A szokásostól eltér most a sorrend, még össze kell szednem a képeket a taliról, (mivel sajnos nekem lemerült elég hamar a fényképezőm) akkor majd megírom a nyáritalit is, addig viszont csendesen építgettem a másik gépet.
Mivel a tali előtt beugrottunk bontózni a Bonciba, elhoztam az elektromos ablak gyári vezérlőjét Tipokába, a csákó emlékezett rám, így grátiszként került haza. Meg Lajoska jóvoltából Reni kapott egy új hátsó spoilert.
Mivel megvolt a vezérlő, nem volt más hátra, mint előre, bele kellett tenni. Elég sok plusz kábelt jelentett, de végül megoldottam és jó lett. Ma pedig Gyuszi barátommal meló után kicseréltük a jobb első lengőkarban a szilenteket. Eléggé lógtak, sőt, a meglepi az volt, hogy a hátsó még jobban lógott, mint az első, pedig jobbnak nézett ki... na mindegy. Kicseréltük, végre nem lóg, nem lötyög és remélhetőleg a gumit sem fogja enni. Egyenesen megy mostmár elengedett kormánnyal, jííháááá.
Muszáj megcsinálni tökéletesre, mivel Reniről jövőhéten lejár a műszaki és szeretném 100%-osnak tudni a mindennapos autómat, ami ezután a Tipo lesz.
Hogy Renire mikor kerül majd újra műszaki? Na ez egy jó kérdés, lehet, még idén, de inkább majd csak jövő tavasszal. Ellenben most viszont normálisan rendbe lesz téve, nem úgy, mint eddig. És talán pályázhatok utána én is majd a legszebb pókok 3. helyére talán
Kommentek
Horváth András
Nekem sokkal jobban tetszik a Renkie régi spojler nélkül. Új spojler nagyon mutat az átlátszó bis búrákkal. Csak így tovább. Jövõ nyári taliig tényleg összerakod felújítva nagyon szépen? Akkor az riszpekt leszesz.
Hári Antal
Nekem is jobban teccik így kiemeli hogy nincs a motorháztetõn kilincs
Plósz Gyula
szerbusz barátom! ne szopassá,legyen rajta mûszaki a kis drágán mert tipokával nem lehet normálisan kereszteb menni amugy tényleg elég korrekt ez a hátsó lámpa,mostmár erõsen gondolkozok majd én is egyen.a szárnyról,,hát nem is tudom,majd ha élõben megnézem akkor lesz véleményem,viszont tényleg jol néz ki igy hogy a motortérajton nincs spoiler. a szlalomodrol nincs videó?
Sztancsik Viktor
Szerintem is sokkal jobban néz ki ezekkel a búrákkal illetve spoilerrel az autó.
Lajoska
Brutálisan néz ki rajta az a mûanyagdarab! Tényleg jobb így, hogy nincxs spoiler spoiler hátán, az már nagyon bazári lenne. Találkozón az egyik gödényjózan kolléga tuti, hogy felmászna rajta, mert azt hinné, az a kocsma lépcsõje.
A KeMa-féle FIAT-osnak mi lesz a sorsa? Szerintem színezzük be sárgára, és tegyük rá Misire
Grosso
No akkor:
Horváth András #36333: Köszike, hát igyekszem, épp most írtam össze egy listát úgy nagyhirtelen, mit kell majd beszerezni hozzá. Kissé kiábrándító, egy A4-es lap(és nem audi) tele lett, ráadásul két oszlopban írtam... De véleményem szerint ez az autó megérdemli, kétszer is elvitt a nyáritalira és mindkétszer nyertünk is. A szlalomon azért "könyvelem" el magamnak az elsõ helyet, mivel csak a villanypolski vert meg. Az meg nem gyári
Hári Antal #36341: Jah, azt figyeltem én is. (Veled meg beszélni akarok majd az ültetésrõl )
Plósz Gyula #36361: Szeva Tesó! Sajnos ez olyan tél lesz, hogy rángatom a kézit és tekergetem a kormányt, semmi erõcsúsztatás. :( Videót én nem csináltam, a többiek tuti. Ellenben van videó a lángoló kipuffomról
Sztancsik Viktor #36363: Köszi Fater!
Lajoska #36364: Néked is köszi. KeMa-félének egyenlõre a pincében való porosodás a sorsa, majd elválik, mi lesz vele, vissza már nem kerül. De nem lesz spoiler spoiler hátán, ez lesz a tetején és kész.
