe, mivel dugig volt pakolva a hátsóülés.
Lajoska
Grosso #29554: Azért nem láttad, mert Balázs Sebestyén van, nem a Balaton. A tékettesért kit kell megölni?
Tibee
Grosso #29554: Ja, és majd' elfelejtettem. Kupossssss! Láttam már egy pár képet arról a kék Póckiról. A hûtõ elhelyezésén kívül nekem tetszik. Vagy az intercooler volt? Már nem emlékszem.
Grosso
Lajoska #29555: Még senkit, elõbb csinálja meg a polost, majd utána!
Tibee #29556: Az egy segédhûtõ volt. Az eredeti hûtõ is benne volt a kocsiban, de úgy eléggé melegedett, így megoldotta így az emberke. (aki esetleg nem tudná, 850-es motorja volt az autóban)
Tibee
Grosso #29557: /2 850-es? Ez most érzékenyen érintett.
Lajoska
Grosso #29557: Igaz. Ha Neked a pók kell, a buszt és a hullát átvállalom.
Törölt felhasználó
Azt a csavargó mindenit Gratu a Kislánynak,nagyon ügyes volt akkor az úton,büszke vagyok Rá Lajoska #29552: 3,Most,hogy így mondtad,tényleg olyan mint egy fûnyíró
Lajoska
Sissy #29569: Nekem az ilyen feltûnõen nagy spoilerekrõl vagy gey fûnyíró, vagy egy babakocsi jut eszembe. A lényeg, hogy ennél fogva kell tolni.
Grosso
Sissy #29569: Én is az vagyok rá, hidd el!
Sissy #29569: Lajoska #29570: Vasalódeszka
Steveee
Szépek együtt az autók, csak Gyuszi autójáról hiányzik a Manta-tükör és akkor teljes lenne a 9. kép.
Plósz Gyula
köszi,puszi,csumi,örültem én is Tibee #29553: Nincs mit örültem hogy segíthettem Lajoska #29555: ne bántsd a haverom légyszives jó?? R. István #29610: köszi amugy nem hiányzik most róla a tükör
Lajoska
Plósz Gyula #29612: Senkit sem bántok, ha hajlandó együttmûködni. >
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Lajoska
Ez a tábla átverés, már én is láttam. Rá van írva, hogy a balaton, de jobbra mutat. Korábban kell felkelnie, hogy engem átverjen.A 237 km-t hány km-en sikerült teljesíteni? Köztudottan ilyen idõben 20 km-en is tudsz 37 km-t autózni
A Seaton ritka gusztustalan a szárny. Nekem egy fûnyíró jutott róla az eszembe.
Tibee
Mi ez Reninek? Laza 237 km csak úgy spontán. Szép az a T2-es, és ez a szélesítés nekem is tetszik azon a Pókon, nem mintha nem láttam volna már régebben. Ja, és itt is köszi mindkettõtöknek a cuclikat.Grosso
Tibee #29553:Reninek szinte semmi. Megszokhatta már Néha csak úgy beülök és megyek valamerre, mert autózhatnékom támad, na olyankor is beleszalad gyakran 100, 150 km
Az a szélesítés nekem is meg lesz csinálva, ha kasztniztatom Palival. A T2-es is durva, de ha minden összejön a csávónak, akkor majd a polákot nézd meg
Szivesen.
Lajoska #29552:
De sehol nem láttam még a Balázst se, kész átverés az egész:( <- jó, ez szar volt
Most nem tér el számottevõen a km-adat. Én nem sokat mentem keresztbe, mivel dugig volt pakolva a hátsóülés.
Lajoska
Grosso #29554:Azért nem láttad, mert Balázs Sebestyén van, nem a Balaton.
A tékettesért kit kell megölni?
Tibee
Grosso #29554:Ja, és majd' elfelejtettem. Kupossssss! Láttam már egy pár képet arról a kék Póckiról. A hûtõ elhelyezésén kívül nekem tetszik. Vagy az intercooler volt? Már nem emlékszem.
Grosso
Lajoska #29555:Még senkit, elõbb csinálja meg a polost, majd utána!
Tibee #29556:
Az egy segédhûtõ volt. Az eredeti hûtõ is benne volt a kocsiban, de úgy eléggé melegedett, így megoldotta így az emberke.
(aki esetleg nem tudná, 850-es motorja volt az autóban)
Tibee
Grosso #29557:/2 850-es? Ez most érzékenyen érintett.
Lajoska
Grosso #29557:Igaz. Ha Neked a pók kell, a buszt és a hullát átvállalom.
Törölt felhasználó
Azt a csavargó mindenit Gratu a Kislánynak,nagyon ügyes volt akkor az úton,büszke vagyok RáLajoska #29552:
3,Most,hogy így mondtad,tényleg olyan mint egy fûnyíró
Lajoska
Sissy #29569:Nekem az ilyen feltûnõen nagy spoilerekrõl vagy gey fûnyíró, vagy egy babakocsi jut eszembe. A lényeg, hogy ennél fogva kell tolni.
Grosso
Sissy #29569:Én is az vagyok rá, hidd el!
Sissy #29569:
Lajoska #29570:
Vasalódeszka
Steveee
Szépek együtt az autók, csak Gyuszi autójáról hiányzik a Manta-tükör és akkor teljes lenne a 9. kép.Plósz Gyula
köszi,puszi,csumi,örültem én isTibee #29553:
Nincs mit örültem hogy segíthettem
Lajoska #29555:
ne bántsd a haverom légyszives jó??
R. István #29610:
köszi amugy nem hiányzik most róla a tükör
Lajoska
Plósz Gyula #29612:Senkit sem bántok, ha hajlandó együttmûködni. >
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!