Mostanában nem történt semmi érdekes, ezért nem írtam.
Talán egy-kettő mégis. Asszem szerdán, ja, akkor, szóval elmentünk Karancslapújtőre Zolikának a Carisma-ért, mivel még tavaly (december közepén ) egy f*szkalap miatt megtörték neki egy kicsit, s most lefényeztette a lökös hibás részét! Álltunk a suli előtt, az út szélén, autó ketyegett. Éppen indultunk volna el, amikor az út másik szélén, pont irányunkba kivágott egy kockalada. Se index, se hátranézés, csak GO! Erre a szabályosan szemből jövő Samara férerántotta a kormányt, hogy ne találja el a ladát! Na akkor vajon kit talált el?? IGEN!! Persze, hogy minket!! Hálistennek az ijedtség nagyobb volt, mint a kár, NO DE AKKOR IS!!!!!!
Tehát kész lett a Carisma, hazajöttünk suliból és bevágódtunk Renibe, oszt irány az autóért! Ennek okán(mivel ugye fényező) érdeklődtem! Renátám, ha minden jól meg, akkor tavasszal kap új fényezést ehelyett a szar helyett!!! (ezúton is csókoltatom a kasznisom jó üzletasszony anyukáját )
Sima sötétkék lesz, majdnem már fekete!! De nem metál, arra már sajna mégegyszer nincs keret. :(
Meg életre keltettük tegnap Zolika simsonját is, úgyhogy kicsit "motoroztunk" is!
Kommentek
Tibee
Nocsak! Egyszerre leszen készen majd a két ótó?
Grosso
Tibee #12919: Lehet, de még majd elválik.
Lajoska
Végre valami jó hír. Nocsak, újra él a Schwalbi is?
Grosso
Lajoska #12933: Aha!! Méghogy él, repeszt!!!
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #12934: én is venni akarok most Simsont. De nekem a Simson robogók tetszenek (SR 50) .
Grosso
nivásgabi #12997: Nem rosszak, csak szerintem a váltó van megoldva rajta hülyén!! (rugdosod elõre meg hátra :S )
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #13018: nekem az is tetszik.
Grosso
nivásgabi #13129: Ahogy érzed!!! Végülis ablokk ugyanaz, mint az S51-esé!
Törölt felhasználó
így érzem. SR 50 lesz.
Grosso
nivásgabi #13137: Oks, majd versenyzünk!!! SR50 vs. S51 (nekem is van egy)
Törölt felhasználó
hát, õszintén megvallva, a tavszi, nyári, õszi munkábajárásra veszem, nem gyorsulgatni. hátha így sikerülne jelentõsebb mennyiségû üzemanyagot megtakarítani, aminek az árát, a Nivámra tudnám költeni.
Grosso
nivásgabi #13140: Egyébként erre a célra teljesen jó!! Én a Mátrába jártam vele haverokkal túrázni, laza 140 km-eket verettünk a gépbe, s a fogyasztás ilyen 2.1 L-re jött ki!!
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #13142: na ja, ha szépen megyek vele szerintem letaszajtható az még 1.5 L-erre is...
Grosso
nivásgabi #13145: Ki tudja, lehet!! Én mondjuk nem kíméltem! De gyanús volt, fater eljárt 1400-bõl egész héten tarjánba!! Mindennap!!
Törölt felhasználó
jó mocik a szimók.Nekem régen volt kettõ is. Százszor többe nézem mint a japán robogókat.
Grosso
nivásgabi #13151: Többet is ér, és nem kell velük "szúnyoghanggal" motorozni!!
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Tibee
Nocsak! Egyszerre leszen készen majd a két ótó?Grosso
Tibee #12919:Lehet, de még majd elválik.
Lajoska
Végre valami jó hír.Nocsak, újra él a Schwalbi is?
Grosso
Lajoska #12933:Aha!! Méghogy él, repeszt!!!
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #12934:én is venni akarok most Simsont. De nekem a Simson robogók tetszenek (SR 50) .
Grosso
nivásgabi #12997:Nem rosszak, csak szerintem a váltó van megoldva rajta hülyén!! (rugdosod elõre meg hátra :S )
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #13018: nekem az is tetszik.Grosso
nivásgabi #13129:Ahogy érzed!!! Végülis ablokk ugyanaz, mint az S51-esé!
Törölt felhasználó
így érzem. SR 50 lesz.Grosso
nivásgabi #13137:Oks, majd versenyzünk!!! SR50 vs. S51 (nekem is van egy)
Törölt felhasználó
hát, õszintén megvallva, a tavszi, nyári, õszi munkábajárásra veszem, nem gyorsulgatni. hátha így sikerülne jelentõsebb mennyiségû üzemanyagot megtakarítani, aminek az árát, a Nivámra tudnám költeni.Grosso
nivásgabi #13140:Egyébként erre a célra teljesen jó!! Én a Mátrába jártam vele haverokkal túrázni, laza 140 km-eket verettünk a gépbe, s a fogyasztás ilyen 2.1 L-re jött ki!!
Törölt felhasználó
Norberto Grosso #13142:na ja, ha szépen megyek vele szerintem letaszajtható az még 1.5 L-erre is...
Grosso
nivásgabi #13145:Ki tudja, lehet!! Én mondjuk nem kíméltem! De gyanús volt, fater eljárt 1400-bõl egész héten tarjánba!! Mindennap!!
Törölt felhasználó
jó mocik a szimók.Nekem régen volt kettõ is. Százszor többe nézem mint a japán robogókat.Grosso
nivásgabi #13151:Többet is ér, és nem kell velük "szúnyoghanggal" motorozni!!
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!