Horváth András
Grosso #36368: Vazze, azt hittem KG lett az elsõ szlalomon. Vagy az se számít gyárinak? (ami amúgy jogos is ). Az a baj, hogy egy A4-es lapot én is tele tudnék írni, hogy mi kéne az autómba még, pedig nekem spoiler sem kell.
Grosso
Horváth András #36369: KG különdíjat kapott, asszem, de szóljatok, ha tévedek. Arra is büszke vagyok, hogy tudtam olyan idõt menni Renivel, mint KG a négyhengeressel
Plósz Gyula
Grosso #36372: De csak azért ,mert KG be volt lassulva a sok kibaszott joint miatt
Lajoska
Plósz Gyula #36374: Ezt úgy mondod, mint aki ott volt. Kg egyébként valami 30.2-t ment, ha jól rémlik... a 31 mp feletti az elsõ, bemelegítõ köre volt. Volt szerencsém a jobb egyen kipróbálni az autóját, valami eszméletlen. Hidraulikus kéziféket mindenkinek!
Plósz Gyula
Lajoska #36378: csak nem rátrafáltam?
Lajoska
Plósz Gyula #36380: Ezt sem megerõsíteni, sem megcáfolni nem tudom. Beszélj az ügyvédemmel. (vagy ezt nem most kell mondani?)
Horváth András
Plósz Gyula #36374: Eszem ágában sincs elvenni Grosso érdemét, sõt õszintén gratulálok neki, de én azért hozzászámítom azt is, hogy szombat este KG fogyasztása mindenbõl kb. annyi volt, mint nekem, és ennek tükrében nézzük azt, hogy én nemhogy autóba nem mertem ülni jóformán egész vasárnap, de a lábamon alig álltam. KG meg gyorsulásokat nyert, élményautózásra vitt halandókat, szlalomozott kiválóan és hadd ne soroljam. Asszem tényleg õrült az az ember!
Plósz Gyula #36380: Megmondjam az õszintét? Nem emlékszem rá (tisztán)! De komolyan.
Grosso #36372: Kéne neked is egy négyhengeres moci, ember! Megérdemelné a tudományod.
Grosso
Plósz Gyula #36374: Kabbe
Lajoska #36378: Ez meg a másik. Nagy a szája, bezzeg szexuált eljönni. Szóval Gyuszi pofád lapos, puttana!
Horváth András #36387: 1/Naigen, KG-tól mindenképp nagyon dícséretes az, amit vasárnap alkotott. (a szombati is biztos, azt nem láttam ) Õ mondjuk régebb óta nyomja így, versenyeken is indult már, én csak itthon, magam szórakoztatására szoktam keresztbe hajigálni, aki meg látja, az örül Minden tisztelet kijár Neki, ebben igazad van
3/Jó lenne, de nem a tudományom miatt, az nem sok van, hanem amiatt, hogy kezd kevés lenni ez a motor
Lajoska
Grosso #36391: /2: Sajnos elég sokan hiányoztak a találkozóról. ergyszer komolyan, kellene már egy olyat rendezni, amelyen mindenki ott van.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Horváth András
Nekem sokkal jobban tetszik a Renkie régi spojler nélkül. Új spojler nagyon mutat az átlátszó bis búrákkal. Csak így tovább.Jövõ nyári taliig tényleg összerakod felújítva nagyon szépen? Akkor az riszpekt leszesz.
Hári Antal
Nekem is jobban teccik így kiemeli hogy nincs a motorháztetõn kilincsPlósz Gyula
szerbusz barátom!ne szopassá,legyen rajta mûszaki a kis drágán mert tipokával nem lehet normálisan kereszteb menni
amugy tényleg elég korrekt ez a hátsó lámpa,mostmár erõsen gondolkozok majd én is egyen.a szárnyról,,hát nem is tudom,majd ha élõben megnézem akkor lesz véleményem,viszont tényleg jol néz ki igy hogy a motortérajton nincs spoiler.
a szlalomodrol nincs videó?
Sztancsik Viktor
Szerintem is sokkal jobban néz ki ezekkel a búrákkal illetve spoilerrel az autó.Lajoska
Brutálisan néz ki rajta az a mûanyagdarab!Tényleg jobb így, hogy nincxs spoiler spoiler hátán, az már nagyon bazári lenne. Találkozón az egyik gödényjózan kolléga tuti, hogy felmászna rajta, mert azt hinné, az a kocsma lépcsõje.
