Több esemény történt, igazából csak a mai napon. Az autó jól működik, teszi a dolgát!
Előszöris, mivel ugye el lett döntve Reni sorsa és intéződik a kivonása forgalomból, így a cuccaira már nem lesz szüksége... :( /még most is nagyon sajnálom :(/
Így áttettem DeKoPírba a két nyitható oldalablakot meg a hátsó szélvédőt. A sötétítés miatt elsősorban. Igen, a DARK ANGEL felirat erre az autóra már nem illik, így hamarosan lekerül onnan, csak most nem volt kedvem vakargatni.
Meglepett, hogy semmi rozsdát nem találtam az ablakkéderek mögött. Full hibátlan!
Miután végeztem az ablakberakással, csináltam bele így zenét is normálisabbat. A kalaptartóra a kifordított hangszórós ládát, meg előre 2 normális hangszórót. Egyből jobb a muzsika benne
Majd megjöttek a miskolciak is, Gyuszi meg Krisztián /Csöpi/. Úgyhogy átcsapott a nap egy ilyen minitalálkozós, autózós bandázásba Túrtunk alkatrészeket, jól körbenézegettük egymás autóit, bementünk meglátogatni Lajoskát és Tibee-t, majd elugrottunk még Pétervásárára Biro73 kollégához. Ettünk, ittunk, jóléreztük magunkat. Örültem, hogy itt voltak.
És ezúton jelenteném be, hogy volt szerencsém menni egy veterán polskival!!!! Biro73 kolléga autójával, a kezembe merte adni, vigyáztam is rá. Meg mentem a használós autójával is, és az a helyzet, hogy csak 50cm3 a különbség, mégis marhára észre lehet venni!!!!
Jó nap volt, kéne még sűrűn ilyen
Kommentek
Lajoska
Mi is örültönk, hogy benéztetek hozzánk is! Külön köszi az alkatrészeket, és azt, hogy megörökítettétek, milyen pocsékul parkolok.
Lajoska
Lajoska #42381: ...a melegítõmrõl és Tibee papucsáról nem is beszélve.
Dave07
Na akkor DekoPír lesz a végleges Reni utód?
Subbass
finoman szólva is kib*szott mutatós deko. Renit nagyon sajnálom, remélem azért a rendszámot meghagyod... vagy mind a kettõt le kell adni kivonáskor? az elsõ kép totál olyan, mintha fatuskókat pakoltál volna a hátsó ülésre, s azért vetted volna ki a hátsó szélvédõt. hirtelen még meg kellett néznem, hogy mi va'! am ami nekem a legjobban tetszik, a 9, meg a 16. kép. amúgy szivesen látnák én is olyat a visszapinylantóból mint te... az a kék ülés dekóban van? vagy a reni féle fotelek vannak benne? egy interior fotót csinálj már majd nekem kíváncsi vok rá. de gyusziéba a kormánykapcsoló se "normális"... swift? vagy mié van benne?
Plósz Gyula
na ugye kommenteljünk szendó,meg a kormánykapcsoló miatt be is kaphatod jo kis nap volt mutert puszilom,jol megtömött minket
Plósz Gyula
amugy meg a váltogumiharag is elõzõ tulaj találmánya az indexkar miatt.de nem az az undorito hanem az egész indexkar végülis,ugyhogy majd megy a levesbe az is.
raver
Hát biztos hogy jól döntöttél Reni sorsáról, hidd el én is sajnálom,de biztos hogy Reni lelke kicsit benne lesz Dekoba is
Sztancsik Viktor
Elsõ képre kis méretben azt hittem, hogy csináltál hátra napfénytetõt.
Egyébként piszok jól néz ki így DeKo ahogy most van.
Szegény Renit meg én is sajnálom... még így képen is rossz nézni, hogy neki itt a vég.:(
viandr
Elnézve Deko mostani állapotát, szerintem mindenképpen hagyd így
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Lajoska
Mi is örültönk, hogy benéztetek hozzánk is!Külön köszi az alkatrészeket, és azt, hogy megörökítettétek, milyen pocsékul parkolok.
Lajoska
Lajoska #42381:...a melegítõmrõl és Tibee papucsáról nem is beszélve.
Dave07
Na akkor DekoPír lesz a végleges Reni utód?Subbass
finoman szólva is kib*szott mutatós deko.Renit nagyon sajnálom, remélem azért a rendszámot meghagyod... vagy mind a kettõt le kell adni kivonáskor?
az elsõ kép totál olyan, mintha fatuskókat pakoltál volna a hátsó ülésre, s azért vetted volna ki a hátsó szélvédõt. hirtelen még meg kellett néznem, hogy mi va'!
am ami nekem a legjobban tetszik, a 9, meg a 16. kép. amúgy szivesen látnák én is olyat a visszapinylantóból mint te...
az a kék ülés dekóban van? vagy a reni féle fotelek vannak benne? egy interior fotót csinálj már majd nekem kíváncsi vok rá.
de gyusziéba a kormánykapcsoló se "normális"... swift? vagy mié van benne?
Plósz Gyula
na ugye kommenteljünkszendó,meg a kormánykapcsoló miatt be is kaphatod
jo kis nap volt mutert puszilom,jol megtömött minket
Plósz Gyula
amugy meg a váltogumiharag is elõzõ tulaj találmánya az indexkar miatt.de nem az az undorito hanem az egész indexkar végülis,ugyhogy majd megy a levesbe az is.raver
Hát biztos hogy jól döntöttél Reni sorsáról, hidd el én is sajnálom,de biztos hogy Reni lelke kicsit benne lesz Dekoba isSztancsik Viktor
Elsõ képre kis méretben azt hittem, hogy csináltál hátra napfénytetõt.Egyébként piszok jól néz ki így DeKo ahogy most van.
Szegény Renit meg én is sajnálom... még így képen is rossz nézni, hogy neki itt a vég.:(
viandr
Elnézve Deko mostani állapotát, szerintem mindenképpen hagyd ígySzólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!