Sok esemény történt mostanság! Amit most elsősorban említenék az az, amit már csevegőben is olvashattatok, hogy igen, Grossobácsi apa lett.
Na akkor menjünk sorjában.
Hétfőn elugrottam Veszprémbe megint, fogadott Öcsikémet vittem haza. Jacko hibamentesen teljesített. Majd szombaton reggel hazamentem egy kicsit Csorvásra. Onnan átugrottam Sztancsik Viktorékhoz babalátogatóba, bár anyám úgy mondta, hogy megyek gyakorolni... El is indultam, közben csináltam egy "ismerd meg Szegedet" városnézést, ugyanis úgy elnéztem az első kereszteződést, mint a huzat, majdnem Röszkére mentem De csak eljutottam Kiskunmajsára. Jó volt a hangulat, beszélgettünk, megcsodáltam a picilányt, tündéri, szerelgettünk is egy cseppet, és kajáztunk is! /fini volt a kaja Anita, férjhez mehetsz /
Majd hazamentem, ott még bandáztam az ottani ismerősökkel egy cseppet, majd vasárnap haza. Alig hazaértem, már mentem is Évihez. Utána közölte, hogy hamarosan itt lesz az idő, úgyérzi, mert egész nap voltak fájásai, meg stb... Igen, este 10-kor be is mentünk a kórházba és mint írtam már, éjjel 1:25-kor meglett a Kisfiunk. Húzós éjszaka volt, azt hiszem Mindkettőnknek, én ma nem is mentem melóba, mivel aludtam összesen 2 órát az éjjel. Esélytelen volt reggel 6-ra beérni Rendes Kiscsávó, megvárt, míg haza nem érek, utána bújt csak ki. 2910 gram és 51 cm. Ismerve az anyukája adottságait /kisebb , mint én, törékeny kis leányzó/ csodálkoztam is, hogy belefért
Én hazajöttem, Ő ugye benn pihen a Kicsivel.
Én is próbáltam pihenni, mellé hasznossá is tettem magam, csináltam DeKo-nak jó hangot. Elővettem Reni kipuffját, amit sikeresen ementálivá durrantottam tavaj Velencén Szépen lánggal meghegesztődött a lyukak halmaza rajta és felkerült DeKo-ra. Eszméletlen hangja van, jól is megy és még szép is a krómvég rajta
Ejj, egy percen múlott, hogy 126-os baba legyen Õ nagypolszki fanatikus lesz az 1:25-tel
Ezúton is gratulálok!
Sztancsik Viktor
Gratula itt is a kisfiadhoz! Legközelebb meg remélem már nem tévedsz el Szegeden. Visszafelé gondolom már nem volt probléma. Ja, és Anita szerintem is jól fõz. 7. képen a sárga épületet valahol már láttam... csak tudnám, hogy hol...
Ja, és jó hangja lett DeKo-nak a vidik alapján.
Karki
Gratulálok a picihez !
Grosso
KeMa #42678: Köszi, igen, én is pont ezt mondtam
Sztancsik Viktor #42682:
Nem, már tudom, merre kell menni, jah és nem volt probléma visszafelé Igen, jól fõz az asszonypajtásod Köszi, jó hangja lett és megy is
Karki #42683: Köszi Neked is!
VadMacs
Chris elveszítette az egyik autóját?
Sztancsik Viktor
5. képen Doktor Angyal lett DeKoból?
Horváth András
Dr. Angel, nagyon jó. Itt is gratula a kissráchoz. Kisautó is jól néz ki.
Lajoska
Valami képes formátumban hadd kérjük mán azt a gyerököt, na. Gyühet hang is, egye fene.
Jacko féltengelye megjavult?
Grosso
VadMacs #42697: Jah, a fekete-piros
Sztancsik Viktor #42702: Elkezdtem leszedni a betûket, mivel nem illik a dark angel rá. Aztán véletlenül így jött ki, nesze neked Dr. Angel... elvégre az orvos is fehér köpenyben van
Horváth András #42703: Köszönjük
Lajoska #42704: Nemsoká, csak most megyek dolgozni. Féltengelyt meg meg kell csinálni
Steveee
Gratulálok itt is!!
raver
már egy fenyítés járt mert titkolództál baba ügyben tutin ráfizetsz, itt jártál 50kmre tõlünk és nem toltad be a képernyõdet,komolyan szégyeld a pofazacskódat
Lajoska
raver #42734: Épp azért nem ment be, még észrevetted volna, hogy terhes.
tunyi1986
nahát Grosso bácsi már tényleg bácsi Gratulálok
raver
Lajoska #42742: Pedig megnéztem volna Grossot bukósisak méretû hassal
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
KeMa
Ejj, egy percen múlott, hogy 126-os baba legyen Õ nagypolszki fanatikus lesz az 1:25-telEzúton is gratulálok!
Sztancsik Viktor
Gratula itt is a kisfiadhoz!Legközelebb meg remélem már nem tévedsz el Szegeden.
Visszafelé gondolom már nem volt probléma.
Ja, és Anita szerintem is jól fõz.
7. képen a sárga épületet valahol már láttam... csak tudnám, hogy hol...
Ja, és jó hangja lett DeKo-nak a vidik alapján.
Karki
Gratulálok a picihez !Grosso
KeMa #42678:Köszi, igen, én is pont ezt mondtam
Sztancsik Viktor #42682:
Nem, már tudom, merre kell menni, jah és nem volt probléma visszafelé
Igen, jól fõz az asszonypajtásod
Köszi, jó hangja lett és megy is
Karki #42683:
Köszi Neked is!
VadMacs
Chris elveszítette az egyik autóját?Sztancsik Viktor
5. képen Doktor Angyal lett DeKoból?Horváth András
Dr. Angel, nagyon jó.Itt is gratula a kissráchoz.
Kisautó is jól néz ki.
Lajoska
Valami képes formátumban hadd kérjük mán azt a gyerököt, na. Gyühet hang is, egye fene.Jacko féltengelye megjavult?
Grosso
VadMacs #42697:Jah, a fekete-piros
Sztancsik Viktor #42702:
Elkezdtem leszedni a betûket, mivel nem illik a dark angel rá. Aztán véletlenül így jött ki, nesze neked Dr. Angel... elvégre az orvos is fehér köpenyben van
Horváth András #42703:
Köszönjük
Lajoska #42704:
Nemsoká, csak most megyek dolgozni. Féltengelyt meg meg kell csinálni
Steveee
Gratulálok itt is!!raver
már egy fenyítés járt mert titkolództál baba ügybentutin ráfizetsz, itt jártál 50kmre tõlünk és nem toltad be a képernyõdet,komolyan szégyeld a pofazacskódat
Lajoska
raver #42734:Épp azért nem ment be, még észrevetted volna, hogy terhes.
tunyi1986
nahát Grosso bácsi már tényleg bácsiGratulálok
raver
Lajoska #42742:Pedig megnéztem volna Grossot bukósisak méretû hassal
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!