A KeMa-féle FIAT-osnak mi lesz a sorsa? Szerintem színezzük be sárgára, és tegyük rá Misire
Grosso
No akkor:Horváth András #36333:
Köszike, hát igyekszem, épp most írtam össze egy listát úgy nagyhirtelen, mit kell majd beszerezni hozzá. Kissé kiábrándító, egy A4-es lap(és nem audi) tele lett, ráadásul két oszlopban írtam...
De véleményem szerint ez az autó megérdemli, kétszer is elvitt a nyáritalira és mindkétszer nyertünk is. A szlalomon azért "könyvelem" el magamnak az elsõ helyet, mivel csak a villanypolski vert meg. Az meg nem gyári
Hári Antal #36341:
Jah, azt figyeltem én is.
(Veled meg beszélni akarok majd az ültetésrõl )
Plósz Gyula #36361:
Szeva Tesó!
Sajnos ez olyan tél lesz, hogy rángatom a kézit és tekergetem a kormányt, semmi erõcsúsztatás. :(
Videót én nem csináltam, a többiek tuti. Ellenben van videó a lángoló kipuffomról
Sztancsik Viktor #36363:
Köszi Fater!
Lajoska #36364:
Néked is köszi. KeMa-félének egyenlõre a pincében való porosodás a sorsa, majd elválik, mi lesz vele, vissza már nem kerül. De nem lesz spoiler spoiler hátán, ez lesz a tetején és kész.
Horváth András
Grosso #36368:Vazze, azt hittem KG lett az elsõ szlalomon. Vagy az se számít gyárinak? (ami amúgy jogos is ).
Az a baj, hogy egy A4-es lapot én is tele tudnék írni, hogy mi kéne az autómba még, pedig nekem spoiler sem kell.
Grosso
Horváth András #36369:KG különdíjat kapott, asszem, de szóljatok, ha tévedek.
Arra is büszke vagyok, hogy tudtam olyan idõt menni Renivel, mint KG a négyhengeressel
Plósz Gyula
Grosso #36372:De csak azért ,mert KG be volt lassulva a sok kibaszott joint miatt
Lajoska
Plósz Gyula #36374:Ezt úgy mondod, mint aki ott volt.
Kg egyébként valami 30.2-t ment, ha jól rémlik... a 31 mp feletti az elsõ, bemelegítõ köre volt.
Volt szerencsém a jobb egyen kipróbálni az autóját, valami eszméletlen. Hidraulikus kéziféket mindenkinek!
Plósz Gyula
Lajoska #36378:csak nem rátrafáltam?
Lajoska
Plósz Gyula #36380:Ezt sem megerõsíteni, sem megcáfolni nem tudom. Beszélj az ügyvédemmel.
(vagy ezt nem most kell mondani?)
Horváth András
Plósz Gyula #36374:Eszem ágában sincs elvenni Grosso érdemét, sõt õszintén gratulálok neki, de én azért hozzászámítom azt is, hogy szombat este KG fogyasztása mindenbõl kb. annyi volt, mint nekem, és ennek tükrében nézzük azt, hogy én nemhogy autóba nem mertem ülni jóformán egész vasárnap, de a lábamon alig álltam. KG meg gyorsulásokat nyert, élményautózásra vitt halandókat, szlalomozott kiválóan és hadd ne soroljam. Asszem tényleg õrült az az ember!
Plósz Gyula #36380:
Megmondjam az õszintét? Nem emlékszem rá (tisztán)! De komolyan.
Grosso #36372:
Kéne neked is egy négyhengeres moci, ember! Megérdemelné a tudományod.
Grosso
Plósz Gyula #36374:Kabbe
Lajoska #36378:
Ez meg a másik. Nagy a szája, bezzeg szexuált eljönni. Szóval Gyuszi pofád lapos, puttana!
Horváth András #36387:
1/Naigen, KG-tól mindenképp nagyon dícséretes az, amit vasárnap alkotott. (a szombati is biztos, azt nem láttam )
Õ mondjuk régebb óta nyomja így, versenyeken is indult már, én csak itthon, magam szórakoztatására szoktam keresztbe hajigálni, aki meg látja, az örül
Minden tisztelet kijár Neki, ebben igazad van
3/Jó lenne, de nem a tudományom miatt, az nem sok van, hanem amiatt, hogy kezd kevés lenni ez a motor
Lajoska
Grosso #36391:/2: Sajnos elég sokan hiányoztak a találkozóról. ergyszer komolyan, kellene már egy olyat rendezni, amelyen mindenki ott van.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!